A könyv írójával, Lőrincz Sarolta Arankával a közelmúltban találkoztam, amikor a szőgyéni Nagyboldogasszony-templomba hozta el és mutatta be azokat az általa írt könyveket, melyek a palócság értékeiről, a felvidéki magyarság meghurcoltatásairól és a megmaradásért folytatott küzdelmeiről szólnak.
Ezek között a könyvek közt szerepel a Haza a senki földjén címet viselő, a palócság értékeit, hagyományait, gondolatvilágát bemutató regényes olvasmány, melyet a szerző az új nemzedéknek ajánlott.
Lőrincz Sarolta Aranka így vall a könyvről:
„A 20. század Felvidékének, a Középső-Ipoly mente kis falvainak zárt világát, parasztságának szokásait, hagyományait, a korabeli történelmi változásokat ismerheti meg az olvasó.
Trianon után, 1920-ban a történelmi igazságtalanság következtében színtiszta magyar falvak lakossága került egy más nyelvű országhoz. Az anyaországtól, a nemzettől való elszakítottság kiszolgáltatottá és elszigeteltté tette az itt élőket. A nemzeti érzés megmentése, megmaradása csak a családon és a szellemhű napszámosain múlott.”
A könyvből kiderül, hogy Ipolybalogon Montskó László kántortanító volt a szellem napszámosa, ő oltotta a gyerekekbe a nemzeti öntudatot, jó erkölcsre, hazaszeretetre nevelte a rábízottakat.
A történet főhőse a tizenhárom éves Ferkó, akinek különös kapcsolata van nagyapjával, a bölcs, öreg palóccal. A tiszteleten és a szereteten alapuló kapcsolatban az Apikának nevezett nagyapa igazi paraszti bölcsességre tanítja unokáját, a szülőföld, a becsületes munka szeretetére és megbecsülésére. „Édes egy onokám, ha becsületesen végzed a dógodat, semmi baj nem érhet” – így biztatta Apika Ferkót.
„Ferkó a nagyapjától megtanulja, mi a haza fogalma, mit jelent a szabadság, mit jelent az elnyomatás egy más nemzet által és sok más életeligazító igazságot, amely később, a háború és a jogfosztottság borzalmaiban erős kapaszkodót jelent számára.
A történetek során, kinőve a gyermekkorból, a libapásztorkodás gondtalan világából, elindul a maga választotta paraszti élet útján, hisz nagyapjától és tanítójától megtanulta az igazi emberséget. Ezt teszi maga elé mérce gyanánt, amikor az élet választás elé állítja: menni vagy maradni a szülőföldön” – írja az ajánlásban a szerző, majd így folytatja:
„Az Ipoly-mentéről, a senki földjéről, mintha mindig is elfeledkeztek volna az adott történelmi kor földi irányítói. 1920-ban a palócság nagy tömbjéből kiszakítva az itt élő emberek zsigereikben érezték a sehová sem tartozás keserves kínját. Az anyaországtól való száz év elszakítottság pedig a nemzettudat meggyengülését eredményezte.
Az idő múlása, a megváltozott világ és a kisebbségi lét hozza magával, hogy az itt élők lassan elfelejtik, kik voltak elődeik, miképpen tartották szokásaikat, őrizték nemzeti önazonosságukat, hogyan élték egyszerű mindennapjaikat.”
Lőrincz Sarolta Arankától megtudtam, hogy a könyv főszereplőjével, Ferkó megszemélyesítésével édesapjának állított emléket. „Mindenki, aki a könyvben szerepel, hiteles személy” – mondta a régi fényképekkel illusztrált könyvről.
A könyvben olvashatunk a paraszti élet ünnepköreiről, ünnepeiről, szokásairól s az évszakok diktálta paraszti munkák rituáléjáról. A könyv második részében a szerző mindezeket aprólékosan bemutatja, és saját rajzaival illusztrálja.
Aki kezébe veszi Lőrincz Sarolta Aranka Haza a senki földjén című könyvét, átéli az apró palóc falvak paraszti világának tisztaságát és szépségét, és megérti, mit nyújthat a családi kötelék és a jó tanító a jövő nemzedék számára. A régi palócoknál ez a szólás járta: „A szó tanít, a példa meg vonz.” Ezt a példát ajánlja befejezésként az olvasónak Lőrincz Sarolta Aranka.
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
