Nem számítanak a társadalmi érdekek vagy a társadalmi értékek, nem számítanak az elvek, sőt még a betyárbecsület sem számít, egyetlen dolog számít csak: a saját érdek, no meg a pénz. Ez jutott eszembe, annak a fényes társaságnak a láttán, akik Robert Fico támogatóiként felvonultak a tiszteletükre adott díszebéden. Például Radičová köztársasági elnöki kampányának fő támogatója Ján Kováčik, a Szlovák Labdarúgó Egyesület elnöke vagy a Szlovák Paraolimpiai Szövetség főnöke, Ján Riapoš, akit gyengéd szálak fűztek annak idején Radičovához. Az a Riapoš most szemrebbenés nélkül azt mondja, nincs ebben semmi különös. Ahogy 2008-ban Iveta Radičovát tartotta a legjobb jelöltnek, most Robert Ficót tartja annak. „Olyan jelöltnek tartom, aki jól irányította az országot, amit megígért, azt meg is tartotta” – mondja ki a legkisebb szégyenérzet nélkül Riapoš. Szívesen megkérdezném tőle, milyen ígéreteit tartotta be Fico, mert a nekünk ígért BIZTONSÁGBÓL fikarcnyi sem vált valóra. Hogyan lehetséges, hogy a szlovák társadalom 23 reprezentatívnak mondott személyisége minden elvet sutba dobva (bár ezek után kétlem, hogy egyáltalán valaha is voltak elveik) most lazán átnyergelt Ficóra.
Bevallom, amikor idáig jutottam a gondolatmentemben, egy pillanatra meg is sajnáltam Radičovát, elképzeltem, mit is érezhet most. Gyorsan visszazökkentem azonban a rideg valóságba, félre a sajnálattal, mondtam magamnak, nem hagyom magam befolyásolni az érzékeny női hormonjaimtól. Merthogy tulajdonképpen neheztelek Radičovára.
Az ugyanis, hogy Pavol Hrušovský, akinek Bugár Béla szerint már sokkal pozitívabb a viszonya a magyarokhoz, mint régebben, azt nyilatkozta a minap az egyik szlovák hetilapnak, hogy az MKP döntése Bárdos Gyula köztársasági elnökként való indítását illetően a pártérdek államérdek fölé való helyezését jelenti, már meg sem lepett igazán. Valójában azon is csak mosolyogtam magamban, hogy egyszerre milyen vehemensen kiállt – legalábbis szóban – Malina Hedvig mellett annak Magyarországra költözése kapcsán, mondván, „ha ő lenne a köztársasági elnök, ezt nem engedte volna meg”.
Nem hiszem, hogy akad magyar ebben az országban, Bugár Bélát is beleértve, aki ezt komolyan veszi. Mert ha komolyan gondolta volna ezt a kiállást, megtehette volna pártjával együtt akkor például, amikor kormánytagként valóban tehetett is volna valamit ezért. Akkor azonban kisebb gondja is nagyobb volt ennél. Én Bugár Bélával ellentétben nem igazán hiszek az ilyen száznyolcvan fokos fordulatokban.
Politikusként Hrušovskýnak is igazából csak akkor jutottunk az eszébe, ha szüksége volt ránk, jobban mondva a szavazatainkra. Egyébként meg pártelnökként majd frakcióvezetőként is többnyire ellene volt minden lényegesebb törvényjavaslatnak, amely a helyzetünket legalább részben javíthatta volna. Amit meg megszavazott, az politikai alku eredménye volt.
Igazából azt sem mondhatom, hogy csalódtam volna Radičovában. Azon már sokkal korábban túljutottam, részben Radičová köztársasági elnöki kampánya alatt, amikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy jó politikusi szokáshoz híven ő is szemrebbenés nélkül keresztüllép a megegyezésen (csak azt nem értem, ha vele szemben történik ugyanez, azon miért lepődik meg?), de még inkább röviddel a számára sikertelen köztársaságielnök-választás után. Lehet, hogy Radičová emlékezete szelektív, de én még jól emlékszem arra a térképre, amely az államfőválasztás után a szlovák lapokban megjelent.
A térkép a választási eredményeket mutatta színesben: Minden járás vörös volt – ez volt Gašparovič színe – csak a déli, magyarok által többségben lakott járások voltak zöldek, mutatva, hogy azokban Radičová nyert, ergo a magyarok nem hagyták őt cserben.
Ezeknek a tapasztalatoknak a tudatában az akkori MKP parlamenti képviselői jogosan hihették, nem túl nagy kérés, ha arra kérik Radičovát, írja alá a számunkra kedvezőtlenül szigorított államnyelvtörvény elleni alkotmánybírósági beadványukat – egyfajta gesztusként is a magyarok irányába. De az volt. Túl nagy kérés.
Pedig nem vérre ment a dolog, valószínűleg ugyanis Radičová aláírásával együtt sem lett volna meg az alkotmánybírósági beadványhoz szükséges számú képviselői aláírás.
