Végh Piroska, a Csemadok Felsőszeli Alapszervezetének elnöke is Csemadok Közművelődési Díjban részesült a januárban megtartott magyar kultúra napi ünnepségen. A Galántai járásban több jól működő alapszervezet van, az egyik ilyen a felsőszeli alapszervezet. A díjátadás kapcsán beszélgettünk.
A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete most egy új színdarabbal készül, ebben részt vesznek az alapszervezet csoportjai is. Miből jött a színjátszás ötlete?
Az első ötlet egy galántai Csemadok-konferencia után még 2022-ben merült fel. Akkor beszéltünk arról, hogy 2023-ban Petőfi-emlékév lesz. Átgondolkoltam, hogy emlékezhetnénk meg Felsőszeliben. Aztán jött az isteni sugallat: volt egy Erzsébet nevű osztálytársam, akit én Erzsóknak hívtam, Petőfi Sándor A helység kalapácsa szereplője, Szemérmetes Erzsók után. Megcsörrent a telefonom, ő hívott, ekkor jutott eszembe, hogy ebből a műből rendezhetnénk egy előadást. A vezetőségnek elmondtam, érlelődött bennünk a gondolat, hiszen van tánckarunk, van énekkarunk, vannak énekeseink, citerazenekarunk, fiatalok, szerettünk volna mindenkit bevonni. Megbeszéltük, kik szerepeljenek, ki mit tud vállalni.
Ennek lesz folytatása az új darab?
A Petőfi Sándor darabbal voltunk Szepsiben is, az Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztiválon, előadtuk néhány faluban a környéken, sikerünk volt, tetszett a szereplőknek is, jöttek fiatalok is, például az akkor 17 vagy 18 éves Szabó Donát megszólított, hogy ő is szívesen játszana.
Nagyon örültem a felajánlásnak, hiszen volt még két-három fiatal, aki jött. Aztán Nagy Anita, aki táncos szerepet vállalt a Petőfi-darabban, ihletet kapott, hozott egy forgatókönyvet, amit ő írt. Felsőszeliben vannak áttelepültek, mindenféle beszéd van, félig magyar, félig szlovák is, ezekből írt egy darabot. Nekem tetszett, de meg kellett érnie, akkor jött Anita, hogy ő ezt megcsinálná… Mondtam, hogy örülök neki, csak csinálja. Már próbálnak a szereplők, vannak fiatalok is közöttük, április 5-én lesz a bemutató, készülünk a nagyfödémesi Szentgyörgyi Miklós Színjátszó Fesztiválra is.
Végh Piroska (Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
Hazai szinten több rendezvény is megvalósul, miközben próbálnak a csoportok is. A csemadokosok tanítják a kis citeracsoportot is. Hogy lehet ezt győzni?
A kis citerásokat Jakubecz Orsolya tanítja. Egyszerűen csinálni kell. Az évzáró taggyűlésen mindig elmondjuk a terveinket, ismertetjük a nagyobb rendezvényeket, a nótaestet, a nyári fesztivált, a szüreti felvonulást. Minden évben emlékezünk és koszorúzunk nemzeti ünnepeink és gyásznapjaink alkalmából: a kitelepítések, Trianon évfordulója kapcsán. Közben vannak író-olvasó találkozók, kirándulások, színházlátogatások, év végére nagyjából 30 rendezvényt tudunk a hátunk mögött.
A nemzeti ünnepek és megemlékezések méltó helyszínen vannak, hiszen több emlékjel van a faluban, ezek egy részét a Csemadok állította. Miért fontos ez?
Fontos emlékezni, fontos jelet hagyni a jövő generációnak, ezzel is erősíteni a magyarságunkat. A Csemadok megalakulásának hatvanadik évfordulójára márvány követ helyeztünk el egy Wass Albert idézettel, most a hetvenötödik évfordulóra egy kopjafát készítettünk, ez a könyvtár melletti parkban van. A kitelepítés évfordulójára is van egy emlékoszlop és a gyászos Trianoni döntésnek is szenteltünk egy emléktáblát. Ezek fontosak, hogy a fiatalok is lássák, hogy legyen hol emlékezni, fejet hajtani.
Az alapszervezet több könyvet is kiadott, a Csemadokról és a faluról egyaránt. Mi a célja az alapszervezetnek a helytörténeti kiadványokkal?
