Fába vésett költészet – Szabó Gyula fametszetei

A fenti címmel nyílt meg a Szabó Gyula fametszeteiből álló kiállítás az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épületében. A július 7-én megnyílt tárlat Szabó Gyula mintegy negyedszázadnyi alkotói időszakának grafikáiból válogat. A kiváló képzőművész festményei mellett mintegy háromszázhatvan fametszetet hagyott az utókorra.

Szabó Gyula a grafikai technikával készült fametszetekkel a második világháború után kezdett komolyabban foglalkozni. Mindazonáltal a grafikák mellett a vizsgált időszakban további értékes festmények is készültek.

A fametszetek jelentős része úgynevezett harántdúcos fametszet, melynél kemény fából speciális módon elkészített dúcokba véste bele az ábrázolni kívánt  motívumokat. Kisebb mértékben használt száldúcos metszeteket is.

Kutak Adrienn, a zsinagóga kurátora, Pálinkás Tibor, az Honti Múzeum és Simonyi Lajos Galéria vezetője és Szabó Haltenberger Kinga, a Szabó Gyula Emlékház fenntartója (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

„Első fametszetein a háborúban átélt borzalmakat, valamint az emberi élet nehézségeit akarta kifejezni” – magyarázta a Felvidék.ma-nak Haltenberger Szabó Kinga művészettörténész, a képzőművész özvegye, a losonci Szabó Gyula Emlékház fenntartója. Hozzátette:

az egyes fametszetek történeteket mondanak el, illetve egy témát járnak körül.

A fametszetek egy része kiadványok illusztrációjaként született meg, emellett emléklapok, oklevelek díszítéseként is szolgáltak. Ugyanakkor 1945 és 1971 között számos fametszetsorozatot készített. Ezek mindegyike egyedi művészeti alkotás.  A művész 1945-ben állította össze az első sorozatot Ecce Homo (Íme az ember) címmel. Ezt követően készült több önálló lap, majd 1952-ben jött a következő sorozat, Dolgozó nép címmel.

„Rá jellemző módon nagy tisztelettel ábrázolta a dolgozó embert. Ő maga olyan közegből jött, ahol látta az emberek mindennapi küzdelmét, fogékony volt ez iránt”

– hangsúlyozta a művészettörténész.

Szabó Haltenberger Kinga, a képzőművész özvegye és a Szabó Gyula-hagyaték gondozója  (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Az egyik legszebb sorozata, a Föld népe abban a korban született, amikor a művészektől elvárták, hogy dicsőítsék a szocializmus építését, s mindezt idealizált módon. Az 1954-es sorozatában Szabó Gyula reális életképet mutat be. Együttérzéssel ábrázolta a nehéz munkát végző emberek életét. Az elvárások nála másként, más megvilágításban jelentek meg.

Az alkotói pályája következő szakaszában grafikai sorozatokban örökítette meg egyes nagyvárosainkat. Ide sorolhatók a Besztercebánya (1954), Pozsony (1956), Várak (1957), Zólyom (1958) című munkái.

Az ipolysági Menora Saag Centrum Artis épülete adott otthont a kiállításnak  (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A hatvanas évek fordulója a hidegháború időszaka volt. A politika, a nagyhatalmak harca, valamint a nukleáris fegyverkezés lecsapódott Szabó Gyula életművében.

„A fegyverkezést és a határtalan űrkutatást veszélyesnek vélte. Az egész emberiség sorsa izgatta, felelősséget érzett iránta”

– fogalmazott Haltenberger Szabó Kinga. A társadalmi változásokra reagált az Atom (1959), az Élet – Munka – Béke (1959) valamint a Békét akarunk (1959) és az Emberek vigyázzatok (1959) sorozatokkal.

A tárlat egyik szemlélője  (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Nagyon eltérő tematikájú grafikai sorozataiban volt némi azonosság. Mindegyik sorozatában van legalább egy olyan alkotás, amely anyát ábrázol gyermekével, illetve az önarckép is visszatérő motívum. „Az anya a társadalom alapja. Szüli, neveli és védelmezi a gyermeket. Az anyára vigyázni kell. Szabó Gyula hétgyermekes családban született, látta édesanyjának mindennapjait. Ezek mind hatással voltak a későbbi alkotásaira” – emelte ki. Az önarckép egy kézjegy, aláírás, az adott téma iránti meggyőződését mutatja – húzta alá a művészettörténész.

Részben a komor, a társadalom tükörképét mutató sorozatokat folytatva születtek meg a Forradalom – Szerelem (1962) és a Forradalom – Élet (1962) című kollekciók. Az előzőben asszonysorsok jelennek meg, az utóbbi inkább meditatív módon, áttételesen ábrázolja az életet.

A Besztercebánya sorozat alkotásai  (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Szép sorozat a huszonegy lapból álló Ecce Vita (1963). Itt is megjelenik az önarckép az atombomba-robbanással és fekete nappal a háttérben. A nap visszatérő elemként a grafika hangulatát tükrözi. Az optimistább alkotásokon ragyogó fehér nap jelenik meg, a komor műveket elsötétedett nap köszön ránk. Emellett a hatvanas évek végén kimetszi a Kozmosz és formák sorozatot.

Élete utolsó éveiben három jelentős sorozatot készített. Az 1970-es keltezésű csontfigurákból egyedi látásmód bontakozik ki, ahol a tárgyak, illetve a figurák csontokból tevődnek össze. Az utolsó két sorozat az És mégis élni kell (1971), illetve Az élet oltára (1971) címet viseli,  ezek voltak az utolsó fametszetsorozatai. Az utolsó az anyai szeretet kilenc különböző megnyilvánulását mutatja be.  Szerette volna továbbá az Ecce Mors (Íme a halál) sorozatot is elkészíteni, erre azonban már nem kerülhetett sor.

A Föld népe sorozat két lapja  (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Grafikai munkásságát számos díjjal és elismeréssel jutalmazták. A (cseh)szlovákiai kitüntetések mellett az Emberek vigyázzatok sorozat kiérdemelte a genfi nemzetközi kiállítás grafikai díját.