A kétszáz éve született Jókai Mór életével és írói pályájával foglalkozó beszélgetős műsorunk harmadik részében egészen intim közelségbe kerülünk a sztáríróhoz magánélete, házasságainak kitárgyalása révén.
A Szövetség a Közös Célokért podcast-sorozatának legújabb részében az íróról olyan érdekfeszítő, kevésbé ismert részleteket tudhatunk meg László Ferenc kultúrtörténésztől, amelyek még izgalmasabbá teszik Jókait, aki tehetséges volt ugyan a feleségválasztásban, de nem volt tehetsége ahhoz, hogy férjként boldogságban éljen. Döntéseit élete során soha nem kérdőjelezte meg, konokságát még az sem tudta megtörni, ha épp áldozatokat kellett hoznia érte.
Magánéletének boncolgatása során bensőséges információkat tudhatunk meg Jókairól, mint férjről, a három Rózáról, Belláról, de még Szendrey Júliához fűződő viszonyáról is.
Képet kapunk a Stáció utcai háztartásukról és választ kapunk arra is, miért épp a színésznőkhöz vonzódott az ünnepelt író,
akinek temetésén az egyik legnagyobb kihívás az volt, hogy a botrány elkerülése érdekében kellő távolságban tartsák egymástól a gyászoló női hozzátartozókat a szervezők.
Botrány, csillogás, dráma – ilyen volt Jókai magánélete.
A beszélgetés közben pedig egészen élesen kirajzolódik a 19. századi társadalmi élet, annak minden árnyoldalával együtt. Jókai nem hazudtolja meg önmagát – talpig úriember, nagyvonalú, egy erkölcsi etalon. Bármelyik regénye főhőse lehetne.
Podcastunkat jó szívvel ajánljuk a diákoknak is, hiszen teljesen új oldaláról ismerhetik meg a kötelező olvasmányok íróját, ami jó alap lehet irodalmi tudásuk elmélyítéséhez.
A sorozat a Kultminor támogatásával hat héten át, október és november folyamán jelentkezik a Felvidék.ma oldalán, valamint a legnépszerűbb podcast-platformokon, a YouTube-on és más alkalmazásokban.
A sorozat harmadik része alább hallgatható:
SZE/Felvidék.ma


