Hosszan tartó romboló háborúskodás és fölösleges huzavona után végre megvalósult a túszcsere a Hamász és Izrael között. Ez önmagában jó, de sajnos több furcsaság kíséri. Az első maga a túszcsere kifejezés. Mert ugye az történt, hogy a Hamász 2024. október 7-én éjjel rátámadt Izraelre, s akkor elszabadult a pokol. A nagy sietségben, hogy minél több kárt okozzanak, akit nem győztek meggyilkolni, azokat elrabolták. Szépítő kifejezéssel túszul ejtették. (Csak a párhuzam miatt: vajon mit csinál az ukrán hatóság mozgósítás címen? A nyugati világot az miért nem zavarja?)
Annyira hülyék a palesztinok sem voltak, hogy ne tudták volna, az ilyet nem hagyja Izrael szó nélkül. Az eredmény: azóta romba dőlt Gáza, és több palesztin halt meg, mint amennyi zsidót a Hamász-akció során meggyilkoltak.
Kézenfekvő a kérdés: megérte?
Európai észjárás és értékrend szerint ez nem értelmezhető. Főleg az, hogy a radikális iszlamisták a sajátjaikat is képesek föláldozni, amit aztán Izrael nyakába igyekeznek varrni.
Maga a túszcsere is furcsa fogalom: vétlen izraeli lakosokat egyszerűen elraboltak, azokat cserélnék ki a börtönbe zárt, sokukat életfogytiglanra ítélt gyilkos palesztin terroristákra. Ezek egyenlőek? A demokrácia nevében?
S adódik a következő kérdés: arányos ez?
Aztán a következő abszurditás: egy zsidóért minimum 30 (harminc!) palesztint cserélnek. Ami azt jelenti, hogy
legalább 30 palesztint ér egy zsidó – amennyiben izraeli katonákról van szó, ez az arány még magasabb. Miféle értékrend ez?
Ennyire becsülik önmagukat?
Tulajdonképpen érthető egyes izraeli politikusok és lakosok fölháborodása, hogy ilyen kulcs szerint történik ez a csere. Talán nem túlzás a föltételezés, hogy a szabadon engedett palesztinok ott folytatják majd „civil” tevékenységüket, ahol abbahagyták – annak ellenére, hogy se Gázába, se Ciszjordániába (elvileg!) nem szabad menniük. Nem lesz gond a romok alá bújni. Olyan ez, mint a régi vicc a kommunistákról: egy komcsi ugyanis nem pusztul el, hanem gamma sugárzássá változik, és tovább árt az emberiségnek.
Úgyhogy a következő kérdés is kézenfekvő: meddig fog ez folytatódni?
A zsigeri gyűlöletet nehéz megszüntetni! A fundamentális radikális muszlimok bevallottan Izrael eltörlésére törekednek. Ez a Koránban gyökerezik, több szúra szól erről. A második szúra szerint a hitetlenekkel (tehát a nem muszlimokkal) addig kell harcolni, amíg minden vallás Allahé nem lesz.
A kilencedik szúra szerint a bálványimádókat, tehát azokat, akik nem Mohamedet követik (elsősorban a keresztényeket, zsidókat) meg kell ölni. Ez elég világos beszéd.
Ezen nem változtat semmit az sem, hogy a Korán a hetedik században az akkori, máig teljesen el nem avult viszonyok és szellemiség értelmében keletkezett, hogy az iszlám nem élte meg azt, amit a keresztény világ: a francia forradalom mindent megkérdőjelező kételyét. Azt viszont jó volna tudatosítani, hogy a keresztény és zsidó gondolkodás alapvetően eltér az iszlámtól, nem csupán a vallásban, hanem a kultúrában és hagyományokban is. Annyira, hogy ezt tulajdonképpen nem is vagyunk képesek megérteni. Ráadásul ez az értetlenség kölcsönös.
Pedig jó volna megérteni egymást, mert a megoldás – tehát hogy legalább ne bántsuk egymást – csak abból indulhat ki.
Persze nem megy ez egyik napról a másikra: az ellentétes (vallási és kulturális) fölfogás már több mint ezer éve távolodik egymástól, s előbb ezt a távolodást kéne megállítani. Ahhoz viszont elsősorban jóakarat kéne. Az viszont– egyelőre – nem látszik a láthatáron.
Egyelőre csak az erőszak beszél.
Aich Péter/Felvidék.ma
