Aki ismeri, azt is mondhatja, hogy egy intézmény, legalábbis Szencen, ő Strešňák Gábor, aki a Városi Múzeumot vezeti szakmailag és feleségével, Dagmarral a Möggyes Gyermek Néptáncegyüttest is irányítja. Munkásságáért a Csemadok a magyar kultúra napi rendezvényen Csemadok Közművelődési Díjjal jutalmazta. A múzeumban beszélgettünk, ahogy felérünk az első emeletre, a lépcsővel szemben Szenczi Molnár Albertről szóló kiállítást pillantunk meg, amelynek megnyitójáról mi is írtunk, mely egyébként nagyrészt a néhai Polák Margit munkáját dicséri.
Hogyan kezdődött, mikor kezdtél néptáncolni?
Az alapiskolában Spalek Feri bácsi, míg a gimnáziumban Lovas Tibor tanítottak néptáncot, de ez még csak néptánckör volt. Életem első koreográfiája, egy kalász tánc volt, hatan-heten táncoltuk az alapiskola udvarán, mivel három évig tanultam furulyázni, azzal kezdődött az előadás, hogy eljátszottam a Kanászok, kanászok facipőben járnak kezdetű népdalt. Aztán eltettem a furulyát, a fiúk bedobtak nekem két botot, és kezdődött a tánc. Akkor még volt citerazenekar is az alapiskolában, ők kísértek minket. A gimnáziumban Lovas Tibi tartotta a tánckört, itt eltáncoltuk például a Kállai kettőst, általában a Szőttes koreográfiákat tanultunk tőle, erre volt zenei alap is. Az akkor szerzett tudást próbálom kamatoztatni a Möggyesben.
A kis csoporttal még nem táncoltok, inkább csak játszotok.
Velük népi gyermekjátékokkal foglalkozunk. Az összeállítás végén van egy rövid koreográfia, hogy megszokják a táncot. Ritmusgyakorlatok, játékok, éneklés, ezt főleg Dagmar vezeti – ebből áll a kicsikkel a próba. A ritmusgyakorlatok adják az alapot, ebből tanulnak meg táncolni. Mikor átkerülnek a nagyobbak közé, kissé sokkoljuk őket, hiszen itt már teljesen más a próba, itt már technikai gyakorlatok vannak, valamint oktatjuk az aktuális táncanyagot, amig el nem jut mindenki arra a szintre, hogy már improvizálni is tudnak. Amikor már ez is megy, akkor összeállítjuk a párokat, hogy mindenkinek megfelelő legyen, ezt Dagmar végzi, ő ezt jobban átlátja. Amikor már mindenkinek jól megy a tánc, akkor állítjuk össze a végső koreográfiát. A zenét Hanusz Zoliékkal játsszuk fel, hiszen sajnos nem lehet mindig élő zenére táncolni. A kis csoporttal csak egyszer lépünk fel az óvódában, a Mesterségek napján, sok szülő ebből tudja meg, hogy van ilyen lehetőség is az alapiskolában.
A díjátadón (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A Möggyes Gyermek Néptáncegyüttes 15 éve működik. Lesz egy ünnepség is. Mivel készültök?
Április 29-én tartjuk az ünnepi műsort a szenci kultúrházban, szeretnénk méltó módon megünnepelni az évfordulót, de úgy hogy a gyerekek is tudjanak bulizni utána egy táncházban. Lesz egy meglepetés tánc is, de erről most még inkább nem beszélnék, viszont nagyon kellemes meglepetés lesz.
A csoport minősítőversenyen is járt, milyen sikerrel?
A verseny még tavalyelőtt elkezdődött, és 2024-ben ért véget. 2023-ban voltak a területi válogatók, ezt a Táncfórum szervezte, Táncpódium elnevezéssel. Már az elődöntőben kiválóan minősült csoport lettünk, ezt a következő versenyig viseli az együttes. Minket is meglepett, hogy odáig eljutottunk. Ez jó motiváció a folytatáshoz, de megterhelő is, hiszen úgy jutottunk tovább, hogy kellett egy új koreográfia, novembertől májusig azon dolgoztunk, szerencsére volt mihez nyúlnunk, és a gyerekek felének már volt tapasztalata az új anyaggal, a Vág-Garamközi táncokat ugyanis már korábban tanultuk, bár sok mindent változtattunk benne.
A Möggyes Gyermek Néptáncegyüttes a díjátadó ünnepségen (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Ennek elején hallunk egy narrációt, mely szerint az 1930-as években már volt hasonló összeállítás.
