Igor Matovič (OĽANO) pénzügyminiszter a vasárnapi (május 22.) koalíciós tanácson felvetette, hogy a politikai tévévitákban csak olyan pártok képviseltethessék magukat, amelyek indultak a parlamenti választáson. Az ellenzéki Hlas-SD …
Itt és Most
-
-
Portálunkon már több ízben foglalkoztunk korunk legégetőbb problémájával, az internet világa és azon belül a közösségi média veszélyeivel. Írtunk arról, milyen a digitálisan is jó szülő, melyben a …
-
Míg a tankerekkel szállított orosz kőolajat már jövőre tudná helyettesíteni az Európai Unió, a kőolajvezetékeken érkező mennyiséget pedig két-három év belül, a földgázzal bonyolultabb a helyzet. Szlovákia az …
-
Az oktatási minisztérium rendeletének módosítása értelmében a következő tanévtől nem lesz félévi szünet, azaz megszűnik az első és a második félév közötti egynapos tanítási szünet az alap- és …
-
A Szlovák Földalap (SPF) teljes mértékben együttműködik a nyomozókkal minden olyan bűncselekmény felderítésében, amely abban az időszakban történt, amikor az SNS és a Most-Híd az SPF-ben tevékenykedett – …
-
Az engedély nélküli építkezések az új építési törvény 2024. április elsején való hatályba lépése után már nem lesznek utólagosan legalizálhatók. Ennek értelmében nem vezetik be oda a gázt, …
-
Nehéz helyzetben alakult meg a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége, több mint 25 évvel ezelőtt. A szervezet május 21-én ünnepelte megalakulásának évfordulóját, egyben tisztújító közgyűlést is tartottak, amelyen ismételten …
-
Itt és Most
A Hlas és a Smer már eltekintett a referendumtól, elképzelhető, hogy a koalíció szétesik
Az ellenzéki Hlas és a Smer párt a jelek szerint lemondott arról, hogy ismét aláírásokat gyűjtsön az előrehozott választások érdekében kiírandó népszavazásért. Gondot okozhatnak ugyanis a határidők és …
-
Leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Szlovákia adósbesorolásainak kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az ukrajnai háború kockázatokkal terheli …
-
A Home Credit Slovakia felkérésére a Stem/Mark ügynökség 2022 májusában egész Szlovákiára kiterjedő felmérést készített arról, hogy az egyre nagyobb méreteket öltő drágulások, áremelések miként hatnak ki a …

