Szép karácsonyi ajándék volt a schengeni övezet kibővítése, megható ünnepségekkel köszöntötték a határ menti övezet lakói a szlovák–magyar határ „lebontását”, mégis érezhető volt egy furcsa feszültség, amit nem feltétlenül a schengeni rendszer okozott.
Nem félelemből fakadt, inkább csak aggodalomból, de határozottan érezhető volt a vibrálás, amely a remény és az elkeseredettség vegyületéből eredt – így értékelte az egyik dél-szlovákiai, zömmel magyarok lakta kisváros polgármestere a Pátria Rádió magyar nyelvű adásában a december 21-i eseményt, amely az egyik legnagyobb közép-európai változás a rendszerváltás óta eltelt időszakban. A polgármester nem fejtette ki az általa észlelt jelenség okait, csak utalt rá, amikor gratulált a Pátria Rádiónak a megmaradáshoz – amely szinte a határbontással azonos időben vált biztossá, miután fél éven át tartott a harc a szlovákiai magyar rádiózás fennmaradásáért.
Ha igaz, hogy az idő megszépíti a múltat, akkor valószínű, hogy a szlovákiai magyarság évek múltán a schengeni bővítés éveként emlegeti majd a 2007-es esztendőt, és feledésbe merül a Pátria megmentésére megtartott petíciós aláírás-gyűjtési akció, meg a szerkesztők sztrájkkészültsége is. És ha túléli a révkomáromi Selye János Egyetem ezt a kormányt, akkor valószínűleg arra is csak kevesen emlékeznek majd, hogy az első szlovákiai magyar állami felsőoktatási intézmény a 2007–2008-as tanévet kizárólag azért kezdhette meg és – ez idáig – vihette végig, mert a magyar államtól és alapítványoktól pénzt kapott, amit ugyan fejlesztésre szántak, de végül fenntartásra költöttek. Talán feledésbe merül az is, hogy hónapokon át hiába vártak a szlovákiai magyar diákok történelem- és földrajz-tankönyvekre, mert hogy nyomtatásukat leállította az oktatási miniszter, s arra utasította a kiadót, hogy az összes helység- és földrajzi nevet írják át magyarról szlovákra.
Persze az idő sem teljhatalmú úr, hatvanéves távlatból is könnyet fakasztott az emlékezés tízezrek szemében, amikor a felvidéki magyarság a deportálások és kitelepítések hatvanadik évfordulójára emlékezett. Legtöbb esetben szentmise keretében, ahol a megbocsátás erejéért és a lelkek megbékéléséért imádkoztak az Úrhoz az egykor meghurcoltak és leszármazottaik. Az Úr kegyelmét biztosan elnyerték, a szlovák parlamentét azonban nem sikerült: hatvan évvel az embertelenül és megbocsáthatatlanul alkalmazott kollektív bűnösség elvét immár európai uniós tagországként újra megerősítették a szlovák honatyák és kimondták a benesi dekrétumok sérthetetlenségét és érinthetetlenségét.
Feszültséggel teli lelkek köszöntötték a lehulló határokat a Felvidéken. A megalázott emberek lelke háborgott és törte meg a reménysugarakat. Meg a tudat, hogy bár az idő sok mindent megszépít, 2007-re a szlovákiai magyarság legifjabb nemzedéke is úgy emlékezhet majd, mint a háborút követő évekre őseik, hiszen immár ők is megkapták a kollektív bűnösök bélyegét.
Ilyen volt a 2007-es év, reméljük a 2008-as jobb lesz, bár a felmérések azt mutatják, a felvidéki magyarok a legpesszimistábbak a jövővel kapcsolatban, talán nem hiába, de bízzunk…
Neszméri, MNO, FelvidékMa
