A Cseperedő program keretei között családi napot szerveznek június 22-én a dunaszerdahelyi  Vásártéren. A Ringató koncerten kívül számos program és kísérőrendezvény várja a családok apraja-nagyját.

„Második alkalommal szervezünk ilyen jellegű családi napot a Cseperedő program keretében a Felvidéken. Az alkalom különlegessége az a Ringató koncert, amelybe több felvidéki foglalkozásvezető kapcsolódik be. Ugyancsak jelen lesz a Ringató módszertan kidolgozója, Gróh Ilona is” – kezdte a Felvidék.ma tájékoztatását Berky Angelika, a felvidéki Ringató foglalkozások koordinátora.  Két évvel ezelőtt Diósförgepatony adott otthont az első családi napnak.

Hozzátette: a rendezvény célja a Ringató foglalkozások közösségének az erősítése az ismerkedés jegyében.

Mint elmondta, a foglalkozások kis csoportokban valósulnak meg Felvidék-szerte, kevés a lehetőség a találkozásra. Ezért is fontos az ilyen családi nap, mely teret ad a foglalkozásvezetők és a foglalkozásokon résztvevők találkozásának.

A családi nap gerincét alkotja a 16 órai kezdettel megvalósuló Ringató koncert. A számos foglalkozásvezető által irányított eseményre várják a kisgyermekes szülők érkezését. A koncertet más programokkal is kiegészítették, így egy egész délutánt magába foglaló ingyenes rendezvényt kínálnak a szülőknek és a gyermekeknek.

A családi nap  15 órától Écsi Gyöngyi Szőlőszem Kálmán című interaktív meséjével kezdődik. Ezt a műsort nagyobb gyereknek szánják. Délután táncház is vár az érdeklődőkre. A Bendő zenekar húzza a talpalávalót, a táncházat pedig Mihálka Görcs Linda vezeti. Kísérőprogramként érkezik a Teddy Maci Kórház, orvostanhallgatók vezetésével, valamint a Meliorat gyógypedagógiai fejlesztőközpont is bemutatkozik.

Igazán színes programmal várják a családokat. Berky Angelika hangsúlyozta,

nem csupán a Ringató foglalkozásokon résztvevő korosztályt várják a jövő szombati eseményre.

Nulla évestől a kisiskolás korú gyermekig találnak érdeklődésnek megfelelő programot a dunaszerdahelyi Vásártéren.

További részleteket Eseménynaptárunkban olvashatnak. A rendezvény a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával valósul meg.

(Pásztor Péter/Felvidék.ma)