Akkor Magyarország tornyaiban zúgtak a harangok: négy év háború és két esztendőnyi koncon marakodás után Európa azt hitte, béke van. Párizs ünnepelt, mert a köznéppel évek óta elhitették, hogy győztek valamilyen ellenség fölött, aki ellenükre tört. Pedig csak egy előre megfontolt szándékú, aljas anyagi haszonszerzési és birtoklási vágyból bűnszövetkezetben elkövetett nemzetközi bűntény nyereségének a lezárásáról volt szó a Napkirály versailles-i palotakertjének Trianon palotájában.
A diplomaták a Magyar Királyság, a Szent Korona Országának halotti torát ülték. Valamiből meg kellett jutalmazni a háborúba befektetőket. Ezért osztották el a kétharmadát kitalált új műállamoknak, az oda általuk beültetett bábkormányoknak, akik e busás jutalom fejében hajlandók voltak megengedni, hogy ezek a területek a nemzetközi cionizmus és a Rotschild bankok szövetségének befektetési érdekszférájába kerüljenek.
A közepét pedig magára hagyták, levágva keze-lába, hogy elvérezzen, vagy önként hódoljon be a szabadság védelmezőjének kikiáltott Mammon előtt. De előtte még Belzebub vörös ördögei tivornyáztak benne, hogy a pusztítás még fájdalmasabb legyen, amitől még kívánatosabbá válik a behódolás. Elhagyatva, árván! Vérbe fagyva!
Csak kormányzó urunk, vitéz nagybányai Horthy Miklós köpött bele a levesükbe: felismerte a háttérhatalom terveit, megmentette és talpra állította Maradékországunkat!
A nemzetközi nagytőke által pénzelt tömegkábítás azóta is gyalázza nevét. Az elcsatolt területeken ez kötelező tananyag! Amint a többi hazudozás is! Nem volt elég földjeink kétharmada: már az emlékeinket is elrabolnák. Hitvány tolvajok!
Emlékezéseinket, ünnepeinket rontják meg olyanok, akiknek nem szent mindaz, amit az isteni gondviselés bízott ránk, de nem azért, hogy elherdáljuk, hanem vigyázzunk reá. Ezért nekünk úgy kell emlékeznünk, hogy előre nézünk, miközben visszapillantunk.
Őrizve azt, ami hagyomány, hit, szokás, ami túlmutat az evilági hívságokon, ami a teremtés és az elrendeltetés gyökeréig vezet. Ami számunkra isteni gondviselés és ősi örökség: titok és megtartó erő.
Mert a mi népünk a kenyérnek való tiszta búzával és az szőlőben aranyló nektárral, az áldozati áldás titkával rokon. Ezért kaptuk meg ezt a földet évszázadokkal ezelőtt, másfél ezer éve.
Birtoklevelünk itt e nyelv és a dal, amely az idők mélysége és az örökkévalóság felé mutat, valamint a rovás, amiről egy 1100 éves pápai levéltári jelentés is tudatja, hogy saját írásunk van. És legalább egy évezrede a Szentírás is életünk része lett: közös titok, hit, életérzés, jelbeszéd. Ez a valódi civilizáció, az el nem fajzott és erkölcséből még ki nem fordult Európa!
Erre a földre, ezekre a kincsekre vetett szemet többször is maga a Sátán, mindenféle betolakodó rablók képében. A gőg, az önzés, a mohó szerzési és birtoklási vágy és az erőszak mozgatja ezt a sátáni birodalmat. Bankjai, fegyvergyárai és tömegbódító eszközei terjesztik a kórt ma is. Szertartása az üzlet, hitelezés, befektetés és a háború. Üdvössége a haszon, a nyereség és a kamat. Az új pogányság ennek hódol bódult kábulattal, újabb vérgőzös pusztításról álmodón: vörös pajzsukra a dögkeselyűt kalapáltathatnák. Büszkén. És mi rettenti legjobban a keselyűt? Az élet hite és akarása!
Ez a mi feladatunk és küldetésünk: kitartóan, rendületlenül és állhatatosan bízni Istenben, imával összetartani közösségeinket, családjainkat, továbbadni hiteles emlékeinket a világról, amit el akar rabolni a bűnös gyalázat.
