A most zajló Házasság hete alkalmából, február 8-án látott napvilágot Süll Tamás, PhD. lelkipásztor, mentálhigiénés segítő szakember, egyetemi oktató, a ZIPS Család- és Párkapcsolat-segítő Központ vezetőjének legújabb kiadványa, „Kapocs – Párkapcsolat-építő napló” címmel.
A kemény fedeles, százhúsz oldalas kötet a budapesti Harmat Kiadó gondozásában jelent meg, és kifejezetten az idei Házasság hetére lett időzítve.
A napló összeállítója, Süll Tamás a Felvidék.ma kérésére a következőképp mutatta be a napokkal ezelőtt megjelent kiadványt:
„Ez a napló a párkapcsolatban élők számára egyfajta segédlet, hogy megnézzék és tudatosítsák azt, hogy milyen is a kapcsolatuk. A kiadvány kapcsolatfejlesztő szándékkal jött létre, tulajdonképpen egy foglalkozás a párok részére. Főleg azok számára, akik nyitottak arra, hogy fejlesszék a párkapcsolatukat, de egy kicsit bizonytalanok is, s nem tudják, hogy miképp lássanak neki, vagy mindeddig nem tudtak erre időt találni.”
A napló összesen huszonegy témát dolgoz fel, külön egyoldalas témafelvetéseket, kifejtéseket ad, mégpedig azokról a dolgokról, melyek a párkapcsolatot érintik (ismerkedés pillanata, ki milyen dolgot hozott a családjából, tervek, erősségek/nehézségek a kapcsolatokban, fájdalmas pontok, pénzhez való viszony stb.), tehát ezek egyfajta tudatosítása, hiszen a felsoroltak mind befolyásolják a kapcsolat minőségét.
Az egyes témafelvetések beszélgetésindító jelleggel is bírnak. Maga a könyv pedig tartalmaz kérdéseket is a témákhoz, melyek segítenek abban is, ha a párok nem nyitottak, vagy nem tudnak egymással kellőképpen kommunikálni. A kérdésekre pedig van hely, lehet jegyzetelni is.
Tulajdonképpen azért nevezhető naplónak ez a könyv, mivel teret ad annak, hogy gondolatokat és érzelmeket is kifejthessenek a párok, és felírják ezeket, amiket aztán évek, évtizedek múltán visszalapozhatnak, és közösen megnézhetik, hogy miképp változott a kapcsolatuk
– emelte ki a szerző.
„A napló azok számára is hasznos lehet, akik jó párkapcsolatban élnek, viszont szívesen foglalkoznának többet egymással és a kapcsolatukkal” – hangsúlyozta.
Ő maga mások mellett lelkészként és párkapcsolati tanácsadóként is tevékenykedik, így abból a szemszögből is indította útjára e könyvet, hogy miközben próbáljuk fejleszteni a párkapcsolatunkat, az Istenhez való kapcsolódásunkat, valamint a hitben járásunkat is erősítsük.
Ezért egy olyan kapaszkodó is van ebben a könyvben, ami ad pár tippet, hogy közösen leüljünk, és megtudjuk, hogy mit kell tennünk azért, hogy egymásra, valamint Istenre is tudjunk hangolódni. Viszont nem csupán hívő és vallásos embereknek íródott ez a könyv, de van ilyesfajta jellege is
– jegyezte meg Süll Tamás.
A kötet egyelőre kizárólag magyarországi könyvesboltokban kapható, főképp online rendelhető, viszont a közeljövőben a Felvidéken történő terjesztés is a tervek között szerepel.
BN/Felvidék.ma