Andrássy Gyula gróf egyike volt a legkiválóbb magyar államférfiaknak. Gróf Andrássy Károly és gróf Szapáry Etelka fiaként 1823. március 8-án született Oláhpatakon. Igen gondos, hazafias nevelésben részesült.
Az akkori főurak szerint jogi tanulmányainak befejezése után külföldre ment, s Franciaországban előkelő barátokat szerzett, ahonnan hazatérve bekapcsolódott a hazai közéletbe.
Nagy hatással volt rá Széchenyi egyénisége és politikája, akivel 1845-ben, a Tisza szabályozásánál ismerkedett meg. Részt vett az első ármentesítő társaság szervezésében is.
Széchenyi a magyar nemzet gyökeres átalakításának egyik feltételét a magyar arisztokrácia erkölcsi megújulásában látta, s érdeklődéssel, rokonszenvvel figyelte tanítványa fejlődését. Ragyogó tehetsége már akkor kitűnt, ezt mondta róla Széchenyi: „minden lehet belőle, még Magyarország nádora is.”
Az 1847-es országgyűlésre Zemplén megye őt küldte követéül. Itt a meddő ellenzéki politika kritikájával vonta magára a pozsonyi országgyűlés figyelmét. Atyai jóbarátja és közötte az elvekben tökéletes volt az egyetértés, ugyanakkor a megye szigorú utasítására Andrássynak a radikális csoport követeléseihez kellett csatlakoznia, amely Kossuth Lajost ismerte el vezérének.
Az ifjú főúr több ízben is felszólalt az országgyűlésen, ahol Kossuth politikáját támogatta. A politikai módszerek megítélésében fellelhető különbségek ellenére nem távolodott el a tanítómestertől sem.
Az első független, felelős magyar kormánynak Széchenyi minisztere lett, Andrássy pedig Zemplén megye főispánja 1848 áprilisában.
Az ifjú főispánt először betegsége megakadályozta abban, hogy részt vegyen a délvidéki harcokban. Felgyógyulása után azonban a horvátok betörésének hírére már szerepet vállalt Pákozdnál és Schwechatnál, majd a feldunai hadtestnél Görgey Artúr egyik segédtisztje lett. Őrnagyi rangot kapott. Kitüntette magát a tavaszi hadjárat során Isaszegnél, végül Buda ostrománál, ahol könnyebben megsebesült. A vár bevétele után gróf Batthyány Kázmér külügyminiszter isztambuli követnek nevezte ki, s megbízta, hogy vegye rá a szultánt egy oroszellenes fellépéshez: a forradalomnak lélegzetvételnyi időre volt szüksége. Andrássy küldetése sikertelen maradt, a világosi fegyverletétel után azonban sokat segített az oszmán birodalomba menekült emigrációnak. Innen Párizsba, majd Londonba ment, hogy európai kérdéssé tegye a magyar szabadságharc ügyét.
1851. szeptember 21-én, a többi emigránssal együtt, őt is halálra ítélték, sőt in effigie, azaz jelképesen felakasztották. A fiatal diplomatának így a száműzöttek sorsa jutott.
1857-ig rövid megszakításokkal Párizsban élt, mialatt élénk figyelemmel kísérte a magyarországi viszonyokat. Részt vett a társasági életben. A jó kiállású, gazdag, nagyvilági életet élő arisztokrata politikust az emigrációban társasági körökben „szép akasztottnak” nevezték. Itt vette nőül Kendeffy Katinka grófnőt. Száműzetéséből 1858 elején tért haza, Deák Ferenchez és köréhez csatlakozva. Deák híveként a kiegyezést sürgető csoport egyik fő tagja lett.
Hazatérve élénken részt vett a közéletben, az 1861. és az 1865-68. évi országgyűléseken mint sátoraljaújhelyi képviselő. 1865-ben egyik alelnöke lett a képviselőháznak (1867-ig) és alelnöke az úgynevezett hatvanhetes országgyűlési bizottságnak, melynek feladata a kiegyezés szövegezése volt. Részt vett és jelentős szerepet játszott a kiegyezést megelőző tárgyalásokban. 1866 januárjában már szembekerült Deákkal, aki a katonai támadás lehetőségét is tartalmazó nagyhatalmi állást nem volt hajlandó a feliratba foglalni. Deák nem véletlenül ajánlotta maga helyett miniszterelnöknek. A nagyvonalú viselkedés és modor nemcsak társasági, hanem politikai magatartását is jellemezte, a kiegyezési tárgyalások során apránként a királlyal is oldott viszonyt tudott teremteni. (A király feleségével – a ma inkább Sissyként ismert Erzsébet királynéval – való közelebbi kapcsolata a legendák világába tartozik, hisz négyszemközt nem is beszéltek egymással soha.)
1867. február 17-én a király őt nevezte ki magyar miniszterelnöknek, mely tisztséget 1871. november 14-ig viselte. Kormányának rangidős minisztere az a báró Eötvös József volt, aki tagja volt az első felelős magyar minisztériumnak is 1848-ban.
Miniszterelnökként 1867. június 8-án az esztergomi érsekkel együtt megkoronázta Budán I. Ferenc József királyt. A miniszterelnöki tisztség mellett Andrássy Gyula Magyarország honvédelmi minisztere is volt.
