Ma a Szabad Újságban és az Új Szóban is megjelenik az MKP közlönye, a Hírvivő. A címlapon Berényi Józseffel, az MKP elnökhelyettesével olvashatunk interjút.
A Hírvivő idei első számában több írásban is foglalkoztunk azzal, hogy Szlovákia előtt egy „választási szuperév” áll, hiszen országosan ötször vonulunk majd az urnákhoz. Az első nagy próbatételen túl vagyunk, mögöttünk van az államfőválasztás két fordulója, az eredmény közismert, a jelenlegi államfő, Ivan Gašparovič szerezte meg a szavazatok 55,53 százalékát, míg Iveta Radičovát a választók 44, 47 százaléka támogatta, vagyis a jelenlegi köztársasági elnök marad a pozsonyi Grassalkovich-palota ura az elkövetkező öt esztendőben is.
A győztes tábor fellélegzett, örömmel fogadta az eredményt, mégsem tűnt egészen elégedettnek, Iveta Radičová környezetében sokan nagyon csalódottnak tűntek, mégis bizalommal, reményekkel telve értékelték az ellenzéki pártok közös jelöltjének szereplését. Miből fakad ez a kettősség, Ön miként értékeli a választások történéseit? – kérdeztük Berényi Józseftől, a Magyar Koalíció Pártja általános elnökhelyettesétől.
– A választásokat megelőzően a közvélemény-kutatási eredmények a jelenlegi államfő magabiztos győzelmét jósolták, olykor 20-25 százalékos különbséget is mértek Ivan Gašparovič javára Iveta Radičovával szemben, a független elemzők úgymond lefutottnak tartották a versenyt. Az első forduló eredményei azonban arra utaltak, távolról sem olyan nagy a két kormánypárt jelöltjének az előnye, a mintegy nyolcszázaléknyi különbség azt sugallta, akár nyerhet is az ellenzéki jelölt, talán ez volt az oka a csalódásnak, a sikertelenség érzetének a második forduló után. Az elnökségünk is megvitatta a kérdést, tehát gyakorlatilag kollégáim véleményét is mondom. És nem biztos, hogy nem nyer Radičová, ha a második fordulót megelőző kampány nem durvul el olyan mértékben, amely által szinte sérült a politikai kultúra, sőt, talán még az is elmondható, hogy a választások vesztese lett a demokrácia is. Nemcsak arra gondolok, hogy övön aluli ütésként hozták elő Radičovával szemben egykori aktivitását Csehszlovákia felbomlása kapcsán – akkoriban az ország lakosságának óriási többsége ellenezte a kettéválást és népszavazást szorgalmazott a kérdésről, Szlovákia önállóságát pedig egyetlen párt tartotta programján mindössze tíz százalékos választási eredménnyel –, hanem arra az alpári hangnemre is, amely az értelmiségiek ellen hangolta a közvéleményt. Holmi „intellektuális pocsolyának” nevezték Radičová támogatóit, de Pozsonyt és a főváros környékét is megpróbálta szembeállítani a vidékkel, ami még a szlovák nemzetet is megosztotta.
Ennél is veszélyesebbnek tartom azt, ahogy egyes politikai körök és politikusok éles határt húznak az állampolgárok között nemzetiségi alapon, vagyis ahogy elkülönítik a szlovákokat és a magyarokat. Mindezt olyan hamis röplapra alapozták, amely autonómiát helyezett kilátásba, miközben az MKP-nak nincs a programjában ilyesmi, hiszen mi folyamatosan kulturális és oktatásügyi önkormányzatról beszélünk. Csak mellesleg jegyzem meg: számos nemzetközi dokumentum mondja ki a politológiai tudomány mellett, hogy az autonómia a kisebbségi kérdés kezelésének egyik hatékony eszköze, amit a nyugat-európai országok alkalmaznak is, és sikerrel. Mellesleg jegyeztem csak meg, mert nem ez a döntő, hanem az, hogy láthattuk a múlt század kilencvenes éveiben, mit eredményezett a Balkánon, amikor a központi hatalom önérdekből, félve befolyása elvesztésétől nacionalista húrokat kezdett pengetni és szembeállította egymással egy ország keretein belül az ott élő nemzeteket. Tudjuk, súlyos árat fizettek érte, és én biztos vagyok benne, hogy Közép-Európa nem Balkán, a szlovák–magyar kapcsolatok és hagyományok okán hasonló helyzet nem alakulhat ki, mégis veszélyes és elfogadhatatlan, hogy a kampány ilyen balkáni út építésének adott helyet és teret. Hiszen felerősödött az a politika, amely a másik emberben a másságot negatívumként tünteti fel. Talán a kormánykoalíciós körökben is látják ennek a politikának a veszélyeit, s a szoros eredmény mellett éppen ez okozhatta azt, hogy nem volt felhőtlen az örömük, sőt kimondottan ideges volt néhány politikus. És most az államfőn a sor, hogy valamilyen módon megnyugtassa a kedélyeket, hogy egyfajta egyensúlyt teremtsen a társadalomban, de bevallom, nem tudom, miként lehet ezt elérni. Bízzuk az elnökre!
Sok elemzőt meglepett viszont az a tény, hogy a szlovákiai magyar választók az országos átlagnál nagyobb arányban vonultak az urnákhoz a választás második fordulójában, amit leginkább éppen a durva kampánynyal, a magyarellenes hangulatkeltéssel magyaráznak. Ön miként értékeli a magyar választók „szereplését”?
