A szlovák fővárosban a nap folyamán több tiltakozó megmozdulásra kerül sor. A főváros polgármestere, Matúš Vallo a tüntetések résztvevőit visszafogottságra szólította fel. Mint a közösségi oldalán írta, mára …
Itt és Most
-
-
Itt és Most
Szlovákiában az emberek mindössze 27 százaléka elégedett a helyzet 1989 utáni alakulásával
Az 1989 novemberét követő társadalmi átalakulással a szlovákiai lakosság 27 százaléka elégedett, derül ki a Median SK ügynökség által megvalósított felmérésből, melyet 8000 személy bevonásával végeztek. A felmérés …
-
Itt és Most
Čaputová: harminckét év alatt sem sikerült beteljesíteni az igazságos állam iránti vágyat
A bársonyos forradalom óta eltelt 32 év alatt sem sikerült beteljesíteni az igazságos állam iránti vágyat, amely méltóságteljes életet biztosítana mindenki számára. A politikai, gazdasági válságok, és most, …
-
A folyamatosan romló szlovákiai járványhelyzetre reagálva – tekintve, hogy az már a kórházak működését is jelentősen befolyásolja – a szakmai konzílium újabb óvintézkedések bevezetését javasolja. Ezeket Eduard Heger …
-
Félreértés áll a diáktüntetések hátterében, írta a közösségi hálón kedden Eduard Heger (OĽANO) kormányfő, reagálva a pozsonyi tiltakozó menetre. A miniszterelnök találkozni akar a tüntetés szervezőivel. Heger azt …
-
Pozsonyban az ún. bársonyos forradalom előestéjén tüntettek az egyetemisták. Emlékeztettek 1989 szellemiségére, és bírálták a felsőoktatási törvénytervezetet. A műszaki egyetem előtt tartott tiltakozó megmozduláson ott voltak a Szövetség …
-
November 17-e államünnep, a szabadságért és a demokráciáért vívott harc napja, ezért szerdán zárva lesznek az üzletek. A munkatörvénykönyv 2017-es módosításával vezették be az üzletek kötelező bezárását államünnepeken, …
-
Fontos beszélni arról, milyen irányba szeretne haladni az Európai Unió. Az európai polgárok 2016 óta várnak erre a párbeszédre – nyilatkozta Ivan Korčok külügyminiszter a TASR-nek adott interjújában, …
-
Rendkívül súlyos a helyzet a kórházakban, nagyon gyorsan telnek a Covid-osztályok, melyeken már 2800 beteget ápolnak – jelentette ki Vladimír Lengvarský a keddi kormányülés előtt. Az egészségügyi miniszter …
-
Az alkalmazottnak ezután igazolnia kell a munkahelyén, hogy be van oltva koronavírus ellen, vagy átesett a betegségen, illetve negatív vírustesztet kell felmutatnia. Ugyanez vonatkozik a vendéglátóhelyekre és egyéb …

