A Nemzetstratégiai Kutatóintézet is csatlakozott a 2021-re hirdetett Esterházy János-emlékévhez, mely fontos mérföldkőnek tekinthető a felvidéki mártírpolitikus boldoggá avatási perében. A kutatóintézet többek közt azzal vette ki részét a szakmai tevékenységből, hogy az évről évre megvalósuló esszé- és rajzpályázatának változó témaköreit idén Esterházy János tematikájával egészítette ki. A felhívásra összesen 52 pályamű érkezett be szerte a Kárpát-medencéből, 46 képzőművészeti alkotás a legalsó korkategóriától kezdve a legfelsőbbig, valamint 6 esszé.
A kutatóintézet a Felvidék.ma rendelkezésére bocsátotta ezeket a pályaműveket, ezért sorozatban valamennyit leközöljük, hogy olvasóink is láthassák, miként látja a fiatalabb generáció Felvidék mártír grófjának alakját.
Harmadikként Bóna Sára, az ipolysági Szondy György Gimnázium diákjának esszéjét tesszük közzé.
Gróf Esterházy János a 20. század egyik legnemesebb lelkű embere, politikusa, a huszadik századi történelem azon ritkaságszámba menő közéleti személyisége volt, aki elkötelezett keresztényként vált politikussá. Életében és munkája során végig eltéríthetetlen volt kitűzött céljától, hogy a Kárpát-medencében egymás mellett élő nemzetek békében, megértésben és egymást megbecsülve éljenek együtt. Mint felvidéki politikus, a szlovák parlamentben úgy képviselte hazánk ügyét, hogy ezzel sosem állt szembe a szlovák többséggel, ehelyett a békés együttélésre hívta fel a figyelmet: „Mi a szlovák népet mindenkor testvérünknek tekintettük és fogjuk tekinteni a jövőben is.” Egész életében édesapja tanítása szerint igyekezett élni: „Légy mindig jó magyar, fiam, és emberséges ember.”
A Prágai Magyar Hírlapban 1932-ben megfogalmazott gondolatai nemcsak az XX. század, de a XXI. század vezérfonalául is szolgálhatnak:
„Mi meg akarjuk tartani azt a földet, amelyet nem szereztünk, hanem apáinktól örököltünk. És meg akarjuk védeni nemcsak a földet, de a keresztet is. Akik magyarnak születtünk, magyarok akarunk maradni, magyarok és keresztények. Mert minden nemzet elpusztul, amely az Istent megveti és céljait nem az Istenen keresztül akarja elérni. És azt akarjuk, hogy itteni szlovák és német testvéreink is boldoguljanak. Együtt kell küzdenünk egymásért. Ha nem leszünk egységesek és nem nézzük a célt, nem jutunk előre. Nem azért vagyunk, hogy egymást marjuk, hanem hogy erősen kezet fogjunk egymással. Bízzunk Istenben, aki meg fog segíteni bennünket munkánkban”.
Személy szerint én is azt gondolom, hogy amit Eszterházy gróf képviselt, az becsülendő. Ha az ő korában éltem volna, biztosan támogattam volna gondolkodásmódját a hovatartozásról és értékeltem volna, amit el akart érni. Isten minket, embereket egynek teremtett, nem számít, hogy ki milyen nyelven beszél, mindnyájan egy cél érdekében, egy tiszta, jóságos világért dolgozunk. Ahol nem kell attól tartani, hogy a bőrszíned, származásod, vallásod miatt elítélnek, ahol bárhol tartózkodj is, otthon érezd magad, embertársadat nem ellenségnek, hanem barátnak tekintsd, ahol legyél bármilyen kívülálló, elfogadjanak. Kívülállónak lenni nem szégyen, kiváltság.
Az NSKI-hez beérkezett pályaművek gyűjteménye (Fotó: NSKI)
Bóna Sára vagyok, egy szlovákiai határ menti kisvárosban, Ipolyságon élek. 15 éves vagyok, a helyi Szondy György Gimnázium tanulója. Más szlovákiai városokhoz hasonlóan Ipolyságon is avattak már emléktáblát Eszterházy Jánosnak. Talán nem véletlenül. Büszke vagyok anyanyelvemre, arra, hogy magyar nyelven beszélek, tanulok, magyar hagyományokat ápolok. Büszke vagyok rá, hogy ha valaki a nemzetem történelméről kérdez, Szent István és Mátyás király jut eszembe.
Eltekintve attól, hogy mi itt, Szlovákiában kisebbségnek számítunk, ugyanolyan emberek vagyunk, ugyanolyan értékekkel, mint az ország szlovák anyanyelvű lakosai. Mindennek kulcsa az elfogadás. Minket magyarokat 100 évvel ezelőtt elcsatoltak az anyaországtól, igazi hazánktól. Kényszerítettek rá, hogy egy másik nyelvet érezzünk magunkénak, de mindezek ellenére a szívünk mégis a piros-fehér-zöld színekre és a magyar himnuszra dobban.
Természetesen nem tagadom meg a szlovák nemzetiségű embereket, az országot, ahol élek, a nyelvet, amit tanulnom kell. Nem gondolom, hogy eltérő anyanyelvünk ellenére mások lennénk. Különbözünk ugyan, de egyedül mi vagyunk képesek arra, hogy jó szívvel és szeretettel gondoljunk, tekintsünk egymásra.
Az NSKI-hez beérkezett pályaművek gyűjteménye (Fotó: NSKI)
Eszterházy János elindított egy folyamatot, a mi feladatunk ezt tovább vinni. Itt nálunk, a Felvidéken is hatalmas problémát jelent a nemzetiségi kérdés. Bizony előfordul, hogy csúnyán néznek ránk, ha magyarul szólalunk meg az utcán, ha magyarul imádkozunk a templomban, ha magyar kiszolgálást kérünk a boltokban, vagy ha magyar zenét hallgatunk. Ennek nem így kéne lennie. Nem gondolom, hogy Szlovákiában nem kéne magam otthon éreznem magyarként. Az eltérő nyelv nem akadály az együttélésben, hiszen egy levegőt szívunk, egy tájat csodálunk, egy a vallásunk.
Bár személyiségben mind különbözünk egymástól, és talán más nyelvet is beszélünk, attól még mind teljes értékű emberek vagyunk. Azt mondják, minél több nyelvet beszélsz, annál több kultúrát tudhatsz magadénak, annál több oldalad van, annál sokszínűbb és csodálatosabb vagy.
Nekünk, magyaroknak büszkén kell vállalnunk nemzetiségünket, nem szabad félnünk attól, hogy kinevetnek minket. Hiszen egy szív sem szeret magyarul vagy szlovákul, egy ember sem magyarul vagy szlovákul bölcs, jó vagy szép. Belső értékeinket a nyelv nem befolyásolja, az csak egy tény, egy adat. Remélem, hamarosan eljutunk oda, hogy mind egynek és egyformának tekintünk majd egymásra, függetlenül a nyelvtől, kultúrától, történelemtől. Úgy, ahogy Jókai Mór írja: ,,A nép sokféle nyelven beszél, de egyforma szívvel szeret.ˮ
(Bóna Sára/Felvidék.ma)
