Szomorú hírre ébredtünk. Ismét szegényebb lett a Csemadok népes családja és egyben magyarságunk. 2022. február 13-án visszaadta lelkét a teremtőjének Kantár Éva, a Csemadok Érsekújvári Területi Választmányának és …
Itt és Most
-
-
A Közegészségügyi Hivatal tájékoztatása szerint február 15-től, azaz jövő keddtől újabb engedményekre számíthatunk, talán egy kicsit szabadabb lesz az életünk. Eddig az úgynevezett alap üzemmódon működtek a kiskereskedelmi …
-
Debrecenben február 11-én került megrendezésre a KÖZ-Pont Ifjúsági Egyesület által szervezett Borderless Dialogue (Open Café) nemzetközi projekt záróeseménye a Fandangó étteremben, ahová a régióból hívtak meg civil szervezeteket, …
-
Szlovákia azonban az egyik legelmaradottabb ország a mesterséges intelligencia terén. Ezen javítania kell, mert ez nemcsak a vállalatok, hanem a munkavállalók versenyképességére is hatással van – mondta Miriam …
-
A Smer-SD hétfőn (február 14.) indítványozni fogja Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter leváltását. Erről Robert Fico, a párt elnöke számolt be a pénteki sajtótájékoztatóján. Fico szerint Mikulec irányította a …
-
A Szövetség néven egyesült kisebbségi párt célja elsősorban a dél- és kelet-szlovákiai régiók fejlesztése, mert ezekről a kormány a járvány nehéz időszaka alatt teljesen megfeledkezett. Ezt Forró Krisztián, …
-
A Modern Kereskedelem Szlovákiai Szövetsége (SAMO) bízik a kiskereskedelem fellendülésében, ugyanakkor helyteleníti, hogy míg a szomszédos országok igyekeznek közvetlenül támogatni az élelmiszeripart, a szlovák kormány ebben a tekintetben …
-
Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési miniszter szerint a kritikus állapotban lévő szlovákiai hidak javítására évente közel 30 millió eurót kellene fordítani. Mint elmondta, a legrosszabb állapotban lévő hidak …
-
Mindenszentek előtt vagy után egy héttel lehetnének az önkormányzati és a megyei választások – jelentette ki a TASR hírügynökségnek Boris Kollár házelnök.
-
A nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztosi hivatal az Európai Tanács Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának strasbourgi titkárságával együttműködve nyelvi jogokról szóló kézikönyvet szerkesztett Szlovákia magyar, roma, ruszin és …