Illés Endre Novotny Andor Dezső néven, Csütörtökhelyen született 1902. június 4-én. Az író, színműíró, műfordító, könyvkiadó igazgató több rangos elismerést kapott: Baumgarten-díjat 1937-ben és 1939-ben. A József Attila-díjat 1962-ben és 1978-ban kapta, a Kossuth-díjban 1963-ban részesült.
Gimnáziumi tanulmányait Lőcsén végezte. Érettségi után Budapesten orvostanhallgató, első mestere Korányi Sándor volt. Az ő klinikáján írta azokat az anamnéziseket, amelyek egy életre megtanították a fegyelmezettség, a pontosság írói erényeire. Írói tehetségére Mikes Lajos figyelt fel, a Pesti Naplóban és az Estben jelentek meg első elbeszélései és tárcái.
Úgy érezte, hogy ezekben nem sikerült megvalósítania azt a teljességet, amelyre törekedett, ezért megsemmisítette őket, s későbbi köteteiben összesen három pályakezdő írását közölte újra. Témáik azonban tovább foglalkoztatták, s később visszatért az elbeszélés műfajához, első novelláskötetében (Zsuzsa 1942) az érett elbeszélő biztonságával elemezte az emberi érzéseket. Ekkor már a Nyugat megbecsült kritikusai és esszéírói közé tartozott.
Írásainak alapélménye ugyanaz volt, mint Márai Sándoré: a hazai fejlődés felemás volta, a gyökértelen, a dzsentrit ideáljának valló városi és vidéki középosztály mentalitását jelenítette meg éleslátással, finom iróniával.
1938-tól a Révai Könyvkiadó irodalmi vezetője volt. A II. világháború alatt több olyan külföldi író sorozatban való kiadását kezdeményezte, akiknek megjelentetése antifasiszta megnyilvánulás volt, köztük Dosztojevszkij, Thomas Mann, Antole France, Oscar Wilde.
A Nemzeti Színház mutatta be első színművét, a Törtetőket 1941. október 25-én. A háború után további darabjai kerültek színpadra: a Belvárosi Színházban A mostoha 1947-ben, a Művész Színházban a Hazugok 1949-ben. 1950-ben a Révai Könyvkiadó államosítása után eltávolították a szerkesztőségből, évekig a könyvkiadó műszaki osztályán dolgozott, ahol a méltatlan, hallgatásban eltöltött esztendők során olyan gazdag könyvkiadói tapasztalatokra tett szert, hogy 1957-től igényes és hozzáértő igazgatója lehetett a Szépirodalmi Könyvkiadónak.
Az irodalomba a Krétarajzok című esszékötetével tért vissza 1957-ben, melyben felidézte azokat a XX. századi írókat, akik hosszú ideig feledésre voltak kárhoztatva, vagy életművüket hiányosan vagy pontatlanul méltatta a kor irodalomtudománya.
A Gellérthegyi éjszakák című kötetében (1965) új műfajt teremtett, amely elmosta a novella és a hagyományos esszé határvonalait. 1958-ban újra jelentkezett elbeszélésekkel és a Hamisjátékosok című kisregénnyel. Kifejezésmódjára hatott Stendhal és Maupassant, akiknek nem egy művét az ő pontos, magas színvonalú fordításában ismerhette meg a közönség. Stendhal nagy regényeinek átültetésével a magyar műfordítás-irodalom kivételes teljesítményeit alkotta. Klasszikus fegyelem, irónia, hazugságrobbantó indulat jellemzi drámáit, komédiáit, mesejátékait.
Szépíróként legkedveltebb műfaja a novella és az esszé volt. Írásait az élet drámai helyzeteiből merítette, munkáira a szűkszavúság, a pontosság és a letisztultság jellemző. Esszéit krétarajznak nevezte, ahol a századforduló irodalmáról, a Nyugat nagyjairól és kortársairól rajzolt portrét, köztük volt Illyés Gyula, Németh László, Tamási Áron. Szenvedélyesen szerette a színházat, társadalmi és történelmi drámáit és vígjátékait az analitikus ábrázolás, olykor az indulat, máskor a szelíd irónia jellemzi.
1965-ben kidolgozta a Magyar Remekírók kiadási tervét. A magyar irodalom klasszikusainak kiadása, amely az 1973-as Könyvhéten indult, a magyar könyvkiadás történetének egyik legnagyobb vállalkozása volt.
Házastársa Gerlóczi Lívia volt, akit 1930. május 24-én vett nőül Budapesten. 1986. július 22-én, 84 éves korában halt meg Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található.
Halála után a Szépirodalmi Könyvkiadó Illés Endre-díjat alapított emlékére.
Berényi Kornélia/Felvidék.ma
(Forrás: Magyar életrajzi lexikon, Wikipédia)