Az év elején úgy tűnt, csak a csoda mentheti ki Szlovákiát a keresztapák karmai közül, akik a Smer-HZDS-SNS undorító logója mögé bújtak. Az év végén úgy tűnik, a csoda megtörtént, de a keresztapák maradtak.
Az év legfontosabb politikai eseménye természetesen a választás volt, mely megszüntette a Fico-rezsimet és egy méltóságteljesebb Szlovákia reményét kínálta. A .týždeň nagyra becsüli Richard Sulík, Bugár Béla és Iveta Radičová szerepét a meglepő választási eredményben. Az első kettő a nagy bátorságával és sok munkájával egészen új pártjával, a harmadik meg hogy élére állt a kívül és belül is megkérdőjeleződött SDKÚ-nak, s a legtöbb ellenzéki szavazatot tudta megszerezni. E nélkül a három ember nélkül a mostani koalíciónak nem lenne többsége.
Döntő szerepük a választási csodában azonban a volt ellenzék választóinak volt. A . týždeň kalapot emel a jobboldali választók türelme előtt, akik az ismétlődő botrányok és reformpárti csődök után is elmennek választani, és keresik az utat a jobb Szlovákia felé. A fellélegzés érzése röviddel a választások után majdnem csodálatos volt. Nekem személyesen a 2010-es év embere a hazai jobboldali választópolgár.
A 2010-es év hazai legnagyobb csalódása természetesen a bíróságok és ügyészségek, bár az én személyes jelöltem az SDKÚ elnöke. Az a módszer, amellyel ez a kitartó manipulátor a főügyészválasztás során a bukás széléig vezette a koalíciót, csak a második kormányzása idején végrehajtott képviselővásárláshoz hasonlítható. Ezért is térhettek vissza újra a játékba a keresztapák. A másik legnagyobb csalódásom Bugár Béla és az ő Most-Hídja, illetve már csak a Hídja.
2010 legnagyobb európai eseménye az euró válsága. Az Európa-konstrukció két kulcsfontosságú hibájára derült fény benne: az egyik az alvó kontinens-projekt, amely lehetőségeit meghaladó szinten él, és amely annyira elszakadt a valóságos emberektől és a gazdasági alapigazságoktól, hogy idén több országot is tönk szélére vitt. A dekadens Európa azt hiszi, az euróval, a mentőcsomaggal vagy a Lisszaboni Szerződéssel kijátszhatja a valóságot és abból fakadó kötelességeit, de ez nem fog menni. 2010 erre fájdalmasan hívta fel a figyelmet.
Az év legnagyobb világeseménye Obama politikájának bukása. Ez azonban jó hír is, mert megmutatja, hogy a Yes, we can jelszó, mely értelmében az amerikai elnök szocializmust lát az egészségügyi ellátásban, a bankóprés folyamatos működtetésében pedig gyógyszert a válságra, az amerikai többség józan ítélőképességének falaiba ütközik.
Ebben az évben két igazi sportsikernek örülhettünk nagyon: jégkorongozóink játékának a vancouveri téli olimpián, és labdarúgóink 16 közé jutásának a dél-afrikai világbajnokságon. A távozó félben lévő hokista nemzedék és Vlado Weiss utat mutattak. Abban is, hogy korlátainkat nem az ország, hanem az emberek kicsisége okozza.
2010 legsúlyosabb eseménye nekem egy november éjszakai SMS-hír volt Peter Zajactól: „Lelőtték Ernestet”. Máig nem ocsúdtam fel ebből egészen. Ez az esemény, de sok ember és média rá adott reakciói rádöbbentettek, milyen is az ember és mekkora poklot tudunk teremteni mi magunk. Az újságírók brutális érzéketlensége, de Packa vagy az internetes primitívek durvasága Ernest Valko, felesége, Oľga és lánya, Jana iránt – hiába ismétlődik sokszor, mindig megbotránkozást kelt.
Egy közelálló ember meggyilkolása azonban az idő múlásával mást is feltár, valamit, ami minden gyász és bánat ellenére is szép: Ernestet egy kis időre meggyilkolták, s én mégis, akkor is észlelem őt. Tehát nem a válság, a munka, a siker, a választások, a politikai pártok, a reformok vagy a bíróságok, hanem a végtelen emberi kapcsolatok döntik el, milyen évem van. Hál’ Istennek.
Týždeň; 51-52. szám, Hríb Štefan, ford. Felvidék Ma