Ha Franciaország, akkor az nekünk hugenottákat jelent, francia reformátusokat Párizs, Lyon, Marseille városában. És mártírokat, d’Aubigné dühét, Coligny halálát, Szent Bertalan bosszútlan éjszakáját (Illyés). Meg a touluosi tisztákat. Vannak köztük, akik egészen az új világig, Amerikáig vitték a puritán hit erejét, a Biblia fényét, a találékony francia szellemet. Párosítva kálvinista fegyelmezettséggel, s alkottak nem kicsit mindenütt, ahová csak vezette őket Isten történelemíró-történelemformáló keze.
Felsorjáznak szemünk előtt egy hatalmas, nem hódító, de vonzó szellemi sereg alakulatai: Svájcban és Németalföldön, meg Angliában és Skóciában, az USA-ban, majd Dél-Afrikában, Brazíliában és másutt. Olyan nevekkel, mint a Peugeot családé, s másoké, akik szakmájuk, tudományuk, építészetük, irodalmuk messze földön híres hírvivői lettek, olyanok, mint Samuel Becket, Fontanet, a Fabergé-ház, Laurence Olivier, meg az USA elnökei közül 21, akik mind hugenotta leszármazottak, kezdve George Washingtonnal.
A történelem egyik legproduktívabb felekezeti és kivándorló népe az övék. Most a bankár-presbiter családdal, a Mallet-tekkel ismerkedünk meg.
250 éves sikertörténet – „Isaac bácsi” érvényesülése Kálvin szociális reformjaival
A hosszú és prosperáló családtörténet az 1600-as évek második felében indul, Isaac Mallet-vel (1684–1779), majd unokáján, Guillaume Mallet-n (1747–1826) át egészen a 20. századig tart. Charles Mallet (1815–1902) viszi át a családi szellemet és bankárörökséget a modern időkbe.
Nemcsak önmagukat, hanem sokakat gazdagító család volt, kálvinista-hugenotta szociális érzékenységüknek köszönhetően.
Ismerték a nehézségeket is, hiszen az ősöknek el kellett menekülniük hitük miatt a francia szülőföldről. Jacques Mallet (1530–1598), a „nagypapa” családjával 1557-ben menekült el a katolikus üldözések miatt Rouen-ből, s Genfben, Kálvin befogadó hittestvéri szeretetének és pártfogásának köszönhetően telepedett le.
Nem sokkal Kálvin halála után kapta meg a város református vezetésétől a genfi polgárságot 1566-ban. Kalapüzletét szakmai ismereteinek kamatoztatására annak az életkezdési támogatásnak köszönhetően nyitotta meg, amit Kálvin reform-gazdaságpolitikája tett lehetővé. Ő is magasan kvalifikált szakmunkaerő volt.
Kálvin életkezdési támogatásának és szorgalmának köszönhetően tudott Genf szociális hálójában megkapaszkodni.
De a honvágy hazavitte Isaac Mallet, aki ugyan Genfben született, de 1711-ben már Párizsban találjuk. Apja, Gedeon a francia királyi kincstár értékmegőrzőjét vezette. 1713-ban unokatestvérével, Antoine de la Rive-vel közös üzleti vállalkozásba kezdtek és megalapították a későbbi Mallet bankház alapintézetét, a Mallet Testvérek Bankját Párizsban. 1718-ban szakított unokatestvérével, mivel nem kívánt belekeveredni spekulatív törvénymódosításokba. 1721-ben új nevet kapott vállalkozása, „Dufour et Mallet” lett. Sógorával jó összhangban vezette a közös bankot. Üzletembereknek, kisebb bankoknak és egyéni hitelkérőknek lettek partnerei a francia főváros mellett Genfben és Bernben is.
1734-ben Genfben beválasztották a Kétszázak Tanácsába, akik a város már messze földön híres jólétét vigyázták, óvták.
Hat gyermekük közül többen Párizsban születtek. Ott keresztelték meg őket, de voltak, akiket holland és angol protestáns gyülekezetekben. Isaac bácsi szép kort élt meg, 94 éves korában hunyt el.
