Egy öreg csemadokos nézete az MKP-val együttműködésről, a választás/ok/ról. Alább Takács András jegyzete olvasható.
1952. január 9-i kiállítási dátummal őrzöm a Csemadok-igazolványomat, tehát húszéves koromtól vagyok a szervezet tagja. Volt időm a magyar kultúra értékeinek megismerésére, azok gyarapítására. Néptáncosként váltam szolgálójává. 1950 őszén Komáromban, az újra megnyitott magyar gimnáziumban vezetésemmel alapítottuk meg az első magyar néptáncegyüttest Szlovákiában. „Gyöngyösbokrétás” táncos, dalos szokáshagyományt színpadra állító Csemadok-közösségek, pl. Martos, Deménd, Kéménd… stb. már voltak. Sok helyen ezek jelentették az újonnan alakult helyi szervezetekben a magyar kulturális élet kezdetét, a színpadon való jelentkezést. De táncegyüttesek nem voltak, a kultúrának ez a fajta művelése a Felvidéken még ismeretlen volt. Mi, akik az 1945-1950-es években a Beneš-dekrétum kényszeréből illegálisan Magyarországon tanultunk, 1950 nyarán hazajöttünk, s hoztuk magunkkal e munkaformát.
Tanulmányaim folytatása kapcsán lettem Komáromban gimnazista és tánccsoport-alapító. Aztán jó egy év múltával a Csemadok pozsonyi központi apparátusának dolgozója lettem. A tánckultúra szolgálata lett az élethivatásom: létrehoztuk a táncmozgalmat, megkezdtük és mozgalommá szélesítettük a felvidéki magyar ének, zene, tánc, szokás, és egyéb néphagyományok gyűjtését, megalapítottuk az ének-zene-tánckarból álló magyar hivatásos népművészeti együttest, a NÉPES-t, megszerveztük a népművészeti és más kultúra-ágazati fesztiválok, versenyek egész Felvidéket felölelő hálózatát. 1952 nyarán az első népművészeti szabadtéri bemutatót Pozsonyban, a Várkerti színpadon rendeztük – vagy nyolcezer néző előtt, aztán jöttek az országos központi rendezvények: Zselíz, Gombaszög, Komáromban a Jókai Napok, Galántán a Kodály Napok, Érsekújvárott a Csengő énekszó, A Tavaszi szél vizet áraszt…vetélkedő, a táncházmozgalom, az Ifjú Szivek és a Szőttes együttesek és a szlovákiai magyar tanítók énekkara, a CSMTKÉ megalakítása.
Beindítottuk az amatőr művészeti mozgalom részére a koreográfus, a karnagy, a színházi rendező, stb. szakemberképzések iskolahálózatát, szakirodalommal láttuk el a kultúra minden ágazatát felkaroló országos művészeti mozgalmakat… Sorolhatnám még sokáig, hogy mi mindent tett a Csemadok a felvidéki magyar kulturális élet 1948 utáni újraélesztése terén azért, hogy elérjük a mai valóságot. Terjedelmes könyv kerekedne ki belőle.
Mindezeknek a születésénél a Csemadok bábáskodott, és én a tagjaként jelen voltam, sőt sok esetben létrejöttüknek alkotó, indító kezdeményezője lehettem.
Azért természetes számomra, hogy most a parlamenti választásokon a Magyar Közösség Pártjára szavazok, mert tudatosítom, hogy az MKP programjában felvállalja mindezen elért eredményeknek a további életben tartását, fejlesztését, a magyarságtudat magas fokú ápolását.
Évtizedeken keresztül minden nemzetiségünk megtartását szolgáló tettnek – magyarként bátran mondhatom -, a Csemadok volt a mozgatója. Az ősöktől örökölt, az iskoláink és a kultúránk megtartásával megerősödött nemzettudatunk adta a minden nehézség legyőzéséhez szükséges erőt. Ezért tudtam/tudtuk családon belül is megtartani a magyarságunkat, gyermekeinket magyar iskolába járatni, és lett természetes, hogy a gyerekeink is ezt az utat követik unokáinkkal, – mind az öttel. Így mire kilépnek az életbe, a választott szakmájukban tudásban felkészülten, az őseiktől örökölt magyarságtudatukat megőrizve foglalhatják el a helyüket.
Ennek az életlehetőségnek a biztosítását látom az MKP képviselőjelöltjeiben, ezért szavazok rájuk és biztatom erre a hozzám közel állókat: a családomat, a rokonokat, a barátokat, a velem egy célért küzdő magyar nemzettársaimat.
Én, nyolcvanöt évesen lelki és emberi kötelességemnek tartom élni a szavazati jogommal, vállalni, hogy így is részese legyek jövőnk meghatározó történéseinek.
Takács András, a táncosok Takija, sok másoknak Bandi bácsija
Felvidék.ma
Fotó: Petrás Amália
A kép a Csemadok pozsonypüspöki alap szervezetének évzáróján készült. {iarelatednews articleid=”59746″}
