Noha Orbán Viktor miniszterelnök szokásos pénteki rádióinterjújának mai fordulóját (is) a migránsügy uralta, azért szó esett a holnapi szlovákiai parlamenti választásokról is. A miniszterelnök a kampánycsendre tekintettel nem merült el mélyebben a témában, így a felvidéki magyar érdekeltségű pártok támogatását illetően sem tett semmilyen nyilatkozatot.
Cserébe viszont – mintha csak egy smeres kampány-afterpartiról csöppent volna a Kossuth Rádió stúdiójába – lényegében megismételte azt, amiről Robert Fico szlovák miniszterelnök hónapok óta csörömpölt. Orbán Viktor közelmúltbéli európai esetekkel példázta, hogy bizony a választások után sokszor instabil helyzetek álltak elő. „Széles koalíciók jöttek létre, amelyek nem erőt, hanem inkább instabilitást hoztak létre” – fogalmazott a magyar miniszterelnök. Az ismerős szófordulat a „széles koalíció” lehet – itteni pártunk-kormányunk első embere épp eleget riogatta népét a sokszereplős moslék-koalíció rémével.
Orbán azonban kifejezte abbéli reményét is, hogy „Szlovákiában nem ez történik, hanem egy erős, világos felhatalmazással rendelkező kormány jön majd létre”. Tekintve a realitásokat – amivel nyilván a magyar miniszterelnök is tökéletesen tisztában van – stabil, széles koalíció nélküli kormány létrehozására egyedül a jelenleg is irányító Smernek van esélye. Azt is jól tudjuk, mely pártot emlegetik leggyakrabban lehetséges partnerként a nemrég friss tollazatot felöltő Szlovák Nemzeti Párton kívül.
Mindezek ismeretében akár még meglepőek is lehetnének a magyar miniszterelnök szavai, ha nem tudnánk, hogy jelenleg épp történelmi csúcsponton vannak a két ország kapcsolatai. Jobban mondva a két ország kormányának, külügyminisztereinek, kormányfőinek kapcsolatai. Ezt Orbán Viktor is egyértelművé tette a legújabb rádióinterjújában, mikor úgy nyilatkozott: „Mi egy stabil, erős, rendíthetetlen és következetes Szlovákiában és szlovák külpolitikában vagyunk érdekeltek és az elmúlt időszakban Szlovákia ilyen külpolitikát valósított meg”. No akkor taps, függöny – hiszen az elmúlt pompás időszak alapján semmi ok a változtatásra, hadd folytatódjanak a mézeshetek. Vagy?
Vagy Szlovákia Robert Fico „történelmipajtás” vezetése alatt valóban következetes és rendíthetetlen barátja volt a magyaroknak. Kezdve a kollektív bűnösséget megfogalmazó Beneš-dekrétumok megerősítésétől az állampolgárság alkotmányosan is aggályos megfosztásán keresztül a Malina Hedvig-ügyben tett egészen elképesztő, gyalázatos fellépéséig. Hogy olyan, a Duna túlpartjára már át se hallatszó ügyekről ne is szóljak, mint a magyar (kis)iskolák helyzete, stb. Az a bizonyos rendíthetetlen és következetes szlovák külpolitika tökéletesen megoldotta, hogyan lehet az ujja köré csavarni a kedélyesen brummogó magyar diplomacit és bevinni a málnásba egy kis etye-petyére. Ebből született meg a példás együttműködés, a történelmi barátság, a közös szabadságharc Brüsszellel szemben – és mindeközben az úgynevezett kényes kérdések szőnyeg alá, legfeljebb egy MÁÉRT-zárónyilatkozatba söprése. Következetesen, rendíthetetlenül.
Tanulság: becsüljünk és köszönjünk meg minden baráti, (nemzet)testvéri közeledést, jó szót, támogatást. De azt sohase felejtsük el: ha a megmaradásunkról van szó, a felettünk játszadozó nagyfiúk kezei között mi csakis és kizárólag saját magunkra számíthatunk. Ezzel kell felébredni nem csak holnap reggel (bár akkor különösen) hanem azután is minden áldott nap.
Ahogy Orbán Viktor fogalmazott interjúja végén: „Szurkolunk a szlovákoknak és szurkolunk a szlovákiai magyaroknak is”. Örülünk. Köszönjük. Is.
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
