A kassai Löffler-múzeumban augusztus 8-án megnyitották Jakoby Gyula festőművész gyűjteményes kiállítását abból az alkalmból, hogy idén, március 28-án volt születésének 110. évfordulója. A kiállítás egy hónapig tekinthető meg.
A tárlat megnyitásán részt vett Rudolf Schuster, volt köztársasági elnök, Renáta Lenartová főpolgármester-helyettes, Račko Árpád szobrász, Elena Petrášková, a US Steel egyik elnökhelyettese és Bartusz György szobrász, aki a mestert megmintázta és szobra az Erzsébet utcán „sétál”.
Miután a képtár igazgatóasszonya, Mgr. Milena Gašajová üdvözölte a jelenlevőket és örömét fejezte ki, hogy a hőség ellenére ennyien jöttek el, Mgr. Peter Markovič, a kiállítás kurátora méltatta Jakoby munkásságát, mellyel a közönség jelentős részének csalódást okozott.
Említette, hogy nehezen besorolható életművet hagyott hátra, mely ugyan része a kassai avantgárdnak, de nagyon egyedi hangot üt meg. Krón Jenő szabadiskolájában kezdte tanulmányait, majd két évet Budapesten töltött s ez elég volt számára, hogy beérjen. Ez nála gyorsan következett be. Egykor a Téhány-soron lakott. Apja műhelyét alakította át műteremmé, s az ablakból az utcán sétáló lábakat látta.
Kassa volt a sorsa, ismerte génius lociját. Nem szalonfestő volt, az élet igazsága izgatta. Habár szociálisan érzékeny volt, távol állt attól, hogy politikai agitátor legyen. Fiatal korában szociális támogatást kért a várostól, mert művészetéből nem tudott megélni. (Tegyük hozzá, most meg őt hamisítják a leginkább.) Tehát személyesen is ismerte a nélkülözést. Kiváló és szenzitív kolorista volt.
A jelenlegi kiállításon aktjainak olyan csoportját láthatjuk, melyek így együtt soha nem szerepeltek nyilvános kiállításon. A másik oldalon megfestette a nyomort és munkanélküliséget. Látta az élet sokszínűségét. Annak kapcsán, hogy Kassa Európa kulturális fővárosa lett, kár, hogy kevés szó esik Jakobyról.
Az egészben az volt a szomorú és visszataszító, hogy Markovič minden áron erőszakkal be akarta Jakoby Gyulát gyömöszölni a szlovák piktúrába.
Tény, hogy ő a szlovákiai festészet kimagasló alkotója, de sohasem vallotta magát szlováknak. Igaz, reszlovakizálnia kellett, de a személyazonossági
igazolványába kijavítatta nemzetiséget. Mészáros utcai lakása csengőjén Jakoby Gy. szerepelt. Január 2-án mindig a Csemadokba ment, hogy befizesse évi tagdíját. A Magyar Nemzetet járatta.
Egyik legnagyobb álma is teljesült, hogy Budapesten mutassák be művészetét. Valamikor a 70-es évekbenportréfilmet készített vele a szlovák tévé. Szlovákul kezdte, de azután legyintett és magyarul folytatta. Kénytelen volt elviselni különböző vezető elvtársak látogatását, de erről nem kívánt sokat beszélni.
Krúdy Gyula volt a kedvenc írója. Tőle kaptam kölcsön Márai Sándor: Föld, föld c. munkáját nemsokára megjelenése után. Szóval, az ilyen emberrre mondják, hogy „Slovák ako repa!” (Szlovák, mint a répa!) Az is bosszantó, hogy Krónt is csak Eugenként emlegetik mindig. Pedig ő Pesten fejezte be földi pályafutását.
A Kelet-Szlovákiai Képtárat 1992-96 között Jakobyról nevezték el, amikor a vármegyeházára költöztek, de azután az intézmény sürgősen visszavette régi nevét, mert ugye egy magyarról – Tolerencia Városa ide meg oda, ahol a multikulturalitás intenzíven turbékol – nem lehet elnevezni egy képtárat sem.
Az a szép, hogy a soknemzetiségű Kassa nyerte el a kulturális főváros címet éppen múltja miatt, de e múltnak magyar képtárából a képeket állandóan átlopják a szlovák tárlatba. Még a sírjáról is ellopták a Gyulát, azután Júliusra hamisították.
De nehogy azt gondoljuk, hogy saját sorainkban minden rendben lenne. A http://www.kozterkep.hu/~/10082 oldalon a következő fából vaskarikát olvasom, hogy „Jakoby Gyula (1903-1985), kassai születésű magyar festőművész a szlovák festészet egyik legjelentősebb alkotója, akit a
művészettörténet ‘kassai remeteként’ is emleget.”
Gyula bácsi! Ha ez így folytatódik, a magyarok körében is remete leszel!?
Balassa Zoltán, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”24241,19646″}
