Nem véletlenül töltöm október színpompás napjainak egy részét a Tevere partján, Rómában és a Vatikánban. Felettébb érdekesnek tartom, hogy a világszinódus, ami október elején indult, és két napja zárult a Vatikánban, éppen a reformáció hónapjára időzítette Ferenc pápa. Mennyire volt tudatos ez a terminálás, azt csak ő tudja. De protestáns emberként, teológusként, ha nem több, de szerintem legalábbis jelzésértéke van az időzítésnek. Hiszen a római katolikus egyház megújításáról van szó, belülről. A fraternitásról, a testvéri viszonyról az egyházon belül.
Erről, s még számos témáról 360 püspök, bíboros, köztük 70 világi személy, s először a szinódusok történetében, 54 nő is tanácskozott együtt a Szent Péter Bazilikában.
Tehát a végső cél, ennek a szinódusnak jövő októberre tervezett lezárásával az egyház belső megújítása.
Ám ha október, mégis csak reformáció, bár Róma nem reformációban (éppen elég volt egy is), hanem reformokban gondolkodott és gondolkodik most is. Tudható, magának a szinódusnak is megvan a kánonjogi kerete, korlátja. Igazából az a szerepe, hogy a mindenkori pápát tanácsoló grémiumként működjék. Az eredmények felől Krisztus helytartójaként azonban csak a pápa dönt. Az egyház életét alapvetően befolyásoló kérdésekben pedig nem a szinódus, hanem a Zsinat hozhat az egész világegyházra érvényes határozatokat. Legutoljára ilyen a II. Vatikáni Zsinat volt a 60-as években. A Szent Péter téren állandóan pulzáló tömegben, s római katolikus klerikus, újságíró ismerőseim körében sokféle információ, hír, híresztelés keringett. Olykor kritikus is. Például arról, hogy
voltak az alkotó tagok között olyan egyházi méltóságok, akik csalódásuknak adtak hangot, mert nem született semmiféle nyilatkozat napjaink legégetőbb krízishelyzetéről, a gázai háborúról.
Röviden összefoglalom Olvasóinknak, miről is szólt a vatikáni szinódus 25 napja?
Egyes kérdések – vegyes vélekedések
A XVI. Püspöki Szinódus világtalálkozója témáját így határozták meg: A szinódusi egyházért – közösség, részvétel, küldetés. Egységes volt a résztvevők véleménye arról, hogy a megbeszélések középpontjában Isten népének időszerű és sürgető kérdései állnak. Például: a nők egyházi szolgálata, a nemi identitással összefüggő kérdések, továbbá az egyházi visszaélések, így a szexuális bántalmazások súlyos esetei. Sokan rámutatnak arra, hogy a szinódus őszintesége abban is kifejeződött, hogy nem akartak minden kérdésben feltétlenül egységes és végleges álláspontot kialakítani.
Ugyanakkor azt a vélekedést is gyakran lehetett hallani, mintha még hiányozna az igazi eltökéltség és bátorság a változást célul tűző álláspontok áttörő képviseletéhez. Mivel egy év múlva ér véget ez a szinódusi periódus, ami 2021-ben indult, s ez az idei a harmadik szakaszt jelenti, sokan mintha kivárnának a jelentős döntések meghozatalával. A 360 püspök és laikus, köztük a hivatalos szavazati joggal rendelkező nők is, úgy szavaztak, hogy végül sikerült tető alá hozni egy közös nyilatkozatot.
A szinódus koordinátora, Jean-Claude Hollerich luxemburgi érsek mindent egybevetve elégedettségének adott hangot: „Számítottunk arra, hogy bizonyos témák ellenállásba fognak ütközni. De ez nem volt olyan heves, mint amilyenre egyesek gondoltak”.
Kiváltképpen nagy odafigyelést és tapintatot igényelt a nők szerepének tisztázása a római katolikus egyházban.
Mint ismeretes, nők nem szentelhetők pappá. De már diakónusi szolgálatot végezhetnek. A közös nyilatkozatba bekerült ez a megfogalmazás: „különböző álláspontok” vannak ebben a kérdésben. A nyilatkozatban kifejezték viszont azt az igényt, hogy folytatni kell az intenzív teológiai kutatást, és egy év múlva lehetőleg el kell jutni a konszenzusos állásponthoz.
A homoszexualitással kapcsolatos megfogalmazások sem hoztak elég konkrétumot. A nemi identitással és a szexuális irányultsággal összefüggő kérdések is vitatottak maradtak.
Óvakodtak a leegyszerűsítő válaszoktól és vélekedéstől. A szexuális visszaélésekkel kapcsolatosan azt hangsúlyozza a szinódus, hogy a kiskorúak védelmének a szabályozását még átláthatóbbá kell tenni, ugyanígy bizonyos püspökök külső kontrollját is erősíteni kívánják.
A fraternitás kultúrájának új formái – elég ennyi?
Formaságnak tűnhet, de a jelenlegi ülésszak egyik legkézzelfoghatóbb eredménye az volt, hogy a 70 nem papi személy – köztük 54 nő – egy asztal mellé ülhetett a püspökökkel, s ugyanannyi felszólalási időt kaptak, mint az egyházi méltóságok. Bár voltak közöttük olyanok, akik kifogásolták, hogy a plenáris ülésen túl kevés idő jut a püspököknek, mindösszesen 3 perc mondanivalójuk előterjesztésére. Ezzel kapcsolatosan elhangzott olyan vélekedés is, hogy az egyháznak nem kell mindenben, így a megszólalás rövidségében és gyorsaságában is a korszellemhez igazodnia.
Hollerich érsek úgy fogalmazott, hogy jelenleg a szinódusi atyák és világiak még semmiféle konkrét reformjavaslattal nem éltek.
Előbb az egymás közti kommunikáció és a klerikus-laikus együttlét formáit kell kialakítani, bejáratni. Igaz, ez is nagyon fontos, a fraternitás kultúrájának megtapasztalása, átélése és új viselkedési formák rögzítése, de a világegyház szempontjából ez talán kicsit halvány eredmény. Kivált a reformáció hónapjában. Érdeklődéssel várjuk, mi lesz egy év múlva a XVI. világszinódus érdemi reform eredménye…
Békefy Lajos, Róma
(A cikk szerzője református kutató teológus, aki korábban az MRE Tanulmányi Osztályán, illetve a Felekezettudományi Intézetben a római katolikus egyházon belüli folyamatok figyelésével, elemzésével és publikálásával foglalkozott. Tanulmányai a Teológiai Szemlében, Confessioban és a Református Egyházban jelentek meg).
