Élő örökségnek nevezzük azokat a növény- és állatfajtákat, amelyeket az emberiség elmúlt generációi hagytak ránk. A múzeumba betérve az ember elcsodálkozik azon a sok-sok tárgyon, melyeket elődeink hagytak ránk. Vannak köztük melyeket az archeológusok nem kiss fáradtsággal ástak ki a földből, majd türelmes munkával sikerült kiállítási tárggyá varázsolniok. Mi pedig elgondolkodhatunk rajta, hogy milyen ügyesek, találékonyak is voltak elődeink. Felmerül a kérdés, hogy tényleg csak tárgyakat, épületeket, építményeket, festményeket stb. hagytak ránk vagy pedig van más is melynek haszonélvezői vagyunk?
Természetesen van, amit elő örökségnek nevezhetünk, értve ezalatt azokat a növény- ill. állatfajtákat, melyeket az emberiség elmúlt generációi hagytak ránk. Megjegyzem, hogy ebben a cikkben a fő hangsúlyt a növényekre helyezzük.
A ma embere természetesnek tekinti, hogy az alma tetszetős, nagy, jóizű, különböző fajtájú, melyből ízlésünknek megfelelően válogathatunk. A sárgarépa pedig egyöntetű, édeskés karotin tartalma magas. A burgonya sima felületű, könnyen hámozható, az egyes elkészítési módhoz más-más fajták állnak rendelkezésünkre. A növényi termékeket fogyasztva ugyan ki gondol rá, hogy az alma, mielőtt termesztésbe vonták elődeink, olyan volt, mint amilyen ma is fellelhető a vadon elő növények között, kicsi, kemény és savanyú. A sárgarépa gyökere erősen elágazó volt, színe citromsárga, íze kesernyés és a karotin csak nyomokban volt benne. A burgonya erősen deformált, rügyei mélyen helyezkedtek el, hámozni szinte lehetetlen feladat lenne.
Az utolsó jégkorszak kb. 10 ezer évvel ezelőtt ért véget. Az európai ember története lényegében ekkor kezdődik. Négyezer évbe telt, míg az emberiség átállt a gyűjtögetésről és a vadászatról a növénytermesztésre és az állattenyésztésre. Ebben az időszakban kezdődött el az a csodálatos növény- és állatnemesítés, ami aztán elvezette az emberiséget a mai növény- és állatfajtákhoz. Az ásatásokból előkerült növényi magvak bizonyítják hogy a növénytermesztés kezdetén vadfajokat ill a vad fajokból kiválogatott primitív fajtákat termesztették elődeink. Bátran kijelenthetjük, hogy az emberi civilizáció e növények ill. állatok fügvénye. A már földműves ember a termesztett növényeiből minduntalan a legszebbet, legnagyobb magvakat, terméseket válogatta ki és az elkövetkező vegetációs időszakban ezeket ültette el. Így több évezredes munkával sikerült elérnie, hogy a ma termesztett növények olyanok amilyeneknek mi ismerjük őket. Nem szabad figyelmen kívül hagynunk azt a tényt sem, hogy kb. kétszáz évvel ezelőtt már céltudatos nemesítői munka is elkezdődött a növény- és állatfajták előállításában. Ez azonban nem szorítja háttérbe azt a munkát, melyet a gazdálkodó ember ezelőtt az időszak előtt végzett. Sőt a tudományos növénynemesítés is ezekre az eredményekre támaszkodik.
Történelmünk folyamán sajnos nagyon sok kinemesített fajta egyszerűen eltűnt. Új, úgynevezett szintetikus fajták kerültek termesztésbe a régi fajták terhére. Az új fajtáknak kétségkívül óriási a gazdasági előnye, magasak a terméshozamai, betakarításuk könnyen gépesíthető, állományuk egyöntetű, ami megkönnyíti termesztésüket. Gazdasági előnyük mellett vannak hátrányaik, melyek a következők: magas terméshozamuk miatt nagyobb műtrágyaadagot igényelnek, a fajták elvesztették a kártevők és kórokozók elleni természetes ellenállóképességüket, emiatt rendszeres növényvédelmet igényelnek, beltartalmi értékük sok esetben nem haladják meg vagy meg sem közelítik a régi fajták beltartalmi értékét, stb.
Az idősebb generáció ugye még emlékszik az ún. ranett almákra, a „Sóvárira”, a „Csörgő almára” a „Batulra” a csak Gömörben termesztett „Gömöri nyakas szilvára”, az ún. „Elején érő körtére”, a gesztesi „Májusi cseresznyére” és sorolhatnám tovább. A felsorolt fajták az ún. tájfajták, melyek a szintetikus fajtákkal összehasonlítva kártevőkkel és kórokozókkal szemben ellenállóbbak, növényvédelmüket minimálisra lehet csökkenteni, így vegyszer nélkül fogyaszthatjuk, sokkal jobban tudnak alkalmazkodni egy-egy tájhoz, tárolásukat már elődeink megoldották és nem kívánnak klimatizált tárolókat, melyből ha kikerülnek a modern fajták, könnyen rothadásnak indulnak.
Az eddig leírtak egy nagyon fontos feladat elé állítanak bennünket. A feladat pedig nem más, mint a még fellelhető fajták megvédése az utókor számára, ugyanúgy, mint ahogyan a múzeumban gondosan védik az elmúlt kor tárgyait. Ezért mindenkit arra kérek, hogyha ismer a környezetében olyan növényfajtákat, amelyek régiek, tájjellegűek, ezt legyen szives a következő címre jelezni: ZOGOR, o.z., Farsang István, Sídlisko Rimava 24/233, 979 01 Rimavská Sobota, Tel.sz.:
Farsang István, Gömöri Hírlap
