Szeptember 9-én került sor a MaJel Rovás kassai székházában Rab Gusztáv Szent Optika című regényének bemutatására. Tüskés Anna – az író hagyatékának gondozója a Petőfi Irodalmi Múzeumban – mutatta be a kötet első felét, mivel az két regényt tartalmaz, melyek 1960 körül keletkeztek Franciaországban.
A fiatal előadó először a szerzőt mutatta be, hiszen az jóformán ismeretlen. Rohoska Józsefként látta meg Sárospatakon 1901-ben a napvilágot, református családban. Heten voltak testvérek, akik közül ő volt a legidősebb. Jogi tanulmányokat folytatott, de félbeszakította, újságíró lett. Második felesége, Kochanovszky Olga ösztönzésére abbahagyta tehetsége aprópénzre váltását és sikeres regényíró lett. Mesterének Gustave Flaubert francia írót vallotta. Főleg a Bovarynét tartotta példának. Közel állt hozzá a lélektani elemzés és a társadalom ábrázolása.
Egyik regénye, a Belvedere (1940) okán vált ismeretlenné. Az első bécsi döntés mámora körüli időket eleveníti fel benne. Ez a regénye 1945 májusában felkerült a „fasiszta” irodalom listájára, így nem publikálhatott. (2012-ben azonban újra megjelent.)
A háború után földmérőként dolgozott (1949–56), mivel 5 évre eltiltották az újságírástól és kizárták a Magyar Írók Szövetségéből.
Erre a korszakra esett titkos katolizálása – olvasom –, mert úgy látta, a liberális protestantizmus a 19. század ateista filozófiai irányzatain és a marxizmuson keresztül a leninizmushoz vezetett. Sok elfogult katolikus szemlélte így a protestantizmust.
Földmérőként találkozott az 1950-es években kitelepített emberek sorsával, akiket alkalmazott. Miután 1958-ban feleségével együtt emigrált, két kiadatlan regényt vitt magával. A Szent Optikát és az Utazás az ismeretlenbe címűt (Voyage dans le bleu 1959, Journey into the Blue 1960, Keiner kehrt zurück 1960, Niemand keert terug 1961, magyarul 2019). Franciául azért jelenhetett meg, mert a Flammarion kiadó ki akarta elégíteni a közönség arra vonatkozó kíváncsiságát, mi zajlik a vasfüggöny mögött. Nyilván a többi kiadót is ez a szándék vezette.
Sírhelye, még mielőtt felszámolták volna…
Regényeit több nyelven igyekezett megjelentetni, hogy biztosítsa megélhetését. Dreux-ben – Párizstól 73 km-re nyugatra – hunyt el 1963-ban.
Sírját tíz év után felszámolták, mert nem volt, aki fizesse a sírhelyet. Földi maradványai egy tömegsírban pihennek.
Rab Gusztáv hagyatéka 2013-ban került a Petőfi Irodalmi Múzeumba.
Tüskés Anna és Szabadi Emőke (Fotó: Balassa Zoltán)
Kassán érthető módon a Szent Optika című regényének ismertetésére került sor, hiszen az a kassai vértanúk történetét dolgozza föl. Egyetlen regény, mely ehhez a témához nyúlt!
Rab szerette a kerettörténeteket, melyeket más írók is alkalmaznak, hiszen így igyekeznek történetüket és annak fiktív szereplőit hitelessé tenni. (Gondoljunk csak Umberto Eco A rózsa neve c. népszerű regényére!) Egy bizarr és léha öregúr (neve nincs) hagyatékából előkerül egy latin nyelvű kézirat, a tanúbizonyság, melyet a szerző lefordít magyarra. Írója fiktív személy: Bod Máté, tudós magyar protestáns iskolamester, akinek alakját Bocskai István fejedelem írnokáról, Szepsi Korotz Györgyről (1570 után–1630) mintázta. A történet „Kassa füstös házai” (10.) között zajlik, ahol Bethlen Gábor hajdúi, miután „a pecsenyesütőket hamarosan kirabolták” (uo.), három katolikus papot, illetve szerzetest halálra kínoznak, mert nem sikerül őket reformátussá tenni. Szomorú és visszataszító példája ez a fanatizmusnak, mely akkor szinte mindenkit megmételyezett vallási hovatartozástól függetlenül.
