Idén november 18-19-én is megrendezte az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, a Szatmárnémeti Kölcsey Kör, az RMDSZ, valamint az Érmindszenti Református Gyülekezet a Kárpát-medencei Ady-megemlékezést, az Érmindszenti zarándoklatot. Idén felvidéki előadóművészek is részt vettek az eseményen.
A pozsonyi Lírai Színház művészei, Jakubecz László színművész és Reiter István hegedűművész színi előadását Szatmárnémetiben a Római Katolikus Püspöki Palota dísztermében november 18-án este láthatta az emlékező közönség.
![Jakubecz László színművész és Reiter István hegedűművész színi előadása](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/07-Jakubecz-László-színművész-és-Reiter-István-hegedűművész-színi-előadása-300x231.jpg)
Az Ady Endre éjszakái című pódium-műsort Jakubecz László adta elő és hegedűn kísérte Reiter István. A Krúdy Gyula azonos című könyve és Ady Endre költeményei alapján összeállított, színpadra alkalmazott előadásban a pozsonyi művészek a költő alakját, gondolatait nagy sikerrel idézték meg. A nagyterem megtelt, és megtisztelte az előadást Schönberger Jenő szatmári püspök és Beer Miklós váci püspök is.
![Megtisztelte az előadást Schönberger Jenő szatmári püspök és Beer Miklós váci püspök is](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/Schönberger-Jenő-szatmári-püspök-és-Beer-Miklós-váci-püspök-is.jpg)
A megemlékezés második rendezvénye november 19-én délelőtt Érmindszenten, Ady szülőfalujának református templomában az ökumenikus istentisztelet volt. Ebben a templomban keresztelték Ady Endrét.
![Ökumenikus istentisztelet Ady szülőfalujának református templomában](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/05-Ökumenikus-istentisztelet-Ady-szülőfalujának-református-templomában.jpg)
A házigazda Gál Sándor református lelkipásztor volt. Igét hirdetett Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, valamint Beer Miklós, a Váci Római Katolikus Egyházmegye püspöke.
Ünnepi gondolataik az Érmindszenti zarándoklat évenkénti megtartásának fontosságáról, jelentőségéről és közösségformáló erejéről szóltak.
![A XXVII. Érmindszenti zarándoklat résztvevői](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/A-XXVII.-Érmindszenti-zarándoklat-résztvevői.jpg)
Az ünnepi sorozat harmadik, egyben utolsó rendezvénye az istentisztelet után maga a zarándoklat és a megemlékezés volt az Ady-szülőház udvarán. A XXVII. Érmindszenti zarándoklat résztvevői gyönyörű napsütéses időben érkeztek a költő szülőházának udvarára, a négy évtized után idén felújított és kiszélesített úton.
![Muzsnay Árpád, az EMKE elnöke](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/Muzsnay-Árpád-az-EMKE-elnöke.jpg)
Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület főtanácsosa, a rendezvénysorozat főszervezője elmondta, hogy a hetvenes évek végén sebtében kialakított emlékmúzeum is megújult, és európai színvonalúnak nevezte a mostani Ady szülőházában lévő tárlatot.
![Ady szülőháza Szatmárnémetiben](http://felvidek.ma/wp-content/uploads/2016/11/04-Ady-szülőháza-Szatmárnémetiben.jpg)
Ady Endre szobra, Fekete József szobrász alkotása előtt ünnepi beszédet tartott Oláh András költő, a Partium folyóirat főszerkesztője. A résztvevők lírai köszöntőt hallhattak Elek György szatmárnémeti költőtől, publicistától. A felvidéki művészek – Jakubecz László és Reiter István, a pozsonyi Lírai Színház tagjai előadásukkal Ady korszakalkotó és halhatatlan költészetét elevenítették meg.
Forrás és a képek: anziksz.com