Ő azonban így sem tette meg, mondván: „Fiúk, ezt azért mégsem kérhetitek tőlem!” Számomra akkor vált egyértelművé, mondjon vagy mutasson kifelé bármit is, valójában ő sem különb a többinél. Az általam korábban nagyra becsült empátiája is tulajdonképpen csak álca.
Most mégis neheztelek Radičovára a minapi kijelentéseiért. Igazából nem is értem, mire volt jó, hacsak arra nem, hogy még jobban felfedje előttünk politikusi és emberi hiányosságait. Annak ellenére, hogy az ominózus interjúja előtt pár nappal még azt nyilatkozta, nem igazán akar az egyes jelöltekkel kapcsolatban véleményt mondani – természetesen Robert Ficót kivéve –, mivel többeket közülük személyesen is ismer, ezért nem volna korrekt a részéről.
Nos, pár nappal később a szóban forgó beszélgetésben szinte valamennyi jelöltet tömören lekáderezte, aminek a végkicsengése az lett, hogy igazából egyikük sem megfelelő államfőjelölt. Bárdossal kapcsolatban például úgy fogalmazott: „Nem szerencsés, hogy etnikailag meghatározott politikai pártjaink vannak. És még szerencsétlenebb az etnikailag meghatározott köztársaságielnök-jelölt”.
Radičová nyilván azt is elfelejtette, amit a 2009-es köztársaságielnök-választás második fordulója előtt annak idején ő maga mondott, mégpedig, hogy „aki a magyar kártyát használja, nem lehet köztársasági elnök”. Nos, ő a pálya széléről bekiabálva teszi most ugyanezt.
Az sem logikus számomra, jobban mondva nagyon is logikus, miért most hozakodik elő az ún. etnikai pártokra vonatkozó véleményével, amikor volt pártjának, amelynek jó ideig az alelnöke volt, a legnagyobb jobboldali szlovák pártként sohasem volt valamirevaló kisebbségi programja. A kormányzása idején pedig, amikor az általa etnikainak sugalmazott párt nem volt a kormány része, de még csak parlamenti párt sem, nem igazán sikerült szinte egyetlen kisebbségi ügyet sem megbízhatóan rendezni.
Azt meg végképp nem értem, miért ne indíthatna a majd félmilliós magyar közösség vagy akár az MKP saját jelöltet. A magát liberálisnak tartó Radičová, aki mindig is kényes volt a demokrácia szabályait betartó igyekezetére, egyáltalán hogyan ejthet ki egy ilyen mondatot a száján? Bárdoson kívül a többi tizennégy jelölt közül ilyen szempontból senki más nem csípi a szemét? Hát ezért neheztelek Radičovára.
Nem az volt a baja ugyanis Bárdossal, hogy esetleg alkalmatlan a tisztségre, vagy mondjuk agresszív a politikája, mint Ficónak, ezért aztán elfogadhatatlan számára köztársasági elnökként. Nem, nem ez volt a gond, hanem az, hogy szerinte „etnikai alapon indított jelölt”, azaz magyar.
Tisztában vagyok azzal, hogy Hrušovský átlátszó „gesztusai” és Radičová szerencsétlen kijelentése igazából csak a szavazatainknak szólnak. Ezért ez a több oldalról jövő támadó igyekezet az MKP saját köztársaságielnök-jelölt indításáról született döntését illetően. Én személy szerint nem értek ezekkel egyet.
Ha az ellenzékben lévő jobboldalnak lett volna egy olyan erős államfőjelöltje, aki mögé egységesen képes lett volna felsorakozni az egész szlovák jobboldal, akkor talán el lehetett volna gondolkodni azon, kell-e nekünk, magyaroknak a saját jelölt. A korábbi tapasztalatok alapján azonban akkor is csak talán.
Ebben az összefüggésben viszont azt gondolom, hogy éppen a most a pálya széléről bekiabáló Iveta Radičová tehetett volna a legtöbbet.
Nagyon sarkítva akár azt is mondhatnám, ahhoz, hogy pillanatnyilag úgy tűnik, Ficónak áll a zászló, nagy mértékben ő maga is hozzájárult. Számomra nem igazán kielégítő ugyanis az a válasza, miszerint azért nem indult el a mostani köztársaságielnök-választáson, „mert egyszer már elindult, és akkor nem kapott bizalmat”. A jó politikusnak tudnia kell, öt év nagy idő, sok minden változhat az alatt, változik a helyzet, változnak a körülmények, változnak a játékosok és változnak maguk a választópolgárok is.
Így én Iveta Radičová eme mondata mögött semmi mást nem látok, csupán sértődöttséget. Amit persze, egy kis jóindulattal meg is érthetek, sőt, akár el is fogadhatok, de akkor meg ne kiabáljon be a pálya széléről.
Dunajszky Éva, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”43558,41205″}
