150 éve, 1875. november 14-én kezdődött el az első tanév a budapesti Zeneakadémián, amely azóta is világszínvonalú kulturális értékeket képvisel. A jubileumot különleges koncerttel ünnepli az intézmény, amelyen több korábbi neves tanárának darabja mellett az évfordulójára írt mű ősbemutatója is elhangzik. A hangversenyt élőben közvetíti a Bartók Rádió és az M5 is műsorára tűzi.
November 14-én 19.30-kor élőben kapcsolja a Bartók Rádió a Zeneakadémia Nagytermét. Az intézmény fennállásának 150. évfordulóját ünneplő koncert programjában az akadémia több korábbi kiváló tanárának egy-egy műve szerepel. Elhangzik Liszt Ferenc Les Préludes című szimfonikus költeménye, valamint az orgonista és zeneszerző Antalffy-Zsiross Dezső az 1920-as évek első felében, az Amerikai Egyesült Államokban komponált grandiózus Ünnepi nyitány (Festival Prologue) című műve. Az orgonára és zenekarra írt, népszerű amerikai dalokat feldolgozó darabot az esten Szabó Balázs szólaltatja meg a Nagyterem Voit-orgonáján. Színpadra lép a Virtuózok felfedezettje, a 17 éves Gertler Teo Bartók Béla 1907–1908-ban írt hegedűversenyének szólistájaként. A koncertet Bella Máté Celestial Pathways darabjának ősbemutató zárja, a Zeneakadémia Zeneszerzés Tanszékének oktatója a 150 éves évforduló tiszteletére írta művét. Az esten, amelyet november 14-én 21 órától az M5 is műsorára tűz, a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát Teremi Dárius vezényli.
Az M5 kulturális csatornán a hangverseny előtt 18.50-től megnézhetik a 150 éves a Zeneakadémia című műsort is, amely az intézmény és az épület jelentőségét mutatja be. A 150 éves Zeneakadémia története elválaszthatatlan Liszt Ferenc nevétől, aki világhírű művészként is fontosnak tartotta, hogy hazájában szülessen meg az az intézmény, amely a művészképzés és a zeneművészet egyik legfontosabb pódiuma. Az 1875-ben alapított Zeneakadémia azóta is a zenei oktatás fellegvára, valamint a nemzetközi művészeti élet egyik központja. A szecessziós épület szépsége és történelmi jelentősége páratlan: falai között a világ legnagyobb művészei léptek és lépnek színpadra a mai napig. Az M5-ön látható film visszaemlékezéseken és ikonikus, különleges pillanatok felidézésén keresztül ragadja meg azt a megfoghatatlan légkört is, amelyben Liszt szellemisége ma is érezhető.
A jubileumhoz csatlakozva a Dankó Rádió Táncházban című műsorában is olyan muzsikákat hallhatnak 20 órától, amelyek a neves intézmény korábbi és jelenlegi tanulóihoz, művészeihez, oktatóihoz kötődnek.
MTVA/Felvidék.ma


