Nem kisebb dolog megvalósítására vállalkozott a csallóközkürti Hodossy Péter és Tamás, mint hogy az egykori történelmi Magyarország nyugati peremvidékéről gyalogoson elinduljanak egészen az egykori országhatárig, a keleti peremvidékre. Csallóközkürtről Csíksomlyóba gyalogosan vág neki az útnak a két testvér, hogy részt vehessen a pünkösdi csíksomlyói búcsún.
Beszélgetőpartnereim, a Hodossy testvérek, Péter és öccse Tamás, mindketten maratonfutók. Péter 1982-től cukorbeteg, 1996-tól versenyszerűen fut, és 2003-tól maratonfutó. Összesen 13 ország 52 maratoni futóversenyén vett részt. Testvére, Tamás tizenkétszeres maratonfutó, kilenc országban fordult meg idáig futóversenyeken.
Dunaszerdahelyen találkoztam a Hodossy testvérekkel a „Turulban”, amely a város, de talán egész Csallóköz egyedüli, magyar érzelmet árasztó szórakozóhelye.
Beszélgetésünk során mindkét fiatalemberből erő, hit és mély nemzeti öntudat sugárzott. Eltökéltek és készen állnak a nagy álom megvalósítására. Kevés magyar emberben van meg az az eltökéltség, amely a csallóközkürti Hodossy testvérekben.
Péter elmondta, hogy az igazi ötletet Fiumében kapta, amikor 2008. június 4-én, Trianon gyászos évfordulóján a Kárpátia együttes koncertjén találkozott a magyarországi Szentesből származó Gila Zoltánnal, aki félig gyalog, félig kerékpárral tette meg a tengeri kikötőig az utat. Beszélgetésük során vetődött fel az ötlet, hogy a csíksomlyói búcsúra is elzarándokolhatnának gyalog. A tervből valóság lesz, ugyanis Hodossy Péter és testvére, Tamás április 18-án nekivágnak a nagy útnak, hogy a magyar katolikusok találkozóhelyén, a csíksomlyói Máriánál vehessenek részt a szentmisén.
Indulásukat úgy tervezik, hogy Hodosból (mivel családjuk onnan származik) begyalogolnak Dunaszerdahelyre, ahol a római katolikus templom mellett egy hivatalos rajttal veszi kezdetét a zarándoklat. Április 18-án a tervek szerint Csáky Pál, az MKP elnöke búcsúztatja majd a Hodossy testvéreket. Fellépnek még a csallóközi lovasíjászok és a csallóközkürti népdalkör tagjai is. Innen szülőfalujukon át indulnak – napi 30-35 kilométeres távokat megtéve – Párkányig, ahol elhagyják a Felvidéket, és további 350 kilométernyi szakaszt Magyarországon tesznek majd meg. Erdélyben további 400 km vár még a zarándokokra. Útjuk nagy része már le van fedve a szállás szempontjából, bár vannak még olyan települések Erdélyben, ahol még vendéglátókat keresnek. Ilyen pl. a Királyhágó-környéke, Kolozsvár és Torda-környéke.
Hogy mi késztette a csallóközi testvérpárt ennek a több száz kilométeres útnak a megtételére? “Az 1000 éves Magyar Királyság peremvidékeit nyugati és keleti irányban is szerettük volna elérni” – tájékoztat bennünket Péter. “A Szent Korona ékköve számunkra a Csallóköz. Május 23-án Gyimesbükkre érkezik a Székely gyorsvonat, oda, ahol az egykori történelmi Magyarország legkeletibb része volt. A település környékén ma is láthatók a monarchia egykori határkövei.” Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a Hodossy testvérek Dévényből autósan indulnak, még április 18-a előtt, és Csíksomlyóról is autóval szeretnék elérni Gyimesbükköt, hogy ott lehessenek a Székely gyorsvonat érkezésekor.
Péter mindezidáig háromszor volt Erdélyben, egyszer autóval, egyszer vonattal és egyszer autóbusszal. Most, a negyedik alkalommal gyalogosan érkezik majd a pünkösdi búcsúra. Fivére, Tamás először vesz részt erdélyi úton, minden bizonnyal a legemlékezetesebb is lesz számára. Mindkét testvér jó fizikai adottságokkal bír, így bátran vágnak neki az útnak. Sokat kerékpároznak szezonális jelleggel. Hajtórugójuk a magyar nemzeti öntudat. Péterben cukorbetegsége óta ott lappangott a bizonyítási vágy, hogy betegen is lehet sportolni.
