Marek Harbuľák, a Szlovák Köztársaság Idegenforgalmi Szövetségének (ZCR) elnöke szerint Szlovákia turista iparágának, amelyet ezerszámra alkotnak a kis és még kisebb cégek, sajnos, nem segítenek az általános állami …
BM
-
-
Tavaly Szlovákiában történelmi rekordot ért el a szervátültetések száma, de sajnos nagyon sok páciens van még a várólistákon. Az elmúlt évben az ország kórházaiban 259 páciens örülhetett új …
-
A község tavaly 50 000 eurót áldozott egy illegális szemétlerakat felszámolására. Münnich Kamilla, Jászó elöljárója szerint a telep tisztítása során hetente négy-öt konténernyi szemetet szállítanak el. Terveik között …
-
Léva önkormányzata, ahogy a többi szlovákiai településéé is, erősen megérzi a koronavírus-járvány okozta nehézségeket és ez elsősorban a költségvetéssel kapcsolatosan mutatkozik meg. A legnagyobb kiesésre a városháza az …
-
A Szociális Biztosító június 1-től visszavonta mindazokat az intézkedéseket, amelyeket a koronavírus-járvány idejére a nyugdíjak kérvényezésére vonatkozóan bevezettek. Június elsejétől tehát a nyugdíjra jogosultak a Szociális Biztosító területi …
-
Mától, június elejétől csaknem megszokott rend szerint működik a Jogsegélyközpont – erről Mária Kolíková belügyminiszter számolt be. A koronavírus-járvány miatti megszorítások enyhítése következtében újból megnyitnak a jogsegélyhivatalok és …
-
A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) mindent megtesz azért, hogy a gyerekek a koronavírus-járvány ellenére se maradjanak nyári táborok nélkül. Azonban a helyzetre való tekintettel ezek is megváltozott körülmények …
-
Ingrid Brocková, a Szlovák Köztársaság Külügyminisztériumának államtitkára a Tablet TV-nek adott interjúban részletezte, hogy az egyes államok és nemzetközi intézmények miként próbálnak megbirkózni a koronavírus-járvány következtében előállt helyzettel.
-
Hamarosan itt a nyár, a szabadságolások ideje. Igaz, az idei nyár a legtöbb ember számára eltér majd a megszokottól. A szakemberek ugyan azt tanácsolják, maradjunk otthon, nyaraljunk hazai …
-
Az Ausztriából Szlovákiába érkező ingázók továbbra is a járfalusi határátkelőhelyen várakoznak. Ugyanis még mindig arra várnak, hogy beinduljon a Google és Apple által kifejlesztett eKarantena alkalmazás, amelynek beiktatásával …