Az Európai Bizottság új költségvetési javaslata jogos felháborodást váltott ki nemcsak a gazdák, hanem általában a saját orruknál távolabbra látók körében. A támogatások csökkentése és átcsoportosítása, az agrárium háttérbe szorítása veszélybe sodorja az európai élelmiszer-biztonságot, nemes egyszerűséggel szólva a jövőnket, melyet Brüsszel már régóta felelőtlen és lelkiismeretlen módon kockára tesz.
Az új uniós költségvetési tervezet radikális forráselvonást jelent a mezőgazdaság számára, miközben az így felszabadult összeget védelempolitikára, Ukrajna támogatására vagy közös uniós hitelek finanszírozására fordítanák. A közös agrárpolitika (KAP) az uniós költségvetés közel harmadát képezte a biztonságos és fenntartható élelmiszer-termelés érdekében. A biztonságosságot a világszerte legszigorúbbnak számító előírások hivatottak garantálni, melyek feltételei: kevesebb vegyszer, kevesebb antibiotikum alkalmazása, s az állatjóléti körülmények biztosítása.
Ezek betartása azonban csak a gazdák stabil finanszírozásával lehetséges, ami az új költségvetéssel komoly veszélybe kerülne.
A javaslat egyik legnagyobb vitát gerjesztő eleme a területalapú támogatások csökkentése és egy új, úgynevezett „jövedelemalapú” rendszer bevezetése, aminek részletei meglehetősen homályosak. Ez a homály is táplálja azt az eddigi gyakorlat alapján nagyon is jogosan felmerülő gyanút, hogy Brüsszel határozhatja meg, ki lesz jogosult a támogatásra, s ha már, akkor miért ne politikai szempontok alapján, ellehetetlenítve a megvonással az „engedetlen” országok mezőgazdaságát.
A tét tehát óriási: az európai élelmiszer-ellátás és mezőgazdaság jövője, miközben az európai gazdáktól a területalapú támogatások csökkentése révén elvont pénzt természetesen Ukrajna kapná, mivel főként rászorultsági alapon osztanák a támogatásokat.
Mindeközben az európai gazdák helyzetét a szárazság és más természeti csapások mellett az unióba áramló kétes minőségű ukrán gabona is nehezíti. Ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy ezzel Ukrajna jár jól, ugyanis az ukrán termőföldek jelentős része mostanra már külföldi kézben van. Tehát még csak azt sem állíthatjuk, hogy a tagállamokat a háború sújtotta ukrán lakosság megsegítése érdekében teszi tönkre, szegényíti el az Európai Bizottság, hiszen ez nem is az ő javukat szolgálja. Kérdés, hogy megéri-e, illetve, hogy a tagországok lakossága és kormányai meddig tűrik még mindezt, s mikor lesznek végre képesek egységes és határozott fellépésre megnyomorítóikkal szemben?
NZS/Felvidék.ma
