Az afganisztáni szovjet bevonulás után a fiatal másként gondolkodó orosz írót kizárták a Szovjetunió Írószövetségéből, miután hazáját egy rosszul működő, nyilvános WC-hez hasonlította. Aztán – szerencséjére – néhány év múlva beköszöntött a peresztrojka, és azóta a szerzőt az orosz irodalmi „újhullám” vezéregyéniségének tekintik. Számtalan regénye jelent meg magyarul is. Igen nagy port vert fel A jó Sztálin című könyve, amelynek műfaja nehezen meghatározható. Viszont megmutatja, miként gondolkodtak a Szovjetunió egykori vezetői, hiszen Viktor Jerofejev édesapja Sztálin személyes tolmácsa volt. Ennek következtében voltak információi arról, hogy miként gondolkodtak a Kreml egykori urai. Korábbi regényei jelentős részét az orosz mellett valamennyi európai nyelvre, így a magyarra,szlovákra és csehre is lefordították.
Részletek A jó Sztálin c. könyvről ITT olvasható bővebben.
A mostani, amely Magyarországon A nagy gopnyik – Feljegyzések az élő és a halott Oroszországról címet viseli, egyelőre csak oroszul, németül és magyarul jelent meg. Magyarországi fordítója az Atlantic Press vezetője Bokor Pál elmondása szerint tavaly decemberben 1100 példányban jelentették meg a könyvet és akkor tervezik az író meghívását, amikor az első kiadás utolsó darabja is elfogyott. Bokor Pál a kötet angol-amerikai változatának a megjelenésétől várja az igazi „áttörést”, viszont mint azt Viktor Jerofejevtől megtudtam – komoly üzleti tárgyalásban van németországi kiadója a szerzői jogok miatt. Az orosz írók jelentős része az 1990-es évek óta többnyire valamelyik nyugat-európai kiadóval kötött szerződést, mivel anyagilag így jobban jár.
Viktor Jerofejev új regénye korábbi írásaihoz képest azért is csúcsteljesítmény, mivel száznyolcvan fejezetben, ötszáz oldalon a kivételes találkozások, meghökkentő intimitások, történelmi és politikai eszmefuttatások olyan tömegét vonultatja fel, ami alighanem páratlan a posztmodern világirodalomban.
A tárgy Oroszország a maga történelmével, Sztálinnal, Gorbacsovval és persze a címadó Putyinnal, akinek a nevét amúgy Jerofejev egyszer sem írja le.
A gopnyik amúgy kis csirkefogót, huligánt jelent az 1990-es évek oroszországi szubkultúrájának volt a része, de mára – a megváltozott életfeltételek miatt, kikopott az orosz társadalom életéből.
A könyv magyarországi fordítója, Bokor Pál a könyvet főként politikai mondanivalója miatt tartja különlegesen érdekesnek. Számára egyértelműnek tűnt, hogy Jerofejev egy másik művet kezdett el írni, aminek a koncepciója viszont az orosz-ukrán háború kirobbanását követően szükségszerű volt, hogy megváltozzon. Eredetileg ugyanis Viktor Jerofejev az édesanyja történetét készült megírni, ám a háború megindulását követően beleírta azt is, amit a háborúról gondolt. Bokor Pál elmondása szerint, ebből a műből értette meg, hogy miről szól az orosz-ukrán háború.
Viktor Jerofejevvel szeptember 26-i varsói közönségtalálkozója előtt találkoztam a lengyel fővárosban. Ezt követően ment Csehországba író-olvasó találkozóra.
Viktor Jerofejev azon kevés orosz közé tartozik, akik lengyelül is megtanultak, hiszen első felesége lengyel volt. Ezért szívesen látogat Lengyelországba, ahol először arról kérdeztem, hogy milyen érzéssel viseltet most a lengyelek iránt?
Viktor Jerofejev szerint Oroszország és Lengyelország azért nem voltak soha jóban, mivel más a két nemzet karakterológiája. A lengyeleknél ennek alapja, ha úgy tetszik, a felismerés, az ész, a jog és a szabadság. Ez az, amire ők „építkeznek”. Az oroszoknál viszont az el- és beképzelések tömege. Ami néha hasznos tud lenni Oroszország számára, néha pedig káros és nemcsak Oroszországra, hanem mindenkire, akik a környezetében vannak. „Ez Puskinra, Dosztojevszkijre, Csehovra, de rám, jómagamra is ugyanúgy jellemző, mint Putyinra is” – jelentette ki Jerofejev. A fő kérdés, hogy elképzeléseinknek milyen irányt szabunk. Elképzelések tekintetében bajnokoknak tekinthetjük magunkat, ami néha szörnyű, de néha gyönyörű is tud lenni.
Viktor Jerofejevvel családja körében Varsóban (Fotó: Gecse Géza)
Feltettem neki azt a kérdést, hogy amennyiben a ma alkotó kiemelkedő orosz írókat szemügyre vesszük, így őrá, de a szintén főként Berlinben élő Vlagyimir Szorokinra is akár, valamennyien külföldön vannak. Mi lehet az Önök esetében az oka annak, hogy nem nyilvánították odahaza őket „külföldi ügynöknek”? Van ennél rosszabb is, hiszen Ljudmilla Ulickaja is többnyire Németországban tartózkodik, de neki a „külföldi ügynök”-nél is rosszabb a „besorolás”-a, hiszen ő Oroszországban „terroristá”-nak számít. Ez azért kellemetlen, mert Ulickaja publikálási jogait élete végéig oroszországi kiadónak adta el, ezért egyáltalán nem tud tőle megjelenni semmi, még külföldön sem. De van, aki nála is rosszabbul járt, hiszen nincs három hónapja, hogy Borisz Akunyin írót egy moszkvai katonai bíróság „terrorista tevékenység támogatásáért” – távollétében – 14 év börtönre ítélte.
„Ez nem először fordul elő Oroszország történetében, hiszen I. Miklós cár még a kották behozatalát is megtiltotta Oroszországba. Turgenyev több év börtönbüntetést kapott azért, mert Gogol halála alkalmából egy nekrológot írt. Ha nem hal meg I. Miklós és nem lép trónra II. Sándor, akkor még több évet töltött volna börtönben Turgenyev. Vagyis Oroszország egy olyan ország, amelyben az uralkodónak gyakran az az elképzelése, hogy amennyiben nincs mindenki ellene, az már jó, de még jobb, ha mindenki mellette van. Ez az, amit nem igen értenek meg a világban” – válaszolta Jerofejev.
Hogy lehet, hogy Oroszországban sem Ön, sem Szorokin még nem számítanak „külföldi ügynök”-nek, hiszen igen kritikusak az orosz hatalommal szemben?
– Nem kizárt, hogy holnap azok leszünk.
– Azt mondják, a „nagy gopnyik”Putyinról szól.
– Nem állítottam ilyet.
– De mindenki úgy tudja.
– Rosszul tudja. El kell olvasni a könyvet!
– Fél valakitől?
– Mindenkitől félek.
Ezzel fejeződött be varsói beszélgetésünk Viktor Jerofejevvel, akinek A nagy gopnyik mellett megjelent a Novoje varvarsztvo, vagyis az Új barbárság című könyve is – egyelőre csak oroszul.
Gecse Géza/Felvidék.ma
