A parlamenti választások pontot tettek a négy éve tartó elvakult, magyarellenes kormányzás időszakára, így az ország demokratikus fejlődése szempontjából egyértelműen pozitív változás történt Szlovákia közéletében. A felvidéki magyarság szempontjából nézve felemás a kép, hiszen a rendszerváltozást követően még egyszer sem fordult elő, hogy a lélekszámunk arányán alul legyen képviseletünk a parlamentben. De most igen, csaknem harmadára csökkent a magyar mandátumok száma – ez lett az ára a magyar egység megbomlásának.
2004. december 5-én a határon túli magyarok óriási csalódással vették a magyarországi, a kettősállampolgárságról kiírt népszavazás eredményét. Eltelt öt esztendő, a magyar társadalom fejlődése odáig érett, hogy korrigálta a korábbi sérelmet, és felkínálta nekünk a magyar állampolgárság lehetőségét. A szlovákiai magyarság azonban nem köszönte meg ezt az ajándékot, és azoknak szavazott bizalmat, akik bírálták a magyar Országgyűlés 98 %-ban (tehát csaknem közfelkiáltással) megszavazott állampolgársági törvényét. Azok mellé sorakozott fel, akik szerint mi elsősorban Bratislavához, nem pedig Budapesthez tartozunk. A 2004-es népszavazásnak az volt az eredménye, hogy megtudtuk, Magyarországon hányan vállalnak szolidaritást a határon túl élő nemzetrészek tagjaival. A mostani szlovákiai parlamenti választások választ adtak arra a kérdésre, hányan tartják fő prioritásnak a nemzeti kötődést.
Ha 2004. december 5-ét mi a szégyen napjának neveztük, akkor 2010. június 12-e a Szlovákiában élő magyarok (akik jövőre magyar állampolgárok lehetnek) számára az adósság napja. Fordult a kocka, mi váltunk adósaivá a Magyarországon élő nemzettársaknak. Remélhetőleg, legalább olyan gyorsak leszünk a törlesztésben, mint ők.
Oriskó Norbert
Felvidék Ma
(megjelent a mai Szabad Újságban is)