Erre véletlenül találtunk rá. A szenci iskola igazgatója írta a krónikát, 1922-től, 1945-ig, sajnos kitelepítették őt, és a krónikát elvitte magával. Az ő unokája szolgáltatta ezt vissza, ez nagyjából 2-3 éve történt, ezt lapozva több évben is olvasható volt arról, hogy volt egy összeállítás. Egy 1938-as tartalmas bejegyzés szól arról, hogy tartottak az iskolában egy magyar néptáncot és népdalt népszerűsítő rendezvényt, amellyel a sláger és jazz zenét kívánták visszaszorítani, tehát az volt a cél, hogy térjünk vissza az értékekhez, a gyökereinkhez. Ez még a visszacsatolás előtt. A bejegyzésből kiderült, hogy nemcsak Szencen volt ilyen, hanem Vágsellyén és Galántán is tartottak ilyen eseményt. Akkor Szenc és az említett települések is az Érsekújvári Tanfelügyelőséghez tartoztak. Szencre még Jókáról is jöttek az iskolások, 1500 néző előtt adták elő a koreográfiát. Ekkor jött az ötlet, hogy ezek a gyerekek ugyanazon az udvaron eltáncolhatják ezt a műsort, amely a Vág és Garamköze táncaiból állt össze. Mivel a bejegyzésből kiderült, hogy a táncot a tanítók tanították be, és akkoriban népszerű volt a magyar verbunk, meg a guzsalyos tánc, kézenfekvőnek tűnt, hogy a tardoskeddi és jókai gyűjtésekben szerepelhettek később ezek a táncok, hiszen az akkori gyerekek adták azt elő a 60-as években a néprajzosoknak. Ezeket a kérdéseket akartuk feszegetni a koreográfiával, ezért is került bele a Ritka árpa, ritka rozs zenéje, ami egy 19. századi népszínmű a sallai verbunk mellé. Aki érti, elgondolkodik rajta, egyébként a felvezetőben fel is tesszük a kérdést.
A Szenczi Molnár Albertről szóló kiállítás megnyitóján (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Bennem az is felmerült, hogy ezeknek a gyerekeknek az ősei is táncolhattak akkoriban?
Igen, ez egy következő párhuzam. Egyrészt Vágsellyén is volt hasonló, tehát átröppentünk gondolatban a Vág – Garamközébe, másrészt ezek a gyerekek azokról a településekről járnak ide iskolába, ahonnan az akkori iskolások érkeztek az össztáncra. Persze az is fontos, hogy visszakerült ide ez a krónika, ez egy nagyon fontos forrásanyag.
Feleségeddel együtt táncoltok a Szőttesben és ma már a nagyobbak közül néhányan itt is, ott is táncolnak.
Amikor Adél lányunk gimnazista lett, elkezdett táncolni a Szőttesben, jártunk érte a próbára Pozsonyba, aztán beálltunk mi is, a fiunkat, Ádámot pedig hordtuk magunkkal a próbákra, az egyik rábaközi táncba őt is beállították. Egyszer Füzék Gyurival beszéltünk az utánpótlásról, felmerült, hogy nálunk már van egy korosztály, akik lassan középiskolások lesznek, Dagmar ötlete volt, hogy mi lenne, ha néhányat közülük felvinnénk Pozsonyba a próbára, most tavasszal lesz három éve, hogy ez az együttműködés elindult. Őszig több személyautóval jártunk a próbákra, nagy köszönet ezért a szülőknek. De ősztől már ők jönnek ide próbát tartani. Azt gondolom, hogy együtt kell dolgozni, Pozsonyban is kevesen vagyunk, a Szenci járás is szórvány, hiszem, hogy Pozsonynak szüksége van egy ilyen együttesre, mint a Szőttes, ez csak oda-vissza alapon működhet, nekünk együtt kell dolgoznunk. Szükség van ilyen amatőr együttesre, mint a Szőttes, amelynek van infrastruktúrája, hiszen a Csemadok együttese és vannak próbatermeink.
A Szenczi Molnár Albert Napok keretében megtartott konferencián (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A néptáncról kicsit térjünk át Szenczi Molnár Albertre és a róla elnevezett kulturális napokra. Segítő kezet nyújtottál a Csemadoknak egy konferencia és egy kiállítás megszervezésével.
Én ezt nem úgy vettem, hanem természetesnek tartottam, csak sajnos kicsit későn jött az ötlet, foglalkozhattunk volna vele egész évben.
Az együttműködés sikeres volt a múzeum és a Csemadok között, és szerencsére nem először. Miért tartod ezt fontosnak?
Egy múzeumnak ezeket a témákat fel kell vállalnia. A múzeum dokumentál azzal is, ha konferenciát tart, új ismereteket tár fel. Szenczi Molnár Albert emlékezete itt él, Bél Mátyás az 1770-es években már megemlíti a szenci szócikknél, hogy itt született Molnár Albert. A 19. század végén Poór szenci jegyző felvetette, hogy a legjelentősebb utcát róla nevezzék el Szencen, amely a templomtól a boldogfai kereszteződésig terjedt.
Ma itt áll a szobra…
Igen, ennek a korábbi utcának az elején van egy tér, ahol ott a szobra, ez ma két tér, de korábban egy utca volt.
Vojtek Lászlóval Galántán a díjátadó után (Fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A Szenczi Molnár Albertről szóló kiállítás április végéig megtekinthető Szencen, ez most készült el, bár az anyaggyűjtés már régen elkezdődött.
Polák Margit volt az, aki nagyon sok mindent összegyűjtött és a szövegeket is ő szerkesztette meg, sajnos a kiállítást már nem élhette meg, de ő és családja nagyban hozzájárult a Szenczi Molnár Albert kultusz építéséhez. Ez a kiállítás egyébként még tovább bővül és Galántára is a kibővített tárlat kerül majd. Kovács Zoltánnak sikerült megvásárolnia egy A3-as méretű plakátot. Az iskolai krónikának köszönhetően pedig az 1966-os indulásról is van anyagunk, hiszen az megörökítette az első rendezvénysorozat történetét is. A múzeumnak az is a feladata, hogy ezeket az anyagokat bemutassa, gyűjtse. De köszönettel tartozunk Polák Margitnak és a Polák családnak, hogy éveken keresztül gyűjtötte az anyagokat és a tudását kamatoztatva összeállította ezt a kiállítást.
Neszméri Tünde/Felvidék.ma