Nem vagyunk megosztottak, de egymás ellen akarnak fordítani. Felhígítanak életidegen eszmékkel, amelyeket a kisajátított tömegtájékoztatás, sajtó és iskolarendszer útján táplálnak be. Rátelepednek álmainkra és vágyainkra is. Idegen lelkű népeket indítanak útnak, hogy lerombolják keresztény civilizációnkat. Ködbe akarnak burkolni, hogy egymás kezét hiábavalón keresve tévelyegjünk a pusztaságban. Maszlaggal etetnének, hogy elveszítsük a tisztánlátásunkat. Csábítanak pénzzel, ranggal, hírnévvel, dicsőséggel és káprázattal, hogy letérjünk arról az útról, amelyet őseink választottak, amely már egy évezred óta mindig helyesnek bizonyult.
Meg kell ezért tisztítanunk életterünket, ahogyan Jézus tette a kufárokkal a templomban. S ahogyan ő tanította a terméketlen fával és a haszontalan gazzal: kitépni gyökerestül és tűzre vetni. Ez a gaz immár elég nagyra nőtt ahhoz, hogy bátran és jól megragadhassuk a szárát. Legyünk bátrak a cselekvésre!
Ha Isten velünk, akkor ki ellenünk ?! Áldja meg népünk mindörökké!
Magyar Golgota és könyörgés
(hazátlan honban – hontalan hazában)
mikor már senki nem segít
s úgy érzed minden elveszett
tudod-e hol vagy s hazád hol lehet
tudod-e földed vajon merre van
tudod-e még hogy élet hol fogan
van-e még reményed erőd
kibírni
poklot temetőt
lesz-e még morzsányi hited
amíg az átkot cipeled
és a tükörből aki visszanéz
aki egykor voltál
tán az vagy-e még
szerelmet tüzet őriz a szemed
az emel föl aki eltemet
az hív vissza ami megtagad
örökös zajban
mindig
egymagad
holt vizeken hol tenger árad
keresed otthonod hazádat
hol hínáros láp húz le a mélybe
s szárnyatlan lélek taszít beléje
hol határok szabnak gátat a szónak
csak szalmaszálnyi a mentőcsónak
még emlékszel
sziklákon álltál
mosdattad arcod friss pataknál
kiáltásodra visszhangzott a völgy
s egy földcsuszamlás
mindent elsöpört
beterített szennyes lé iszap
a hordalék lassan átitat
idegen anyag tömül a szádba
halálra ítélten
vársz
f e l t á m a d á s r a
(könyörgés)
Siralomvölgyből kivezető
fénysugárúton,
sugaras fényutakon
időtlen örökidejű kegyelem,
léterejű,
feszülő fényhidakon,
lélekvezető nyomvonalon,
idebent feszülő húrú
hangtalan fényhegedűn
lélekben zengő ütemű,
mindenkor éltető derűt
jövellő,
üdvösség szárnyán emelő,
lélektől lelkes szerető,
öröktől örökkévaló,
mindenkor mindenható,
fiaddal irgalmat hozó,
érettünk nekünk üzenő,
utunkon irányt mutató,
nyomodban hozzád vezető
Egyetlen Hatalmas Isten !
Feléd fordítom arcom,
és hozzád fohászkodom
magyar népemért:
Ne kíméld,
büntesd meg bűneiért
oly keményen,
hogy visszatérjenek hozzád
szeretetben,
hogy felismerjenek ott is,
ahol hamis próféták
fosztogatják a hazát,
és meggyalázzák a keresztet!
Légy igazságos,
de mutasd meg irgalmadat,
és áraszd ki reánk kegyelmedet:
nem érdemtelenül,
hanem alázatunkért
és hűségünkért Tehozzád!
Vesd tűzre a fát mely nem terem,
tépd ki gyökerét a gaznak
mely csírázni sem hagyja a búzaszemeket,
és nyiss ablakot a házon,
melyben sötétség honol!
Mutasd meg arcod újra e nép előtt:
lássák az Utat, mely Hozzád vezet!
Hozz békét e tájra,
melyet darabokra szaggatott a bűn
és a gyalázat!
Adj Igazságot Magyarországnak,
s legyen itt általad áldott az Élet!
Amen
(Mihályi Molnár László/Felvidék.ma)
