A Hlas-SD-nek és az SNS-nek rendet kell tenniük a parlamenti frakciójukban – jelentette ki Tibor Gašpar (Smer-SD), a parlament alelnöke. Tájékoztatást vár a pártok további működéséről, és ha nem oldják meg a helyzetet, Robert Fico (Smer-SD) kormányfő léphet.
„A Hlas-SD-nek és az SNS-nek rendet kell tenniük a parlamenti frakciójukban és a pártban. A Smer-SD ezt nem oldhatja meg helyettük.
Tehát azt várom, elmondják, hogyan akarnak tovább működni”
– mondta újságíróknak. Gašpar úgy véli, a tárgyalásokba bekapcsolódhat a kormányfő is, de csak azután, ha a két párt nem tudja megoldani a helyzetet.
„A kormányfő azután léphet be a képbe, ha a Hlas és az SNS bejelenti, hogy nem tudta megoldani a helyzetet.
Mi elő tudunk állni egy megoldási javaslattal, de most elsősorban ez a Hlas és az SNS ügye”
– szögezte le.
Az SNS-frakcióból tavaly három képviselő távozott, a Hlas-SD a múlt héten kizárta két képviselőjét, Samuel Migaľt és Radomír Šalitrošt.
A kormányfő a hétvégén kijelentette, magyarázatot vár a kizárással kapcsolatban. A közmédia Szombati párbeszéd című műsorában kijelentette, a kormánykoalíciónak 79 képviselője van, és továbbra sincs tisztázva az SNS-frakcióból kilépők ügye.
TASR/Felvidék.ma