Andrássy kormányfőként sem viselkedett másként, mint korábban: a politikát izgalmas nagyúri passzióként űzte; ő irányt szabott a kormányzatnak, az adminisztratív aprómunkát hivatalnokokra bízta. Hazai politikájában liberális elvei mellett is arisztokratikus és nacionalista irányt kívánt követni. Részben az ő erélyes fellépése akadályozta meg a csehek törekvéseit a kettős monarchia hármassá alakítására.
Miniszterelnöksége alatt vetették meg a modern polgári államrendszer alapjait: ezen időszak alatt fogadta el az országgyűlés a polgári törvénykezési rendtartás és a kötelező elemi oktatás bevezetését (1868), a Legfőbb Állami Számvevőszék felállítását (1870), az igazságszolgáltatás különválasztását a közigazgatástól (1869) és az európai viszonylatban is egyedülálló nemzetiségi törvényt (1868). Ezekkel a törvényekkel születtek meg a modern Magyarország felépítéséhez szükséges politikai keretek.
Andrássy kastély, múzeum Tőketerebesen
Háttérbe szorította a délszlávok és románok törekvéseit, megvalósította a horvát kiegyezést 1868-ban, visszacsatoltatta Fiumét a magyar királysághoz, elfogadtatta az 1868-as véderőtörvényben a honvédség felállítását, kikényszerítette a magyarság megfélemlítésére is használható határőrvidék feloszlatását és az Erdélyre vonatkozó osztrák törvények hatálytalanítását. Nagy szerepe volt Pest-Buda európai színvonalú nagyvárossá fejlesztésében.
A fővárost Közép-Európa egyik jelentős központjává, a magyar gazdasági és hatalmi törekvések centrumává és szimbólumává kívánta tenni. 1870-ben a ő szívós ellenállásának tulajdonítható, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia nem sodródott értelmetlen háborúba a franciák oldalán Németországgal szemben.
1871-ben a Monarchia közös külügyminiszteri székébe került (1871-1879), közben két alkalommal közös pénzügyminiszter is volt. Ő volt az, aki a kettős monarchia nemzetközi politikájában új célokat tűzött ki és a dualisztikus nagyhatalmat földrajzi és megváltozott világpolitikai helyzetének megfelelő útra terelte. Andrássy Gyula ezzel a világpolitika alakítói közé lépett.
A birodalom külpolitikájában az általa helyesnek vélt magyar érdekeket akarta érvényre juttatni: az orosz terjeszkedés megakadályozását és a monarchia dunai, balkáni hatalmi térnyerését. Szívós munkával célját, az irányváltást elérte: a poroszellenes nagynémet politika helyett sikerült német-osztrák-magyar együttműködést teremtenie.
Különös célja volt baráti, majd szövetségi viszonyba lépni az új német császársággal, melynek kancellárjával, Bismarck herceggel bensőséges barátságot kötött. Eleinte elfogadta és ápolta a három császár szövetségét (Ausztria-Magyarország, Németország és Oroszország), de a Magyarországon tapasztalt hangulat hatása alatt s legfőképpen az orosz politikának a keleti kérdésben tanúsított magatartása miatt 1875-ben szakított az orosz kormánnyal.
Az 1878-as berlini kongresszus összehívása és megtartása Andrássy Gyula külpolitikai tevékenységének legkiemelkedőbb eseménye volt. Mint a Monarchia első megbízottja olyan tanácskozásokon, melyeken Bismarck, Gorcsakov, Beaconsfield lord vettek részt, nemcsak kitűnően állta meg a helyét, hanem képes is volt álláspontjának érvényt szerezni. Itt kapta meg a Monarchia Bosznia és Hercegovina megszállásának megbízatását. A megszállás okozta pénz- és véráldozat miatt erős támadások érték, melyek megérlelték elhatározását, hogy lemondjon.
Elbocsátását 1879. október 8-án kapta meg, egy nappal korábban aláírva életének – a kiegyezés után – kétségtelenül legnagyobb műve okiratát, a német birodalommal való szerződést. Ez a szerződés méltán foglal helyet a kiegyezés mellett. A kiegyezés a monarchia belső nyugalmát biztosította, a szerződés pedig a külpolitikájában szerzett szilárd alapot.
Az ő álma egy hatalmas, egységes, szabadelvű, királyához hű, Ausztriával egyezségben, Németországgal szövetségben, keleten uralkodó Magyarország volt. Ha az 1867-ben megújult magyar államnak Deák Ferenc volt a nagy tervezője, akkor Andrássy Gyula volt az első szerencséskezű építőmestere.
1879-ben csak hivatalától vált meg, nem a politikától. Országgyűlési képviselőként utolsó, 1889. március 5-i beszédében, a véderő törvényjavaslatának vitájában, már betegen, megvédte a kiegyezést az uniót támadókkal szemben, és elfogadtatta a képviselőkkel a védelem közösségében, illetve az uralkodóval szembeni jó viszonyban rejlő politikai előnyöket.
1890. február 18-án Fiume mellett, Voloscában halt meg. A Magyar Tudományos Akadémia oszlopcsarnokában felállított ravatala előtt egy ország tisztelgett.
Síremléke a felvidéki Tőketerebesen, kastélya parkjában található.
ANDRÁSSY 200 címmel a Kassai Megyei Önkormányzat kulturális intézménye, a tőketerebesi Dél-Zemplén Múzeum és Kulturális Központ Andrássy Gyula gróf születésének 200. évfordulója alkalmából kiállítást nyit 2023. március 8-án, melyet egésznapos programsorozat kísér.
Forrás: http://andrassygimi.hu
(HE/Felvidék.ma)
