A korrupció ellen harcoló alapítvány (Nadácia Zastavme korupciu) két éve összeállította a hatalomra került koalíció által beígért legfontosabb 24 korrupcióellenes intézkedést rögzítő jegyzéket. Miután utánanézett, kiderült, hogy kormányzási …
Itt és Most
-
-
Jaroslav Naď (OĽaNO) védelmi miniszter március 17-én a Pozsonyi I. számú Járásbíróságon személyiségi jogainak védelmében, becsületsértés miatt keresetet nyújtott be Ľuboš Blaha (Smer-SD) parlamenti képviselő ellen. Mint ahogy …
-
Vasárnap 4467 ember érkezett Ukrajnából Szlovákiába. 823 férfi, 2274 nő és 1370 gyerek lépte át a határt. 4467 személy kért átmeneti menedéket – tájékoztatta TASR hírügynökséget a belügyminisztérium …
-
Folyamatosan érkeznek Szlovákiába a Németország és Hollandia által az ország rendelkezésére bocsátott Patriot légvédelmi rendszer elhelyezését megvalósító egységek – jelentette a TASR, szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák védelmi …
-
Szlovákiában 2005-ben szüntették be a kötelező katonai szolgálatot. A hadügyminisztérium pedig jelenleg nem tervezi újbóli bevezetését. Egyrészt azért, mert alacsony az érdeklődés iránta, másrészt pedig ez milliárdos befektetéseket …
-
Boris Kollár a TASR TV műsorában a jelenlegi legidőszerűbb kérdésekben fejtette ki véleményét. Elsősorban azt hangsúlyozta, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben már egyre kevesebben tudják megengedni maguknak, hogy …
-
Januárban az öt vizsgált gazdasági ágazat közül egyedül az építőiparban volt tapasztalható háromhavi növekedés után több mint 10 százalékos évközi bevételcsökkenés. „Az építőipar számára a 2021-es esztendő nem …
-
Az ukrajnai menekültek Szlovákiában betölthetik a szabad munkahelyeket, az állam kedvező munkalehetőségeket kínálhat nekik. Ehhez már csak a körülmények megteremtésére van szükség, közölte nyilatkozatában a Gazdasági Elemzők Klubja …
-
„Az orosz gáztól való függés fokozatos csökkentése Szlovákia érdeke” – jelentette ki az államfő, aki szerint a jelenlegi helyzet aggodalomra ad okot, mivel az energetika területén az orosz …
-
Az Orosz Föderáció végül nagyon ráfizet az Ukrajna megtámadásával kapcsolatos döntésére. Fontos azonban, hogy ezért a lépésért ne kezdjük el gyűlölni az orosz embereket, akik nem felelősek ezért. …

