Besztercebányán született, még az Osztrák-Magyar Monarchiában 1893-ban, mégis egy távol-keleti nagyváros, Sanghaj őrzi legjelentősebb épületeit. Nem, nem találós kérdést akarok feltenni, csak egy világhírű magyar építész életrajzát próbáltam …
Sztakó Zsolt
-
-
A Most-Híd elnöke ismét szintet készül lépni – de ezúttal már kettesével szedi a lépcsőfokokat lefelé. Jó hír, hogy nincs már messze a legalja, még egy-két bukfenc és …
-
Amikor munkaszolgálatról vagy munkaszolgálatosokról hallunk, vagy beszélünk, két dologra gondolunk. Az egyik az 1938 és 1945 között létrehozott sajátos magyar katonai intézmény, melyről tudjuk, hogy elsősorban a zsidó …
-
A Hungaricana igazi kincses lelőhely azoknak, akik a magyar múlt iránt érdeklődnek. Ehhez a cikkhez is innen merítettem a forrást, mégpedig Turczel Lajos írásából. Többször is esett már …
-
A 2017-es esztendő utolsó óráit éljük. Karácsony csillogása még visszaint, de már a múltból, hiszen előttünk az újabb ünnep szervezése. Az óév búcsúztatására és az új év fogadására, …
-
A polgárok érdekeiért tevékenykedik. A helyi római katolikus templomban szentleckét olvas fel. Reggelente a városi hivatalba tartva beszélgetésbe elegyedik az emberekkel. Szívügye a magyarsága. Humora határtalan, udvariassága szinte …
-
Szilveszter közeledtével érdemes azt is észben tartani, hogy mely gyógyszerek szedése mellett fogyaszthatunk el nyugodtan egy-két pohár pezsgőt vagy bort, és mikor célszerű teljesen lemondani a szeszes italokról. …
-
A 2017-es naptári évet – Kodály Zoltán születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából – az UNESCO Kodály-évnek nyilvánította. „Kodály Zoltán életműve – írja Erdei Péter, címzetes egyetemi …
-
Jankó Zoltán 1871. december 30-án született Fel-/Felső-Bakán. Másnap, december 31-én Farkass Mihály esperesplébános (A csallóközi reformer, a vaserélyű) keresztelte meg a gyermeket. Édesapja Jankó Ágoston közbirtokos, édesanyja Gróff …
-
Az FGSZ Földgázszállító Zrt.-nek értékesítik a magyar-szlovák gázvezetéket működtető Magyar Gáz Tranzit Zrt. (MGT Zrt.) üzletágát, illetve az értékesítés lezárását követően a cég 100 százalékos állami tulajdonrészét. A …