Szeptember 29. – Szent Mihály napja

A katolikus hagyomány szerint Szent Mihály, Mihály arkangyal egyike a három arkangyalnak, ő a mennyei seregek vezére és győztes harcosa. Ünnepnapja szeptember 29. (a 6. századtól tartják). Jelképe a kard, mellyel legyőz minden gonoszt, akaratereje hatalmas, mint ahogyan ő maga is. Isten iránti hűsége megingathatatlan. Az ortodox (keleti keresztény) hagyomány hasonlóképp tiszteli. Sok esetben mérleggel ábrázolják, mint a lelkek elbírálóját.

Hogy Mihály főangyal miként győzi le a gonoszt, a Jelenések könyvében (12, 7-9) így olvashatjuk:

„Ezután nagy harc támadt a mennyben. Mihály és angyalai megtámadták a sárkányt. A sárkány és angyalai védekeztek, de nem tudtak ellenállni, s nem maradt számukra hely a mennyben. Levetették a nagy sárkányt, az ősi kígyót, aki maga az ördög, a sátán, aki tévútra vezeti az egész világot. A földre vetették, s vele együtt letaszították angyalait is.”

Szent Mihály-ikon, Szentpétervár Fotó: Wikipédia

A népi hiedelemben a szeptemberi jeles napok közül is kiemelkedik Szent Mihály napja.

Ezt a napot a gazdasági év fordulójaként tartották számon az állattartók, és a Szent György-napkor legelőre hajtott állatokat ilyenkor hajtották vissza.

A pásztorok elszámoltatásának, szegődtetésének időpontja volt. A juhászokat Mihály-naptól Mihály-napig fogadták fel, így ez a nap volt számukra a legnagyobb ünnep, s mulatságokat, bálokat rendeztek.

A cselédfogadás ideje is a Szent Mihály-nap volt. A Szent Mihály-napi cselédfogadásról szól az alábbi csallóközi énekszöveg:

„Mikor a szógát fogadják,
Öcsémuramnak szólítják,
De amikor már megkapták,
Csak főtt krumplival táplálják.”

Számos időjósló hiedelem ismert a pásztorok körében. Például állatok viselkedéséből jósoltak az elkövetkező időszak időjárására. Ha Szent Mihály éjszakáján a juhok vagy a disznók összefeküdtek, hosszú, erős telet vártak, ellenkező esetben enyhét.

A főangyal ábrázolás karddal és a mérleggel Fotó: Wikipédia

Az Ipoly menti falvakban úgy tartották, ha a fecskék még nem mentek el Szent Mihályig, akkor hosszú őszre lehet számítani. A pereszlényiek kemény télre jósoltak, ha Mihály napján dörög.

Szent Mihály-nap után kezdték a kukoricát törni.

E nappal megkezdődött az ún. kisfarsang ideje, a lakodalmazások őszi időszaka, mely Katalin napjáig (november 25.) tartott. Mihály-nap a név gyakorisága miatt kedvelt névünnep maradt a Kárpát-medencében.

Molnár V. József, Magyar Örökség díjjal és Magyar Művészeti Akadémia Életmű díjjal kitüntetett néplélek – és néprajzkutató, a Kalendáriumban így ír a jeles nap kapcsán, Szent Mihály haváról és a Mindszent haváról:

„Szeptember végén, betakarítás után, javarészt már túl a szüreten is, amikor az őszi vetéssel az eljövendő új ágyazódik már, az ember Úr Szent Mihály mérlegére lép. Megméretik, ami jó, s ami rossz, ami benne, általa és körülötte történt. A gazda, az ember a földi mindenek ura, kozmikus parancsra, Isten akaratából számot vet, számot ad. Az esztendő estéje érkezett.
Hajdan minden „napszentülte” után, amikor szorongást hoznak a napfénytelen órák, amikor a Mindenség láthatatlan madara gubbad a fákra, s az ember lelkére is, vacsorázni asztalhoz ült a család, s kérdés nélkül sorolta mindenki, azt, ami egész napon vele, általa történt, s kimondta a rosszat is, hogy éjszakája, mely ízelítő a másik világból, nyugodt legyen.
Az esztendő estéje, az ember hajlott korát, a vén kort is megidézi, amikor visszafelé pörög a film, életünk története, amikor minden tettünk, a vaksötétben történtek, a titkos tettek is vakító fényben, tisztán látszanak. Ekkoron kinek-kinek a mérlegre kell állnia. A régiségben sokan penitenciával, külön zarándokutakkal készültek a mérlegelésre, mert hitük szerint, aki a mérlegelésen könnyűnek találtatik, az elpusztul, annak a föld kiveti a testét, s az ég nem fogadja vissza lelkét.
Az esztendő estéjén számba venni a jót – biztonságot ad, örömet hoz, fölszabadítja az ember teste, s lelke kedvét, s a rosszat csak oldottan lehet kimondani, a nagy vígságban, amikor a gátak, fékek, korlátok felszakadnak. Szent Mihálykor kezdődött régebben a zajos, vidám kisfarsang, s Katalin november végi névünnepe zárta. Mihály napja után vasárnap szüreti mulatságot tartottak a régiek, amely ősidők óta alkalmát adta a fölszabadult számadásnak, a hála parttalan örömének, s ilyenkor az alkalmi kisbíró tréfás rigmusokban kiabálta ”világgá” azt, ami egyik embert a másik ellen feszítette, este pedig a mulatság kellős közepén, amikor a jókedv a kocsmatetőt emelgette, már bűnbakot választott a közösség, s rászórta ki-ki minden piszkát, sarát. A másikban, a bűnbakban látta, érezte meg külön-külön mindenki, s együtt a közösség is a nyomasztó mocskot. S amikor az alkalmi hóhér jelképesen agyoncsapta a meggyalázottat, csönd lett, s a csönd a tisztulatot adta.
Mihály-mérlege időszaka az Utolsó ítéletet is „előlegezi” minden őszön, a végső elszámolást, ettől olyan megrázó az esztendőként újra meg újra ismétlődő. Mindez a szombatok enyhületében történik; ilyenkor az Istenszülő Asszony, Szűz Mária vendége mind, ki él, az Ő öle, köpenye, köténye, a hervadó fák, s szőlőlevelek ezer-szín kegyelme, s az októberi litániák készítik föl az elkövetkezőre az embert, a végső időszakra, amikor körülötte és benne a legsötétebb honol – a fényen túli fénnyel, az Úrral való találkozásra.”

Eleink templomokat, kápolnákat emeltek a főangyal tiszteletére. Ilyen templom volt a II. világháború idején elpusztult magyarszőgyéni Szent Mihály-templom, melynek keletkezése Szent István korára tehető az elvégzett ásatások alapján. A templomkert romjainál, az év folyamán több alkalommal tartanak szentmisét s más szakrális szertartást. A helyi cserkészcsapat névadójául és védőszentjéül Szent Mihály arkangyalt választotta.

Forrás: Arcanum Adatbázis, Molnár V József – Kalendárium
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)