A Szarvasi Gazdák Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesülete tizenhetedik alkalommal rendezte meg az Aratónapot és a Kárpát-medencei Nemzetiségi Napot július 11-12. között a történelmi Magyarország közepén, Szarvason. Az idei rendezvény díszvendége Martos település volt.
Az Összetartozás parkjában Martos község és a Magyar Közösség Pártja martosi szervezete emlékoszlopot állított, amellyel a Martos és Szarvas közötti baráti kapcsolatot kívánják kifejezni. Az ünnepségen elhangzott: az oszlop jel is egyben, mindannyiunk számára azt üzeni: a barátság és az összetartozás a legfontosabb alapkövei életünknek. Ezek olyan alapkövek, amelyek akkor is megtartanak és erősítenek bennünket, amikor rossz napok járnak ránk. A felvidéki vendégek Babák Mihálynak, Szarvas város polgármesterének és Závoda Ferenc főszervezőnek címeres martosi zászlót adtak át, ők pedig Békés Megye Önkormányzatától kaptak ajándékba címeres magyar és Békés megyei zászlót.
A viseletbe, hagyományos ruhákba öltözött résztvevők, a korabeli eszközök látványa, a fák alatt bográcsokban készülő étel illata igazi falusi hangulatot árasztott. Ez az a miliő, ahol hitelesen meg lehet mutatni, hogy a vidék felemelkedése az egyetlen lehetőség a múlt jövőbe történő átemelésének. A szervezők a nagy múltú rendezvény segítségével felmutatták, hogy az értékek megőrzéséhez közösségi együttműködés szükséges.
Szarvason, a történelmi Magyarország közepén a már hagyományos ünnepség elsősorban a Kárpátmedencében élő magyarság egyik találkozóhelye, az aratónap alkalom arra, hogy az anyaországi, kárpátaljai, felvidéki, erdélyi, délvidéki magyarok egy napon összejöjjenek, és érezzék: ha a történelem vihara más-más országokba sodorta is őket, összetartoznak. A közös találkozás pedig jó lehetőség arra, hogy a résztvevők megmutassák az érdeklődőknek, hogy a hagyományok még erősek, és másoknak is kedvet csináljanak az értékek felkarolására és továbbvitelére.
Ünnepi beszédet ifj. Erdélyi Zoltán, a Magyar Közösség Pártja martosi szervezetének elnöke, önkormányzati képviselő mondott: Számomra nagy öröm és büszkeség, hogy mi, martosiak is hozzájárulhatunk a szarvasi kopjafagyűjtemény gyarapításához. Bízom abban, hogy ez a fejfa egy olyan felvidéki magyar közösség szellemi mementója is lesz, itt az anyaország területén, amely évszázadok alatt mindvégig kitartott ősei öröksége mellett, és hű maradt nemzeti és kulturális hagyományaihoz. Ez a fejfa magán hordozza martosi otthonaink jeleit és motívumait, melynek hasonmásait az őshazában is fellelték. Ugyanakkor jelképezi megmaradásunkért folytatott harcunk eltökéltségét, melyben a hit, szeretet és a remény nagy szerepet játszik. Hisszük, hogy van célja létezésünknek, hiszen a föld az őseinkké, él bennünk a remény, hogy mindaz, amit elődeink két kézzel alkottak, nem veszik el, hanem utódaink őrzik tovább örökségünket. Mindezt pedig szeretetben hordozzuk egymás és népünk iránti odaadással, de tisztelve más népeket is. A zászló, amit ma átadunk, a mi martosi trikolórunk. Martos község címerével mutatja, hogy a községben a keresztényi hagyományokhoz hűséges és megélhetésükért tenni akaró emberek élnek. Ma őket is büszkén képviseljük ezen a rendezvényen, de kellő alázattal meghajolva őseink hagyatéka előtt, akinek sokkal mostohább körülmények között kellett, hűségesen helytállniuk.”
A martosiak részt vettek a hagyományos aratóversenyen is, ahol különdíjat kaptak. Az aratás mindig valami újnak a kezdetét jelzi, az új búza, az új kenyér megjelenését. A Gondviselésnek Szarvason komoly szerepe volt, mert az idén magasra nőtt búzát itt-ott megdöntötte a szél. Az aratás megkezdése előtt a früstükre, azaz a reggelire került a sor a learatandó tábla végében (a terítést a zsűri külön értékelte), ezen mindenki örömmel vett részt. A zsűri a munka minősége mellett figyelt az aratók vidámságára, kitartására, a hagyományos ruházatra, a korhű eszközök használatára is. Ezeket mind külön jutalmazták.
Az aratóverseny megkezdésekor a csapatok megkezdték az ebédek elkészítését is. Ennek előkészületei már a reggeli órákban megtörténtek. Burgonyalevessel és hagyományos aratóétellel lehetett indulni a versenyen, de lehetőség volt külön kategóriákban nevezni a pálinkát, a kolbászt, a saját készítésű kenyeret is, ami nagyon megnehezítette a zsűri dolgát.
A Martosi Hagyományőrző Együttes az Árgyélus zenekar kíséretével bemutatta Martos és a Felvidék táncait, a műsor nagy sikert aratott. A felvidékiek fényképkiállítással is készültek, melyen a martosi népviseletet és tájat, valamint a hagyományőrző együttes múltját, sikeres fellépéseit mutatták be.
Határon túli magyarjaink több száz kilométerről jöttek el ide, a Kárpáthaza közepére, hogy találkozzunk, kezet rázzunk. Elhozták a búzájukat, ezért ebben a kenyérben nemcsak liszt és a só van, hanem az egykori és a mai haza földjének az ereje, az összetartozásé, melyet sem a határok, sem a politika, de még a válság sem törhet meg – fogalmazott Závoda Ferenc. Majd Nyírő Józsefnek a magyarságért mondott végső fohászából idézett: ”Tégy velem, amit jónak látsz, de áldd meg ezeket a magyarokat és minden magyarokat. Fizess nekik bőségesen, mindig rajtuk és sorsukon legyen a szemed. Vezesd vissza újra szép Magyarországba, az örömnek és békességnek elveszett világába, s mondd meg a búzának, hogy kétszeresre nőjön számukra. Tanítsd meg a madarat nekik dalolni, törüld le a pusztulás, szenvedés és halál ítéletét a homlokukról, ne engedj egyet is elveszni közülük, aranyként csengjen a drága anyanyelv ajkukon, virágozzanak ki nagy magyar erények, és erdők fái, szűnjön meg minden igaztalanság, és áldás fakadjon számunkra minden elejtett vércseppből és verejtékből.”
A martosiak, mint mondták, nagyon büszkék arra, hogy idén Szarvason ők képviselhették a külhoni magyarságot, ahogyan ezt az előző években tették az erdélyi, vajdasági és kárpátaljai magyarok.
(A képek – Sedliak Pál fotói – kattintással nagyíthatók!)
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
Fotó: Sedliak Pál