Emmanuel Macron szerint az iszlám nem jelent veszélyt, ezért óvta a franciákat attól, hogy a témában „paranoiássá vagy különféle összeesküvés-elméletek hívőivé váljanak”. A francia államfő szerint bár valóban észlelhetők a Muszlim Testvériség befolyásának nyomai „egyes környékeken”, a lakosságnak nem szabad azt hinnie, hogy „mindenhol ott vannak”.
A francia hírszerzésnek azonban erről más a véleménye, s ha a dolog nem lenne véresen komoly, úgy is fogalmazhatnánk, hogy az némileg hasonló „az oroszok már a spájzban vannak” helyzethez (lásd: A tizedes meg a többiek). Ha a kamra befőttjei között nem is jelent még meg, a Muszlim Testvériség évtizedek óta igyekszik beszivárogni az európai intézményekbe, a muszlim közösségekbe beépülve pedig el akarja érni a saría nyugati bevezetését. A saría törvény szerint a különböző embercsoportokat nem illeti meg egyenlő védelem. Az igazságszolgáltatás kettős, más jogszabály vonatkozik a muszlim férfiakra és más a nőkre, illetve a nem muszlimokra, magyarán ők alárendeltnek számítanak.
A Muszlim Testvériséget több országban terrorszervezetként tartják nyilván, mely lassan az egész világot átszövi, Európát és Észak-Amerikát is beleértve. Mindezt tehát szíves figyelmükbe ajánlott mindazoknak, akik a migránsáradatot nem tekintik veszélyesnek.
A francia hírszerzés jelentése nemcsak Franciaországban, hanem más európai országokban is visszhangot keltett. Svédország például, miután a dokumentum szerint a Muszlim Testvériség egyik európai központjaként működik, vizsgálatot indít az iszlamista befolyás felmérésére, tegyük hozzá, jobb későn, mint soha. Mindeközben ötven európai parlamenti képviselő levélben szólította fel Ursula von der Leyen bizottsági elnököt, hogy tegyen közzé részleteket az Európai Bizottság és a Muszlim Testvériség közötti kapcsolatról (már a kapcsolat megfogalmazás is elgondolkodtató, még akkor is, ha Macron szerint nincs ok aggodalomra).
A képviselők azt követelték, hogy Brüsszel tiltsa be a Muszlim Testvériséget Európában.
A Muszlim Testvériséget egyébként 1928-ban alapították Egyiptomban, mint hatalomelvű, szélsőséges szervezetet, amelynek célja mindenkit az iszlám hitre téríteni. Az összes iszlamista terrorszervezet ebből ágazik ki, mint például az ISIS, vagy az al-Kaida, de még a Hamász is nyíltan a Muszlim Testvériséghez tartozónak vallja magát, melyek egyikét sem kell külön bemutatni.
A jelenlegi vezetés egyértelmű céljául tűzte ki Európa és Észak-Amerika iszlamizálását. A szervezeten belül a térítés módját tekintve ugyan két irányzat van, az egyik egy lassúbb, óvatosabb, békésebb térítési irányvonalat képvisel, a másik a gyors, agresszív fellépésben látja a megoldást. Nos, a tapasztalatok szerint általában az agresszív, erőszakos irányzat kerekedik felül…
A Muszlim Testvériség feladatának tekinti, hogy kiszabadítsák az emberiséget úgymond a morális hanyatlás mocsarából, és mindenkit az iszlám törvénye alá vonjanak. Számosan közülük ebben az erőszaktól sem riadnak vissza. Erőszakos tetteiket is az iszlám tanításra hivatkozva próbálják igazolni, mélyen hallgatva azokról a tanokról, melyekkel ellentétes a tevékenységük. Rengeteg muszlim van, aki ellenzi a Testvériség tanait, és próbál harcolni ellene.
Az Európába menekült, s ott megtelepedett muszlimok több mint a fele szimpatizál a Muszlim Testvériséggel. Kiszűrésük azonban nem egyszerű, főként, ha az Európába érkező muszlimok mindegyike menekültnek vallja magát, eltitkolva szélsőséges nézeteit.
Ebből következik, hogy az illegális migráció valóban komoly veszélyt jelent az európai keresztény lakosságra, amit a legtöbb nyugati ország vezetői mégsem hajlandóak fel-, illetve elismerni, részben, hogy ne bélyegezzék rasszistának őket, vagy attól tartva, hogy a dzsihadisták célkeresztjébe kerülnek. És nem elhanyagolható tény a baloldali marxista ideológia és a szélsőséges iszlám közötti tagadhatatlan hasonlóság sem.
Sajnos Nyugat-Európában, amely teljesen elveszítette keresztény kultúráját, jó úton halad a Muszlim Testvériség céljai elérésében.
A muszlimok jelen vannak az iskolákban, önkormányzatokban, közösségi intézményeket, mecseteket, imaházakat hoztak létre és jelentős politikai befolyással rendelkeznek. S bár az Egyesült Államokban a kereszténység továbbra is a legnépszerűbb vallás, ráadásul Donald Trump megválasztása is reményre ad okot, ugyanakkor ott is rengeteg szociális intézményt hozott létre a Muszlim Testvériség, s jelen vannak az egyetemeken is, ahol a diákok befolyásolására törekszenek.
Összefoglalva tehát, Macron és a hozzá hasonló beszűkült gondolkodású, Európát romlásba vivő európai vezetők akár felismerik a veszélyt, akár nem, az fennáll és védekezni kell ellene, az ellenőrizetlen illegális migráció megfékezésével, a kereszténység megerősítésével és nem utolsósorban a nemzetállamok szuverenitásáért küzdő vezetők támogatásával. Az olyan bohócok ugyanis, mint Macron, akit még a felesége sem vesz komolyan, nem lesznek képesek megvédeni országainkat, viszont sajnos ők is döntenek a sorsunkról.
NZS/Felvidék.ma