Hogy belebukik-e Robert Fico a kormánya és pártja körül kialakuló sorozatos botrányokba és korrupciós ügyekbe, csak a kiszámíthatatlan szlovák közvélemény a tudója. Mindenesetre: ennél kevesebbért küldték a süllyesztőbe Mikuláš Dzurindát és az SDKÚ-DS-t.
Személyesen Dzurindára ugyanis sem a Gorilla-ügyirat, sem a sajtó nem tudott rábizonyítani olyan konkrétumokat, mint Robert Ficóra (aki többek közt az egyetlen pártvezér politikus volt, aki személyesen kólázott a gorillaodúban).
Dzurindát akkor azért kárhoztatták, mert az általa kiválasztott kormányzati munkatársak „gorilláztak”. Elvégre: kormányfőként az ő politikai felelőssége volt, kiket választott ki a különféle tisztségekre.
Fico most, nem egészen egy évvel a választások előtt úgy védekezik, hogy támad, egyben mossa a kezeit. Domináns – bár pártján kívüli – nagyvállalkozóját a gazdasági tárca éléről önkéntes távozásra bírta rá, hogy mentse a menthetőt, azt állítva: nem tűri a korrupciónak még az árnyékát sem, s ahogyan nem kegyelmezett Zuzana Zvolenská egészségügyi miniszternek, sőt Pavol Paška parlamenti elnöknek sem az egészségügyben lejátszódott ügyletek miatt, úgy Pavlisnak is mennie kell a sógora jövedelmező foglalkoztatása miatt… Közben persze nem hibáztatja a miniszterét, sőt: dicséri, példának állítja, hogy lám, tudja mi a kötelessége. És hozzáteszi: a Smer politikai kultúrája már csak ilyen. Bezzeg…
Különös persze, hogy a tisztaságmánia mindig azt követően tör rá a miniszterelnökre, amikor a sajtó kiborítja azt a bizonyos edényt. Addig nincs baja a nem éppen tiszta bizniszekkel, míg ország-világ nem tud róluk, amíg a sajtó nem ezekkel van tele. Addig mintha a miniszterelnöknek tudomása sem lenne a kormánya táján honos történésekről, s mintha fogalma sem lenne kormányhivatala ellenőrzői feladatairól és kötelességeiről. Valóban?
Mert ha igaz, hogy Robert Fico is a sajtóból tudta meg, hogyan is „üzletelnek” miniszterei, igen nagy bajban van, hiszen be kellene látnia: hiába ő a Smer húzóembere, pártja meghatározó háttérszemélyei régen túlléptek rajta. S ha ez a helyzet, talán van némi igazság az ellenzék azon felszólamlásában, hogy neki magának is le kellene mondania, elvégre: ő dönti el, kit ültet bársonyszékbe a kormányában. Ez a mindenkori kormányfők főbenjáró politikai felelőssége.
Kimosakodni ebből nem lehet. Annak az árán sem, hogy a Váhostav-ügyet megpróbálja Ján Fígeľ (KDH) volt miniszter nyakába varrni ahelyett, hogy Juraj Široký cégtulajdonos szerepét vizsgálná, lévén, hogy Široký is a szlovák politikai egyik nagyon erős gazdasági háttérembere.
És ahogy a Gorilla-ügyből – vagy inkább -ügytől kezdve – egyértelműen tudhatjuk: ténylegesen ők mozgatják a szálakat a nagypolitika színfalai mögött. Hogy Pavlis nem a korábbi vitatható (nagyvállalkozói) gazdasági ügyletei miatt esett ki a kormányfő kegyeiből, hanem egy primitív sógor-komaságon hasalt el, csak jelzi: a „gorillák” még mindig védett (állat)fajták, és a nagypolitikának egyszerűbb egy kvázi vezéráldozatot bemutatnia, mint ténylegesen nekifogni az alapos nagytakarításnak.
ngyr, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”53259,53255,53250″}