Többgenerációs sikertörténet – a bankár-presbiter – Banque de France
A családtörténet és a bank(ár)történet a harmadik generációs Guillaume Mallet (1747–1826) nevéhez fűződik. Isaac unokájaként Noisy-ban született. Nagyon fiatalon lépett be apja bankjába, ott nőtt bele annak sajátos világába. 1791-ben, amikor az Assemblée Constituante, a törvénykező nemzetgyűlést tartották, abban a tisztességben részesült, hogy ő is, és valamennyi őse, akik hugenotta hitük miatt kényszerültek elhagyni Franciaországot, visszakapták francia állampolgárságukat.
Mivel ő és családja továbbra is segítette az emigrációba vonult franciákat, hitsorsosaikat, többször kellett menekülniük. A királyi rendőrség úgy vélte, uralkodóellenes konspirációban vesz részt. Hosszabb-rövidebb ideig börtönben is volt.
Viszont a nagy francia forradalom után (1789) 1800-ban egyik megalapítója lett a Banque de France-nak. Köztekintélynek örvendő bankár lett, akinek sikeréhez a család előző három generációjának helytállása, józansága, hite kellett. Különböző bankújításai nyomán Napóleon bízta meg őt a Francia Bank átszervezésével. Érdemei elismeréseként Napóleon bárói ranggal és címmel jutalmazta, amit XVIII. Lajos király is jóváhagyott.
1803-ban Guillaume volt egyike azoknak a reformátusoknak, akik a legtöbb egyházadót, illetve támogatást fizették a gyülekezetnek. A Párizsi Református Gyülekezet Konzisztóriumának, Presbitériumának is tagja lett.
A több mint 6 ezer lelket számláló gyülekezetnek 24 tagú Presbitériuma volt, egyike ő. Egészen 1826-ban bekövetkezett haláláig hűséges, segítő tagja maradt a Konzisztóriumnak, 23 éven keresztül. A kiterjedt családban volt matematikus, csillagász, mérnök, térképész, politikai újságíró, történész, statisztikus és a francia, meg svájci statisztikai intézet megalapítója. Ügyvéd, tábornok, orvos, nagykövet, akadémikus, a francia nemzetvédelem főtitkára is akadt köztük. És a bárói cím mellett a londoni családi ág megkapta a Sir címet, s a lordi rangot. Mennyi gyakorlati gyümölcse az élő hitnek!
Reformszellemű református banketika
Történelmi és technikai, felkészültségi, iskolázottsági okok miatt sok 19. századi kereskedelmi bank(ház) protestánsok kezében volt.
Hitbeli felfogásuk, bibliai erkölcsük hatással volt munkamódszereikre is.
Ez megmutatkozott világos, áttekinthető banktechnikáikban, sajátos menedzselő stílusukban, önfegyelmükben, s abban, hogy nem a puszta és nyers profitra törekedtek, az ügyfeleket nem kiszipolyozható juhocskáknak nézték, hanem összekapcsolták prosperitásukat a szociális problémák kezelésével. A sógorság-komaság paternalizmusát erősen visszaszorították, a tehetség érvényesülését támogatták.
Sok bank összekapcsolta a profitot a biztosítással is, a protestáns kézben lévő bankok, pl. a Delessert vagy a Cazenove külön biztosítótársaságokat hozott létre, azaz bizonyos mértékben szétválasztotta ezeket. Tudatos döntés volt a részükről. Főként a gyermekmunka kizsákmányolása ellen léptek fel, sokféle karitatív programot finanszíroztak.
Más banknál is szívesen alkalmaztak magas állásban protestánsokat. Puritanizmus, szociális érzék, hitelveik érvényesítése, megbízhatóság jellemezte a protestáns, hugenotta, református bankárokat, pénzügyi szakembereket már a 19. század második felében nemcsak svájci, hanem francia területeken, s a világ más részein is. Mindez államfelfogásukban és szociális támogatási rendszerükben is kifejezésre jutott.
A forradalompárti forrófejűséget inkább reformokkal, észszerűséggel, tervezéssel, minőségi oktatással, esélyadással, egészséges, korrupció- és paternalizmusmentes versenyszellemmel ellensúlyozták.
Már jó 150-200 éve fejlesztve ki, őrizve és terjesztve el a hugenotta-református józanság, fairség, tisztakezűség, prosperitás tisztességét, jó hírét. Érdemes ezt is tudatosítanunk, hiszen ez a szellemi és munkakultúrát teremtő hugenotta-református mentalitás valamiképpen a mienk is. Hálásak lehetünk értük, s azokért, akik itthon próbálták ezt képviselni, megvalósítani.
À Dieu seul la gloire – Soli Deo Gloria értük!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