Másik fiktív szereplője Bod mostohatestvére, Zsófia, akinek udvaráról a Királyi Házba lehetett látni. Ott történt a vértanúk tortúrája. Zsófia arcának sárga, kassai színe volt. A kassai színről egy a városban tévedt és egy ideig ott lakó zenész, Daniel Speer ír emlékirataiban (1683). A második tanú valóban létezett. Zsófia, Gadóczi Bálint özvegye vallotta, a Királyi Ház egyik ablaka az udvarra nézett, ahol lakott. Az árnyékszékben két halottat látott. Hasonlóképpen vallott Zsófia leánya, Bay Erzsébet, is, aki a Királyi Ház gondnokának a felesége volt.
Többen vásároltak is a kötetből (Fotó: Balassa Zoltán)
Máté és Zsófia beszélgetését olvasva, óhatatlanul az jut az ember eszébe, hogy itt mintha a református fiatal Rab vitatkozna a később katolizáló szerzővel.
A kötet végén két tanulmány található, melyek egyikét Tüskés Anna, a másikat Tusnády László írta. Ebben egy elírásra és egy téves adatra vagyunk kénytelenek fölhívni a figyelmet. „Kassa Savonarolája, Alvinczi György és Rákóczi György…” (320.) A protestáns lelkipásztort Alvinczi Péternek hívták! A tragikus sorsú Alvinczi György unitárius lelkész volt és tudomásunk szerint sohasem szolgált Kassán. A másik idézet is Tusnádytól származik: „A megkínzott három vértanút élve dobták az emésztőgödörbe.” (321.) Nos, a legtöbb szerző ezt másképp tudja. Ugyanis a horvát Kőrösi Márknak és a lengyel Grodeczki Menyhértnek a hajdúk levágták a fejét, mielőtt megcsonkított testüket a pöcegödörbe dobták. Csak az erdélyi magyar Pongrácz István kivételesen erős szervezete kínlódott még 20 órát, mielőtt visszaadta lelkét teremtőjének. Őt halottnak vélték, azért dobták az ürülékbe.
A közönség (Fotó: Balassa Zoltán)
A városi hóhér látta a megcsonkított tetemeket. Kijelentette, bár ő szakembernek számít ezen a területen, de ehhez hasonlót képtelen lenne elkövetni!
A regény első változatát a szerző 1956-ban írta. 1960-ban átdolgozta. Ekkor egészítette ki a nyugat-európai olvasót tájékoztató utalásokkal.
Egy-egy fejezet végén „fordítói” magyarázatokat fűz a mondottakhoz. Ezekben európai kontextusba helyezi a történetet. Ám a regénybe aktuálpolitikai megjegyzéseket is beiktat.
„A Kreml akkor Konstantinápolyban volt. (…) Az erdélyi magyar urak levágott fejeinek ezreit gurították a szultán lába elé és szórták a Boszporuszba Konstantinápoly piacán. A magyar történelemnek ez volt a legnagyobb vérengzése, csak az 1956-os nemzeti forradalom leverése múlta felül.” (25.) De olvasóját is eligazítja. A 17. századi „Magyarország majdnem csupán az a terület volt, amely ma a Csehszlovák Népköztársaságnak Szlovákia néven ismert része, Szent István király országától az első világháború után a Wilson-féle nemzetiségi elv nevében elcsatolva.” (9.) Ugyanúgy Kassát is elhelyezi az akkori térképen.
Azóta munkái egymás után jelennek meg – néhány fent van a világhálón -, így lassan visszakerül a magyar irodalom vérkeringésébe.
A két regény (Balassa Zoltán felvétele)
Az előadás közben részletek hangzottak el a könyvből, melyeket Szabadi Emőke színművész olvasott fel. Az idén megjelent regényt a helyszínen meg lehetett vásárolni.
(Balassa Zoltán/Felvidék.ma)
