A Magyar Szövetség és a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület meghívja az érdeklődőket a Jókai Mór, a politikus című rendezvényre, amelyre 2025. november 15-én, szombaton 15 órától Észak-Komáromban, a Tiszti pavilonban kerül sor.
A program célja, hogy a 19. század egyik legnagyobb magyar írójának kevésbé ismert közéleti és politikai tevékenységét is bemutassa.
Az esemény a Jókai Mór születésének 200. évfordulójához kapcsolódó emlékév része, melyben több polgári társulás működik együtt, élükön a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesülettel.
A kezdeményezés célja, hogy az író-politikus örökségén keresztül rávilágítson Jókai szerepére a polgári szabadságjogok és a társadalmi reformok előmozdításában.
Az előadók között neves történészek és kutatók szerepelnek:
- Katona Csaba, sajtóreferens (Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára)
- Dr. Kárbin Ákos, tudományos főmunkatárs (VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár)
- Dr. Csorba László, főigazgató (Budapesti Történeti Múzeum)
A rendezvény ingyenes, de kérjük, támogassa a szervezők munkáját regisztrációjával ezen a linken.
Külön köszönet illeti Feszty Zsolt lelkipásztort az előkészületekben nyújtott aktív részvételéért.
Az esemény lehetőséget kínál arra, hogy a közönség újra felfedezze Jókai Mór közéleti örökségét, és megismerje azt a politikust, aki a nemzeti fejlődés, a művelődés és a társadalmi felelősségvállalás ügyét szolgálta.
Sajtóközlemény/Felvidék.ma



