A választások után, 2011-ben az új kormány azt ígérte, rendezi a D1-es autópálya Turócszentmárton és Rózsahegy közti vitatott szakaszának kérdését Rojkovce községnél. Az autópálya-építés ugyanis itt egy európai …
Archívum – Politika
-
-
Robert Fico (Smer-SD) pártja soron kívüli parlamenti ülést kezdeményezett három napirendi javaslattal. Az első, hogy 19 százalékra csökkentenék az áfát, 6 százalékra pedig az őstermelőtől vásárolt termékek áfáját. …
-
Pozsonyban a Hodža téren, a köztársági elnök székháza előtt kora délután a Szlovák Testvériség civil szervezet mintegy kétszáz szimpatizánsa és vezetője emlékezett meg a fasiszta szlovák állam megalakulásának …
-
Iveta Radičová kormányfő az Európai Unió brüsszeli csúcstalálkozója előtt úgy fogalmazott, hogy Szlovákia még nem döntötte el, hogy támogassa-e az esetleges katonai beavatkozást Líbiában, ezzel a lehetőséggel kapcsolatban …
-
Rafael Rafaj, a Szlovák Nemzeti Párt frakcióvezetője sajtótájékoztatón jelentette be, hogy pártja tiltakozik Esterházy János szobra ellen, amelyet Kassán lepleznek le március 14-én a volt Alkotmánybíróság épületében. Rafaj …
-
Bugár Béla, a A Most-Híd elnöke úgy fogalmazott, hogy nem foglalkozik azzal, hogy pártját nem hívták meg a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma március 11-i plenáris ülésére.
-
Harminc éves korig nem kell majd egészségbiztosítási járulékot fizetniük az egyetemi hallgatóknak a szerint a törvénymódosító javaslat szerint, amelyet Marián Kvasnička (KDH) képviselő a bizottsági vita során Katarína Cibulková (SDKÚ-DS) képviselő …
-
A tervezett szlovákiai járulékreform egyik fő ütközési pontja az iparosok, önfoglalkoztatók és kisvállalkozók, valamint a szerződéses munkavégzők járulékterheinek tervezett emelése. A kormánykoalíció abból indul ki, hogy a szuperbruttó bérek bevezetésével párhuzamosan az …
-
Pozsonyban járt a Lehet Más a Politika (LMP) ellenzéki magyarországi magyarországi párt küldöttsége. Schiffer András frakcióvezető és Dorosz Dávid, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának képviselője látogatást tettek …
-
Az új munkatörvénykönyv egyik fontos jellemzője lesz a rugalmasság. Lehetőség nyílik majd a megadott keretek között a kollektív szerződésekben megegyezések megkötésére a munkáltatóval – nyilatkozta Jozef Mihál munkaügyi miniszter.