Fontos, hogy megismerjük a múltunkat, hogy a falu történetét tudjuk. A helytörténeti kiadványokból van, ami Danajka Lajos magánkiadásában került kiadásra. Danajka Lajos A két tűz között című könyvben például arról ír, hogy vitték el a leventéket a háborúba. Még kikérdezte a túlélőket, beszélgetett velük. Megjelent az alapszervezet története is. Most is dolgozunk egy könyvön, ez Bagoly András gyűjteményéből készül. Felsőszeliből Mágocsra telepítették ki családjával, innen került Dombóvárra, majd Pécsre. Több mint 2000 darabos fényképgyűjteménye van, amiból 2008-ban egy kiállítást készítettünk a kultúrházban. Úgy gondoltuk, hogy a munka ne legyen hiábavaló, kiadjuk egy képeskönyv formájában, magyar, szlovák és angol szöveggel. A fotók a felsőszeli emberek életét mutatják be, a mezőgazdasági munkákat, az udvarokat, az állattartást, az iskolát és az egyházakat. András bácsi felkereste a kitelepítetteket, megkérte őket, hogy szedjék elő a régi fotókat, ezeket ő digitalizálta. Két éve próbálunk pénzt szerezni a kiadásra. Nagy szívfájdalmam, hogy ezt András bácsi már nem élheti meg, mert sajnos időközben elhunyt.
Végh Piroska néhány felsőszeli csemadokossal a díjátadó után (fotó: Neszméri Tünde/Felvidék.ma)
A kitelepítettek visszajárnak Felsőszelibe. Vannak szervezett találkozók is, ebben a Csemadok szintén részt vesz.
Felsőszeliben minden család érintett. Ötévente tartunk a kitelepítetteknek találkozót, két év múlva lenne aktuális, sajnos már nagyon kevesen élnek a kitelepítettek közül, hiszen már hetvennyolc év eltelt azóta. Lehet, hogy a családtagok még eljönnek. András bácsi is két éves volt, mikor kitelepítették őket, de ő gyakran járt Szelibe. Amikor ide látogatott, mindig elment a temetőbe, meglátogatta a rokonokat. Mindig mesélt, egyszer elmondta azt is, ők szeliesen beszéltek Mágocson is. Az iskolában kérdezték, hol sütik a rétest, ő pedig rávágta, hogy a kohóban, Felsőszeliben ez a spolhertnek a sütő része, de Magyarországon mást jelent. És szegényt kinevették.
Az alapszervezet együtt dolgozik a többi egyesülettel a faluban.
Ha hívnak, elmegyünk fellépni, ezzel segítjük őket. A Felsőszeli Mátyus Néptáncműhely is a Csemadok mellett kezdett működni és a Bendő zenekar is, a Bendő első hangszereit a Csemadok alapszervezet vette meg. Az iskolával is jó az együttműködés, bár fájlalom, hogy a búcsúzó kilencedikesek már nem lépnek be automatikusan a Csemadokba. A fiatalok utánpótlása fontos, próbáljuk őket bevonni, szerencsére a színjátszócsoportban itt vannak ők is. Jó lenne, ha többen jönnének, hiszen nekik is vannak jó ötleteik, és mi szívesen segítenénk a megvalósításban. De tudom, hogy mindenhez meg kell érni. Én 18 évesen lettem Csemadok tag, tudom, hogy például Deák Béla és Mészáros Magdus is nagyon fiatalon lettek tagok. Az iskolában pörögtem, aztán ez hiányzott, ezért elmentem a kultúrházba egy rendezvényre, egy énekkar lépett fel, eldöntöttem, hogy én is ide akarok tartozni. Bejelentkeztem, és elkezdődött a folyamat. A Csemadoknak nagyon sok mindent köszönhetek, például három életre szóló barátságot is.
Amikor egy alapszervezet mellett ennyi csoport működik, az egyrészt azt jelenti, hogy mindig tud programot biztosítani a szervezet, másrészt másokkal együttműködve egymás rendezvényeire is eljárhatnak fellépni. Ezért is jó a Csemadok.
Igen, eljárunk több Csemadok rendezvényre fellépni, szerepelni és mi is hívunk máshonnét csoportokat. Sajnos, a pályázati rendszerek egyre bonyolultabbak, de szerencsére az önkormányzat és a polgármester is támogat minket. Jó lenne egy nagyobb Csemadok terem, ami van, az elég kicsi. A kultúrházban már sok csoport próbál, be kell osztani, így van olyan, amikor a citerások a nyugdíjas klubban próbálnak, szerencsére ők szívesen segítenek. És talán ez az egyik legfontosabb, hogy kölcsönösen segítsük egymást.
Neszméri Tünde/Felvidék.ma
