A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség képviselői advent utolsó hetében vitték el a Betlehemből származó szeretetlángot a tatabányai kistérség képviselőinek. Az ünnepség Héregen került megrendezésre.
A közös lángátadó eseményt tizedik alkalommal szervezték meg a Gerecse hegység keleti lábánál fekvő községben, ahol huszonkét helységből voltak jelen a tatabányai kistérség polgármesterei, közösségek és intézmények képviselői, akik elvitték településeikre, otthonaikba a Szentföldről származó, de a közel-keleti háborús helyzet miatt ezúttal a felső-ausztriai Christkindl zarándoktemplomból, Betlehem testvérvárosából érkező békelángot.
A Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség képviselői aktívan részt vesznek a szeretetláng útjának terjesztésében, nemcsak Felvidék-szerte, hanem a határon túl is.
Nyolc éve vállalják azt a lángátadó szerepet, amikor az anyaországi Héreg község Szent László-templomába viszik el a béke jelképét.
Cserteg István, a rendezvény megyei szervezője köszöntötte a vendégeket, majd ünnepi köszöntőt mondott Nemes Ágnes, Héreg polgármestere, valamint az egyházközségek képviselői, Szabó Zoltán, a templom plébánosa és Papp László, a református egyházközösségek lelkésze. A lángosztó ünnepséget karácsonyi jelenettel, zenével és énekekkel köszöntötték a helyi és a térségből érkezett szereplők.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Erős Gábor, a megye országgyűlési képviselője, aki a hitről, a szeretetről és a békéről szólt, reménykedve abban, hogy a családok és közösségek ereje mindezt erősíti és a jövőben a megvalósítására törekszik.
A Betlehemből érkezett láng útját és történetét a köbölkúti Vlačuha Krisztián, az SZMCS egyik lángmestere ismertette. A szőgyéni 32. számú Szent Mihály cserkészcsapat képviseletében jelen volt Leboc Szabolcs segédtiszt, valamint Berényi Kornélia cserkésztiszt, aki Reményik Sándor Öröktűz című versét tolmácsolta.
A központi lángátadó ünnepséget követően, a templom előtti téren a helyi közösségek frissítővel, meleg teával, forralt borral kínálták a vendégeket a decemberi estén.
A láng, miként a béke és szeretet útja, embertől emberig vezet. A cserkészek szentestéig bezáróan végzik a békeláng osztását.
Az SZMCS „Betlehemi békeláng” közösségi oldalán lehet kérni a lángot, mely a lángmesterek szervezésében eljut a kért helyre.
BK/Felvidék.ma