Csupa érdekes dologra készül útja során a testvérpár. Magukkal visznek egy kőrisfából kifaragott vándorbotot, amelyet természetesen nemzeti színű szalag díszít majd. Péternél nagyapja rózsafüzérje lesz, amely a Don-kanyart is megjárta, testvérénél pedig szintén a Don-kanyart megjárt nagyapai imakönyv. Péter egy II. világháborús magyar katonai sapkát visel majd. Öltözetükről a Magyar Harcos ruházat gondoskodik majd, amelynek egyik érdekessége, hogy rá lesz írva: „Az én városom Dunaszerdahely!”, valamint a város címere is megtalálható lesz rajta. 70 literes hátizsák nyomja majd a két fiatalember vállát, amely hozzávetőlegesen 12-13 kg. Csak a legszükségesebb felszerelést viszik magukkal. Érdekessége lesz még a felszerelésüknek az is, hogy hátizsákjukon egy-egy kisméretű székely zászló leng majd.
Szállást katolikus papok, református lelkészek és magyar érzelmű vendéglátók biztosítanak majd nekik. Bíznak az emberek jólelkűségében és vendégszeretetében. Az útjukról naplót szeretnének készíteni, amelyet kék tintával írnak, de az egyes települések neveit pirossal tüntetik majd fel benne. Szándékukban áll, hogy minden településen, amelyen áthaladnak, igazolásképp egy bélyegzőlenyomatot kapjanak. Zarándoklatukat főleg aszfalton teszik meg, nem erdei utakon.
Mit jelent számodra magyarnak lenni? – teszem fel a roppant fontos kérdést. Péter válaszol elsőként. „Az az igazi magyar, akinek fáj Trianon!” Gyermekkorában, amikor sokat járt diabetikus táborokba, szlovák közösségekbe, ott tapasztalta meg, hogy a szlovák gyerekek mennyire éreztették vele magyar nemzetiségét. Péter azonban büszkén vállalja magyarságát, legfőképpen II. Rákóczi Ferenc fejedelemre és Horthy Miklós kormányzóra néz fel, és tiszteli őket. Tamás szerint a nagy szavaknak nincs értelme. Számára az jelenti a magyarságot, hogy fel meri vállalni nemzetiségét. Szomorúan beszél a rohamos mértékű asszimilálódásról, a nemzeti értékek elfeledéséről, a liberalizmus térnyeréséről. Erélyesen és határozottan jelenti ki, hogy igenis büszkék lehetünk magyarságunkra, királyainkra, tudósainkra, a magyar népmesére, népdalra, néptáncra! Elismerően tudok csak bólogatni és helyeselni, hiszen két életerős fiatalember a Csallóköz szívéből tisztán látja nemzetünk megmaradásának esélyét!
Péter és Tamás elárulta, hogy útközben, ha tehetik, zenét is hallgatnak majd, hiszen mindketten szeretik a magyar zenét és főleg a nemzeti előadóktól. Péter a Kárpátiát, míg öccse, Tamás FankaDeli számait hallgatja szívesen, amelyek erőt adnak számukra. Hazafelé már családtagjaikkal együtt jönnek, autóbusszal, a gyalogos zarándoklat ugyanis csak odafelé tart majd. Beszélgetésünket azzal fejezik be: „NIncs határ, csak akarat és hit!”
S ezen csak csodálkozik az ember. Még akadnak igaz, tiszta szívű magyarok, akik nemcsak a szavak emberei, hanem életükkel és munkájukkal is helyt állnak. Nem olvadnak fel a globalizáció olvasztókemencéjében, és nem harácsolnak, hogy gazdagságban éljenek. Nemzetünk történelméből merítkeznek, megbecsülik, ami magyar, és mélységes hittel élik mindennapjaikat.
Mi mást is kívánhatnánk a két csallóközi fiatalembernek: Adjon az Isten erőt és kitartást elhatározásukhoz!
(Honlapunkon figyelemmel kísérjük majd a Hodossy testvérek sorsát, és természetesen beszámolunk a zarándokútjukról. )
Felvidék Ma, Karaffa Attila
