A PHontos Íjász Egyesület szervezésében került sor a felvidéki íjászok második megmérettetésére. A versenysorozat megálmodói a Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub, akik együttműködnek több íjászcsapattal is. Ennek köszönhetően fél éven keresztül különböző helyszínekre látogatnak el a résztvevők, ahol tapasztalatokat szerezhetnek és fejleszthetik tudásukat.
Idén Zselízen, Farnadon, Gútán, Marcelházán, Gömörpéterfalán és Diószegen talált befogadó környezetre a kezdeményezés.
A Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub vezetői Bogár Péter és Bogár Valéria, akik világbajnoki címmel rendelkező íjászok és íjkészítők.
Céljuk, hogy a hagyományőrző közösségek kölcsönösen támogassák egymást, összetartóak legyenek az íjászok függetlenül attól, hogy hol élnek és milyen stílusban lőnek.
Elsősorban a tradicionális íjak népszerűsítése fontos számukra, de az igénylők kérésére vannak kategóriák a reflex- és ablakos longbow íjak használatára is.
A farnadi megmérettetésnek 105 résztvevője volt.
Érkeztek versenyzők például Pécelről, Jászberényből, Nagyfödémesről, Szentpéterről, Marcelházáról, Gömörpéterfaláról, Zselízről, Perbetéről, Nagyölvedről, Palástról és Somorjáról is. A magyar íjászokon kívül két szlovák csapat, a Lukostrelecký klub JANIČIARI és a Lukostrelecký klub Jurský Strapec tagjai is beszálltak a versenybe.
A PHontos Íjász Egyesületet támogatta a megvalósításban Farnad község önkormányzata, a Túzok vadásztársaság, Straňák Szabolcs, Skladan László, Nagy János, Csomor Patrik, Kabók Gábor, Viglas Péter és Sólya Gábor.
Gyerekektől kezdve az idős korosztályig bárki versenyezhet korcsoportok szerint.
Emellett két nagy kategória van:
1. Történelmi íjak – férfi és női (Pusztai íj és történelmi ablak nélküli longbow, a nyílvessző teste csak természetes alapanyagú lehet, műanyag nock megengedett)
2. Vadászreflex és ablakos longbow – férfi és női (bármilyen anyagú nyílvessző)
Minden állomáson van 6 azonos cél, ami a közös kiértékelésbe kerül be, ezenkívül az adott szervezők is készülnek különböző nehézségű feladatokkal.
A 6 azonos cél:
1. Kazak Zhamby, 30 m
2. Japán cél, 28 m
3. Katona, 3 pozíció, 35 m
4. Gyorslövészet tegezből, 18 m, 20 másodperc
5. Puta, 45 m
6. Fita, 40-80 m
A közös végső kiértékelésbe csak az a versenyző kerülhet be, aki a Felvidéki 6-os versenysorozat legalább 4 állomásán részt vesz.
A sorozat következő állomásai és a versenyek időpontjai: június 21. – Gúta – íjászünnepi forduló; július 26. – Sólyom Próba 2024/ Fekete Sólyom Történelmi Íjászklub/ Marcelháza, Sportpálya a kultúrház mögött; szeptember 27. – Dalia Próba/ Felföldi Dalia Iskola/ Gömörpéterfala; október 11. – Mátyusföldi Íjászviadal/ Nagyfödémesi Íjászok/ Ekopark Relax Diószeg, itt kerül sor a végső kiértékelésre is.
A Felvidéki 6-os versenysorozat második állomásának, a 7. Farnadi Napfordulós Örömíjászversenynek a dobogósai kategóriánként ITT találhatóak.
A Felvidéki 6-os versenysorozatról ITT talál további információkat.
Chovan Lilla/Felvidék.ma