Végre! Gondoltam, mikor hallottam róluk, hogy tenni akarnak Párkányban, a határmenti kisvárosban, amely lakosságát felhigították még a múlt században (papírgyár), kultúrája döcög, mert arra nincs pénz.
Galéria, csonka múzeum 2, 5 teremmel, csökkentett nyitvatartással. Szellemi műhely nincs, közös kulturális kapcsolat Esztergommal nincs. Egy évvel ezelőtt azonban feltűnt egy csoport, fiatalok, középiskolások a Facebook közösségi oldalon. Reményt keltő kezdeményezésükről, víziójukról beszélgettem Rigó Hanna Rózával, a szavalóversenyek országos résztvevőjével, vezetőjükkel, akinek neve egyre ismertebb közéleti szerepléseiről is.
Mi volt a mozgató erő, amely titeket párkányi gimiseket arra ösztönzött, hogy valamit tenni kellene ebben a városban?
Nemcsak gimnazisták csatlakoztak hozzánk, a város és a környék közép- illetve alapiskoláiból is sokan. Az ötlet pontosan egy éve, a nyári munkám közben jutott eszembe. Úgy éreztem, fiatalként többre vagyunk hivatottak, mint dolgozni, majd beülni valahova és a hangzavarban, egy ragacsos asztal mellett társalgást folytatni. Mindemellett mindig is bennem volt a hiányérzet, hogy Párkányban nincs egy kultúrát és művészetet tisztelő és őrző hely, kimondottan a fiatalságnak. Az ihlet megérkezése után rögtön írtam a barátaimnak, akikkel már akkor elkezdtünk szervezkedni. Novemberre össze is kovácsoltunk egy 10 főből álló társaságot. Már csak egy próbateremre volt szükségünk, hiszen az elhivatottság, a tervek és az emberek is megvoltak. Ekkor fordultunk a Csemadok párkányi alapszervezetéhez, akik támogatták a kezdeményezésünket, így megalakulhatott a fiatal művészeket összetartó Vízió.
Az első szabadtéri bemutatótok egy nyári program keretében volt, s egy igen igényes művel kezdtetek, Szophoklész: Antigoné c. darabjával. Meglepő, hogy nem egy modern kortárs szerző művét szedtétek elő, hanem a görög irodalom egyik remekművével üzentetek a ma emberének. Antigoné ezek szerint örök értékű mű?
A klasszikus műhöz főként én ragaszkodtam, és szerencsére voltak jópáran, akik vevők voltak az ötletemre. Hatalmas lelkesedéssel olvasgatták a művet és annak elemzéseit. Véleményem szerint mindig van ezekben a klasszikus művekben valami misztikus és rejtelmes, egy régebbi korban íródott, gyakran bonyolult nyelvezettel. Minden sora tartogat valami mögöttes tartalmat. Megjelennek benne az alapvető emberi tulajdonságok, a pozitívak és a negatívak egyaránt. A mű politikai szempontból is kortalan, hiszen Kreón tökéletes mintája a zsarnokságnak. Antigoné az elszánt Nő, a hős, akire mindig szükség van. A bátorság megszemélyesítője. Klasszikusokat most is érdemes olvasni és nézni, gyakran tűnhet unalmasnak vagy zavarosnak, de ha hallgató és értő fülekre talál, mindig lesz értelme. A mai világban pedig csak arra van szükség, hogy a megfelelő módon mutassuk be, hogy az minden korosztály és ember számára érthető és szórakoztató legyen, de ez a rendezésen múlik.
Milyen nehézségek, élmény, munka előzte meg a bemutatót?
Ez a darab egy vízválasztó volt a Vízió számára. Sokan meghátráltak az időbeli nyomás hatására, de volt olyan is, aki bizonyította tehetségét és kitartását. A bemutató előtt egy héttel sajnos az egyik főszereplőnk nem kívánta tovább folytatni a társulattal, ezért egy bábbal helyettesítettük, amit egy rendezőszakon végzett barátom tanácsolt, ezzel is szimbolizálva a patriarchátust és a politika gyakran használt bábjait. Az idő sürgetett, hiszen csupán egy hónapunk volt, de a mindennapos próbák meghozták a gyümölcsüket.
Milyen tervekkel indultok a következő évadra?
A terveink a jövőre nézve egyelőre homályosak. Amatőrök és diákok vagyunk, az idő ellen mi sem tudunk harcolni, de feladni semmiképp sem szeretnénk, hiszen a Vízió vitathatatlanul rengeteget nyújt és ad mindenkinek: barátokat, szerelmet és temérdek értékes tudást, tapasztalatot.
***
Gratulálok a Víziónak és vezetőjének Rigó Hanna Rózának. Sok sikert, eredményt, jó közönséget, és kitartást. Párkánynak lett egy új csoportja, mely nyelvet, igényes kultúrát művel, és átad a következő nemzedékeknek.
Dániel Erzsébet/Felvidék.ma