A Felvidékről kitelepítettek emléknapja alkalmából szerveztek megemlékezést vasárnap délután a Dunaszerdahelyi Városi Sport- és Szabadidőparkban található emlékműnél. Az eseményen Berényi József történelmi visszatekintésben idézte fel a hontalanság éveit, Karaffa Attila pedig a kiállás és az emlékezés közösségi jelentőségét hangsúlyozta.
A megemlékezésen történelmi visszatekintést tartott Berényi József, Nagyszombat megye alispánja, köszöntőt mondott Karaffa Attila, Dunaszerdahely alpolgármestere. A műsorban közreműködött Lukács Sára és Zsófia, a Kodály Zoltán Alapiskola diákjai, a Neratovicei téri Magyar Tannyelvű Magán Szakközépiskola tanulói, valamint Vass Virág énekes, a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója.
Karaffa Attila beszédében köszönetet mondott mindazoknak, akik eljöttek a megemlékezésre, és hangsúlyozta, hogy a mai nap a bátorságról, a kiállásról és a helytállásról is szól. Mint fogalmazott, Dunaszerdahelyen, a Csallóköz szívében kiálltak azokért a családokért, akiket kitelepítettek, és külön örömét fejezte ki amiatt, hogy a Csallóköz és a Csilizköz számos településéről érkeztek résztvevők a közös emlékezésre. Kiemelte azt is, hogy az emlékezés szent kötelesség, a Pázmáneum Társulás pedig a jövőben is folytatni kívánja a múlt megbecsülését szolgáló megemlékezéseket.
SZZS/Felvidék.ma
Berényi József beszédében úgy fogalmazott, az idei megemlékezés rendkívüli körülmények között zajlik, hiszen korábban nem fordult elő, hogy az itt elhangzó gondolatok vagy akár maga a részvétel miatt bárkit hat hónapig terjedő börtönbüntetés fenyegetne. Hangsúlyozta, hogy az emlékezés kötelesség, ahogyan az is, hogy felhívják a figyelmet a kollektív bűnösség elfogadhatatlanságára, valamint arra, hogy a Beneš-dekrétumokra hivatkozva ma is zajlanak földelkobzások és tulajdonviszony-változtatások.
A történelmi visszatekintésben felidézte, hogy a második világháború utáni csehszlovák vezetés olyan országot akart létrehozni, amelyben a magyaroknak és a németeknek nincs helyük, és ennek nyomán indult el az a folyamat, amely a csehszlovákiai magyarság felszámolására törekedett. Szólt a deportálásokról, amelyek során mintegy 25 ezer magyart hurcoltak a Szudéta-vidékre, valamint a lakosságcseréről is, amelynek következtében 90–110 ezer közé tehető azok száma, akiknek el kellett hagyniuk szülőföldjüket. Hangsúlyozta, hogy ez korántsem volt önkéntes folyamat, hiszen a családoknak szinte mindent hátra kellett hagyniuk, ingatlanjaikat pedig nem vihették magukkal.
Berényi külön kitért a reszlovakizáció embertelenségére is. Mint mondta, ez arra kényszerítette az embereket, hogy nyelvük, múltjuk és kultúrájuk megtagadásáért cserébe maradhassanak szülőföldjükön és őrizhessék meg vagyonukat. Emlékeztetett arra is, hogy miközben más közösségek felé már történtek bocsánatkérések, a felvidéki magyarságot ért sérelmek ügyében mindmáig nem született sem politikai, sem szimbolikus elégtétel.
Beszédében arra is rámutatott, hogy a Beneš-dekrétumok közül nem Csehszlovákia létrejöttét, hanem azt a tizenhárom jogszabályt vitatják, amely a magyarok és a németek kollektív bűnösségére, jogfosztására, vagyonelkobzására, az iskolák bezárására és a sajtó leállítására vonatkozott. Bírálta a Büntető törvénykönyv azon módosítását is, amely szerinte a második világháború utáni rendezés megkérdőjelezését büntetné, és fontosnak nevezte, hogy erről a kérdésről szabadon lehessen beszélni.
SZZS/Felvidék.ma
Ugyanakkor pozitív fejleményként említette, hogy a kormány kisebbségi tanácsában valamennyi nemzetiség támogatta azt az álláspontot, amely a kormány hozzáállásának átértékelését és a vitatott paragrafus eltörlését sürgeti. Hasonlóképpen fontosnak nevezte, hogy Nagyszombat megye közgyűlése is elfogadott egy nyilatkozatot, amely a kifogásolt szabályozás visszavonását és a Beneš-dekrétumokhoz köthető földelkobzások leállítását szorgalmazza. Mint mondta, ennek ugyan közvetlen jogi következménye nincs, szimbolikus jelentősége azonban annál nagyobb.
A dunaszerdahelyi megemlékezés nemcsak a múlt fájdalmas eseményeinek felidézéséről szólt, hanem arról az üzenetről is, hogy a kitelepítettek emléke, a kollektív bűnösség elutasítása és a közösségi kiállás ma is eleven része a felvidéki magyarság önazonosságának.
SZZS/Felvidék.ma
