Maria Callas életével számos könyv, film, színdarab foglalkozott. A kívülálló úgy sejtené, hogy sok újat nem lehet a Díva életéről elmondani, de téved. Január 2-án mutatták be a budapesti filmszínházak a Maria című olasz-német-chilei életrajzi filmet.
Rosszul indult az antré, mikor megnéztem a film ismertetését, „musical” kategóriában hirdették, ami kissé furcsa volt. Másik észrevételem, hogy Callast a világ legnagyobb operaénekesének titulálták, ami nem igaz. Olyan nagyságokkal futott egy időben, mint Renata Tebaldi vagy Birgit Nilsson. Amíg a mára kissé elfeledett Zinka Milanov uralta a New York-i Metropolitan színpadát, addig Callasnak nem sok babér termett a világ leghíresebb operaházában.
Használjuk inkább a leghíresebb jelzőt!
Ezt részben viszonylag rövid pályafutásának (tizennyolc sikeres év jutott neki a színpadon), viharos életének, botrányainak, díva allűrjeinek köszönhette, valamint a sajtónak: az előbbiek nyomán a tollforgatók minden rezdüléséről hírt adtak.A hangja viszont tényleg csodálatos volt.
A mozi az énekesnő életének utolsó hetét dolgozza fel. Hősünk a hírhedt hipnotikus nyugtató, a Mandrax rabja, a gyógyszer kikezdte egészségét, s korai halálához is hozzájárult.
Mária, körülvéve hűséges házvezetőnőjével és inasával éli hétköznapjait Párizsban, hangját próbálja formába hozni, emlékeit idézi egy újságírónak, s lemezeiben gyönyörködik. Gyakran kimozdul, mintegy tesztelve, hogy az emberek megismerik-e még.
Röviden ennyi a történet, sokak szerint igen kurta, de Pablo Larraín chilei filmrendező e rövid időszakra koncentrál. A történet profi módon felépített, a mozi élvezhető. Nagyon sokan a filmet a főszereplő Angelina Jolie kedvéért nézték meg. A színésznő, szintén vonzza a botrányokat, így átélhette szerepe lényegét. Callas megszemélyesítése nem eshetett nehezére, így emlékezetes alakítást nyújtott, visszafogottan, elegánsan. A két alkalmazottat Pierfrancesco Favino és Alba Rohrwacher játszotta meggyőzően, szerethetően.
A zenei válogatás felöleli a legemlékezetesebb szerepeket, a sor Verdi Otellójának Ave Mariájával kezdődik, s a Tosca imájával végződik. Közben olyan, kevésbé ismert operákból is hallunk részletet, mint például Catalani La Wally és Donizetti Boleyn Anna.
Honfiúi büszkeségemet legyezgette a sok budapesti felvétel. Az Operaház (anyagi okokból) a párizsi Opéra Garnier-t helyettesítette, a Zeneakadémia a színpadra visszatérni kívánó Callast látta vendégül, s egykori munkahelyem, az MTV székház egy esős estén a Pillangókisasszony Zümmögő kórusának szolgált háttérként. Ennek megfelelően a stáblistán is sorakoztak a magyar nevek. Itt azért el kell mondanom, hogy a fővárosi felvételek (Párizs helyett Budapest) igencsak szegényesek voltak, a fény városának nyüzsgése helyett egy-egy magányosan álldogáló korabeli Peugeot 404-es vagy Citroën DS (Béka) szolgálta a gall filinget.
Összegezve: egy zenebarátnak, ha nem is katarzist, de igazi kikapcsolódást nyújthat a film, megnézését csak ajánlhatom.
Csermák Zoltán/Felvidék.ma