– Először is szeretném megköszönni nekik, hogy éltek állampolgári jogaikkal és valóban jogérvényesítő magatartást tanúsítottak. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy vannak még régiók, ahol nagyok a tartalékaink. Nem zárható ki, hogy sokan „csakazértis” alapon mentek el választani, de azt hiszem, ennél fontosabb volt, hogy ezúttal az MKP meghatározó egyéniségei egyként álltak Iveta Radičová mellé, egységes üzenetet fogalmazott meg a párt a választók felé. Sőt, nemcsak a párt vezetői tudtak egyként felsorakozni a jelölt mögé, hanem a szlovákiai magyar sajtó, a civil szervezetek is a magukénak vallották őt, kis túlzással – meg egy kis történelmi elkalandozással – azt is mondhatnám, néhány napra megtaláltuk a magunk Mária Teréziáját. Én úgy gondolom, fontos volt ez a tapasztalat.
Persze, egy dolog, hogy az államfő mit tesz a közeljövőben, a másik viszont az, hogy közeleg a másik nagy kampány, az európai parlamenti választások időpontja, ahol a pártok szállnak ringbe, mindazok, amelyek érintettek voltak az elnökválasztásban. Folytatódhat a kampányon belül a hecckampány is?
– Nem szeretnék jóslásokba bocsátkozni, de félek, hogy igen, s csak remélni merem, hogy legalább visszafogottabb lesz a hangnem.
Azért is kérdeztem ezt, mert az elnöki kampányban újra felmerült az MKP-val kapcsolatban a Lisszaboni Egyezmény megszavazása. Egy évvel a sok vitát kiváltó szavazás után miként látja: hibáztak a képviselők az „igen” gomb megnyomásával vagy most is ugyanezt tennék?
– Az MKP és a szlovákiai magyarság számára nagyon fontos, mondhatnám létérdek, hogy az Európai Unió egy erős, hatékony szervezet legyen. A tagországok száma huszonhétre duzzadt, mindenképpen módosítani kell a működés szabályait és feltételeit, hogy eredeti célját teljesíteni tudja. Az európai intézmények garantálják a kisebbségek számára identitásuk megőrzését, fejlődésüket, erre kötelezi tagállamait is, Szlovákia is magára vállalta ezeket a feladatokat. De láthattuk az elmúlt két évben, és tapasztalhattuk az elnöki kampányban is, hogy sok szlovák politikus inkább abban érdekelt, hogy minél gyorsabban aszszimilálódjunk, vagy esetleg hagyjuk el az országot. Ez ellen a mi tiltakozásunk a hazai parlamentben kevés, nekünk szükségünk van az európai intézményekre, amelyek hatékonyan betartathatják Szlovákiával is a nemzetközi normákat. Ennél fogva ma is úgy ítélem meg, jól szavaztunk.
Gondolja, hogy választópolgáraik is értik ezt? Az EP-választások közeledtével ez nem lebecsülendő kérdés.
– Azt, hogy az Európai Unióra szükségünk van – persze, neki is ránk –, véleményem szerint egyre többen értik. Hiszen nemcsak az emberi és a kisebbségi jogok betartatása terén tud támaszunk lenni, komoly gazdasági segítséget is nyújt, ma már nincs olyan régió, sőt, mikrorégió, ahol a magyarok is élnek, hogy ne valósult volna meg beruházás európai támogatással, legyen az egy felújított út, netán víztisztító állomás, víz- és szennyvízcsatorna avagy akár egy szép és biztonságos játszótér. Most pedig, amikor elérte országainkat is a gazdasági válság, láthatjuk, hogy egyénenként egy-egy ország – akár Szlovákia, akár Magyarország – nem tud ellenállni hatásainak, a krízis ellen kizárólag Európa segítségével, illetve közösen tudunk csak fellépni. Ez hétköznapjainkat, mindennapi életünket átható igazság és valóság. Biztos vagyok benne, hogy a szlovákiai polgárok – köztük a magyarok is – többsége ezzel tisztában van.
Ezek szerint nem fél attól, hogy megismétlődik a legutóbbi – Szlovákiában az első – európai parlamenti választások történése, amikor is a választók alig 16 százaléka járult az urnákhoz?
– Az államfőválasztás kapcsán már említettem, milyen fontos volt, hogy az MKP minden meghatározó politikusa, a civil szervezetek és a sajtó egy felé húzta a szekeret. Amennyiben az európai parlamenti választások kapcsán ugyanezek a szereplők megértik és tudatosítják, hogy a siker vagy a sikertelenség nem kizárólag a párté lesz, hanem mindannyiunké, a szlovákiai magyarságé, s ennek megfelelően jelöltlistánk mögé állnak, akkor nem tartok attól, hogy negatív részvételi csúcs lesz a választások eredménye. Nagy bajnak tartanám, ha az Európai Parlamentben mások, a szlovák pártok mondhatnák el, hogyan érezzük magunkat és mit akarunk, illetve mit nem. Az sem segítene rajtunk, ha helyettünk folyton magyarországi vagy erdélyi képviselők beszélnének, ellenszenvet válthatna ki és eredménytelen lenne. Nekünk önmagunkat kell képviselnünk. Ahhoz meg sok szavazó kell. Sok szavazót pedig akkor tudunk megszólítani, ha egységes nyelven beszélünk velük, ha újra kialakul az az összefogás, amely az elnökválasztás során tapasztalható volt. Ebben bízom.
K.A.
