Egyelőre kompromisszumos, nagyon enyhe szabályozás született az öntözővíz díjának ügyében. Ahogyan a mesében: fel is van öltözve, meg nem is, hozott is ajándékot, meg nem is módjára született a döntés.
Maga a kérdés kisebb viharokat kavart a mezőgazdászok és a környezetvédelmi minisztérium között a törvény születésének időszakában. A mezőgazdászok egy újabb sarc veszélyét látták a vízdíjban, amit az aszályos évek kiszámíthatatlan bevételeiből kellene megfizetni. A környezetvédelmi tárca pedig azzal érvelt, hogy az EU-val kötött partneri szerződés kötelezi Szlovákiát a vízdíj kirovására.
Mivel az EU az öntözést környezetterhelésnek tekinti, ezért ennek a szabályzónak az év végéig történő jóváhagyása volt az egyik alapfeltétele annak, hogy Szlovákia a 2014–2020-as időszakban meríthessen a környezetvédelmi alapokból. Mintegy 14 milliárd eurónyi támogatás igénylése forgott kockán, amelyből vízvezetékek, víztisztító-állomások létesítését vagy árvízvédelmi kiadásokat lehet majd fedezni.
Az érvelés logikusan hangzik a környezetvédelmi miniszter szájából, csak ilyenkor mindig elfelejtjük megkérdezni, hogy ki is volt személy szerint az a tárgyaló fél, aki ezt az előnytelen egyezséget kötötte. És ez a hozzáállás nem csak ezt a kérdést érinti, hiszen számtalan ostobaságot lenyomtak már a torkunkon, azzal az indokolással, hogy az EU-tagság kötelez rá minket.
A miniszter büszkén állítja, hogy az összes érintett partnerrel sikeresen egyeztetett, és a vízdíj alig fogja érinteni a mezőgazdasági termelőket. A szabályzó gyors elfogadása érdekében nem is tehetett mást. Így valóban: egy húszmilliméteres öntözés vízdíja egy hektárra csupán húsz eurocentbe kerülne, de ezt is csak 50 ezer köbméter kijuttatása felett kell megfizetni (ez 250 ha öntözése, 20 mm-es adagnál). A baj csak azzal van, hogy miután a színpadon megjelent a puska, a dramaturgia szabályai szerint ennek majd el is kell dördülnie. Tehát várható, hogy ezentúl évente komoly árviták lesznek a vízdíj nagyságáról.
Tehát jelenleg, mint a mesebeli történetben, se lóháton, se kocsin, se gyalog nem haladunk. A mezőgazdásznak most nem kell fizetnie, a minisztérium pedig készítheti a terveket azokra a tőlük megszokott árvízvédelmi beruházásokra, amelyekkel sikeresen és gyorsan elvezethetik a Kárpát-medencéből a tavaszi vizeket, hogy aztán az azt követő aszályok idején, majd rákényszerüljünk az öntözésekre.
Nem állítom ezzel, hogy nincs szükség árvízvédelemre, de nem ilyen típusú megoldásokra. Ezekkel a jól fizető betonlobbi jut újabb forrásokhoz, amelyekből bármennyit el tud költeni és így majd mindenki jól járhat. Jelenleg a vízgazdálkodás teljes mellszélességgel asszisztál térségünk, életterünk ilyen típusú kiszárításához, elsivatagosításához. Ez pedig az egyik legnagyobb környezetvédelmi károkozás, és látható, hogy a jelenlegi minisztériumnak sem tudása, sem bátorsága nincs egy vízmegőrző koncepció kialakításához.