Százhúsz éve, 1899-ben hunyt el a Palócföld egyik jelentős személyisége, a sokoldalú közéleti ember, számos író, költő és tudós barátja, Pajor István. Kiscsalomján még áll egykori kúriája, szülőfalujában, Ipolynyéken látható az emléktáblája, sírja pedig Balassagyarmaton található.
Az Ipolysági Pongrácz Lajos Társaság nemrég jelentette meg reprint könyveinek sorozatában, a Honti Kiskönyvtárban Pajor kitűnő visszaemlékezés-kötetét, az Emlékek és rajzok a 48 előtti jó világból című könyvét. De ki is volt valójában ez a csaknem elfeledett ember?
Pajor 1821. május 20-án a Hont megyei Alsónyéken született középnemesi földbirtokos családban. Valójában a nógrádi-honti közélet jeles alakja, okleveles ügyvéd és újságíró, költő, műfordító és nyelvész volt. Bár nem tartozott szellemi életünk legrangosabb képviselői közé, mégis méltó arra, hogy megemlékezzünk róla e kerek évforduló kapcsán.
Pajor István az akkori „átlag dzsentri életformától eltérő életet élt“. Munkásságára a sokirányú érdeklődés, s a szorgalom volt jellemző. Beszélt több idegen nyelvet, ismerte a nyugati irodalmakat, s a hazai irodalmi élet több neves képviselőjével tartott szoros kapcsolatot. „Petőfi, Madách, Mikszáth tanulmányozása során többször találkozunk nevével, akiknek baráti köréhez is tartozott. Bérczy Károly, Nagy Iván, Ipolyi Arnold, Szontagh Pál, Szemere Miklós is kortársa, írótársa, barátja volt.“ (Leblancné Kelemen Mária: Csalomjai Pajor István élete és munkássága. In.: Balassagyarmati Honismereti Híradó, 1981. 71.p.) S hogy maradandót, kiemelkedőt bár nem alkotott sem a szépirodalom, sem a műfordítás, sem pedig a nyelvészet terén, az azzal is magyarázható, hogy „tudását aprópénzre váltotta“, vidéki elszigeteltségben élt. 1899. március 29-én halt meg Balassagyarmaton, ahol ma utcája és emléktáblája is van.
Pajort erős szálak kötötték a Felvidékhez: gyermekkorának a szülőfalun kívül felsőszemerédi és százdi vonatkozásai is voltak. Gimnáziumi tanulmányait Korponán, Selmecbányán és Pozsonyban, a jogot szintén Pozsonyban és Losoncon végezte. Rövid ideig ügyvédként működött Pesten, majd Hont megyében volt első aljegyző. Ugyanitt részt vett a nemzetőrség szervezésében is. 1849 júliusában Komáromba menekült, a szabadságharc bukása után pedig kiscsalomjai birtokára vonult vissza. (Innen a Csalomjai előnév.) Végső állomáshelye Balassagyarmat lett, ahol dolgozott ügyészként, árvaszéki elnökként; munkatársa volt a Nógrádi Lapoknak és a Honti Híradónak is. Mindemellett tagja volt a Petőfi és a Kisfaludy Társaságnak, irodalmi, nyelvi, publicisztikai írásai jelentek meg az olyan ismert lapokban, mint az Atheneum, Regélő, Életképek, Honderű, Vasárnapi Ujság, Pesti Napló.
Második vonalbeli jeles személyiségünket így jellemzi egy helyütt Leblancné Kelemen Mária irodalmár-történész: „Művelt, világot látott, de szétforgácsolt egyéniség; az átlag dzsentrire messze nem jellemző életformával, akinek publicisztikájában, szépirodalmi munkásságában a reformkor nagy gondolatainak kiüresedését látjuk. Ez az ellentmondás teszi igazán tipikus, a dualizmus korának jellemző alakjává Pajor Istvánt.“ (I. m., 1981. 77. p.)
Pajor szinte élete végéig publikált. Versei különféle központi és vidéki lapokban jelentek meg, s napvilágot látott két önálló kötete is: a Költemények (Balassagyarmat, 1859), illetve a Tarka bokréta (Balassagyarmat, 1898). Első kötetének előszavában maga Pajor írja az alábbiakat: „Hogy Arany, Tompa, Vörösmarty tollával nem írhattam, ez nem az én hibám; így van ez más irodalmakban is; a jelesek mindig csak a kivételt képezik; de azért úgy tartom, nem lehet kárára semmi irodalomnak, ha a gyengébbek, a kevésbé hivatottak is fellépnek a versenytérre, mi által a különbség legalább szembetűnőbbé s a fiatalokra nézve tanulságosabbá válik.“ ( A Költményekhez írt előszóból. 1859. 1. p.)
Csalomjai portréjának írója így vall az első lírai próbálkozásokról: „Versei a kor nemesi gondolkodását tükrözik. Nyomokban találjuk benne a reformkor, a forradalom, szabadságharc eszméinek, célkitűzéseinek, az önkényuralom korának „megéneklését“. (I. m., 1981. 79-80. p.)
Itt jegyezzük meg, hogy Csalomjai Pajor István disztichonját olvashatjuk a kedves barát, Ipolyi Arnold ipolykeszi emléktábláján is. A szöveget már többször idéztük más helyeken, éppen ezért itt egy másik, Ipolyihoz írt epigramma sorait közöljük: „ Zárkövéül teszlek e kicsiny füzetnek/ Kit talán leg-elől kell vala említenem,/ Légy itt te jó barát; a legelső versben/ Ugy is benn vagy hol a jobb embert említém.“ (Költemények, 104. p.)
