Újabb gyomorforgató jelenet bizonyítja, hogy a szlovák futball lelátóin és stadionjaiban még mindig túl könnyen csúszik át a frusztráció etnikai gyűlöletbe. Erre hívta fel a figyelmet közösségi oldalán Mózes Szabolcs, a Magyar Szövetség politikusa, miután a Tatran Prešov szurkolói a kassai új stadion mellékhelyiségét szétverték, majd a falra egy magyarellenes feliratot is odafirkáltak: „Maďarské k… 1898”.
A történet már önmagában sem egyszerű rendbontás. Nem egyszerű szurkolói dühkitörés, nem „túlhevült stadionhangulat”, hanem valami jóval ismerősebb és jóval nyugtalanítóbb: a kisebbség ellen irányuló ösztönös gyűlölet újabb megnyilvánulása. Olyasmi, amihez túl sokan még mindig elnézően viszonyulnak, mintha a lelátón minden alantas indulat felmentést kapna.
Mózes Szabolcs arra is rámutatott, hogy a jelenet abszurditása már szinte önmaga paródiája. Kassán magyarozni eleve különös, hiszen a városban ma már csak csekély számban él magyar közösség. Véleménye szerint a háttérben állhat a klub magyar tulajdonosi kötődése vagy magyar vezetője, de az is, hogy sokak fejében Kassa még mindig valami képzelt történelmi ellenségképként él.
A valódi csavar azonban az 1898-as évszám – mutatott rá. A firkálók ezt nyilván büszke klubtörténeti utalásnak szánták. Csakhogy ezzel valójában saját múltjukba rúgtak bele. Ahogy Mózes felidézte, 1898-ban nem a mai Tatran Prešov jött létre, hanem annak történelmi elődje, az Eperjesi Torna és Vívó Egyesület futballszakosztálya, amelyet Pethe Ferenc tanár alapított. Vagyis a magyargyűlölet mámorában azok sértegették a magyarokat, akik közben saját klubjuk történeti gyökereit is meggyalázták.
Kép forrása: Mózes Szabolcs, FB
Közben megszólalt a Tatran Prešov is. A klub a sajtóban megjelent reakciója szerint bocsánatot kért a kassai stadionban okozott károkért, hangsúlyozva, hogy az eset egyéni túlkapás, amelynek nincs helye a sportban, és rossz fényt vet a futballra is. Ugyanakkor a klub azt is kifogásolta, hogy a helyzetet nem elsősorban klubközi szinten rendezték. Ez a megszólalás fontos, mert legalább kimondja: a történtek vállalhatatlanok. De ettől még a lényeg nem változik: a stadion falára fújt gyűlölet nem adminisztratív vita, hanem morális és közügy.
És itt már nem lehet legyinteni. Ez nem szellemes odaszúrás, nem drukkerkultúra, nem sportszenvedély. A Felvidék.ma hasonló ügyet elemző cikke is világosan fogalmazott: az etnikai gyűlöletkeltés nem fér bele a rivalizálásba, és a rendszeres magyargyalázás túlmutat a stadion falain. Ugyanez a gondolat érvényes most is. A futball lehet kemény, lehet szenvedélyes, lehet provokatív is, de egy közösség kollektív megalázása származási alapon nem sportkultúra, hanem civilizációs kudarc.
Éppen ezért különösen fontos, hogy a Magyar Szövetség már korábban sporttörvény-módosítást sürgetett a nemzetiségi gyűlölet visszaszorítására, melynek lényege, hogy a stadionokban tapasztalható nemzetgyalázó és kisebbségellenes megnyilvánulások ne maradjanak szürke zónában, ne lehessen őket a „hangulat” részének tekinteni.
Az üzenet világos: amíg az ilyen esetek következmények nélkül maradnak, addig a gyűlölet újra és újra utat talál magának.
A kassai eset tanulsága ezért messze túlmutat egy meccs utáni vandalizmuson. Azt mutatja meg, mennyire könnyű gyűlölni valamit, amit sokan már nem is ismernek. És azt is, milyen mélyre lehet süllyedni, amikor valaki már nemcsak mások méltóságát tiporja meg, hanem saját történelmi emlékezetét is.
A kérdés marad: meddig tesz úgy a közélet, mintha ez csak mellékes stadionzaj lenne. Mert nem az. Ez szégyen. És a minden következmény nélküli szégyen újabb meghívó a következőre.
Szalai Erika/Felvidék.ma
